Hiába a sok hiányzó, az idei világbajnokság eddig hozza a várt izgalmakat és ezzel méltó emléket állít a 2016-os szezonnak. Nagyon egyben van a mezőny és fordulatos meccseket vívnak egymással a lányok. A vörösök két fordulón, míg a fehérek egyen vannak túl. Nézzük hogyan változtak az erőviszonyok!

Fehér csoport

Agnieszka Radwanska okozta eddig a legnagyobb meglepetést azzal, hogy kikapott a szombaton még Moszkvában játszó Svetlana Kuznetsovától, ráadásul maratoni mérkőzésen és meccslabdáról jött vissza. A lengyel eléggé elkeseredettnek tűnt a meccs után és a sajtótájékoztatón. Ezen nem lepődünk meg, mivel Kuznetsova ellopta előle a show-t és egy sima győzelem helyett most mindenki az ellenfeléről beszél és róla kérdezik. Hol is kezdjük? Minden úgy indult a meccsen ahogyan a lengyel várta, elhúzott 4-1-re és az orosz sokat hibázott, már kicsit kezdtem bánni hogy nem tettem meg game hendikeppes győzelemre. Aztán Kuznetsova elkezdte megtalálni a pályát és az ütései elkezdték súrolni a vonalakat. Pár ilyen nyerővel elhitte hogy megtudja nyerni a meccset, illetve Radwanska önbizalma csorbult, aminek következtében jöttek a hibák. A második szettben úgy tűnt hogy helyre áll a világ rendje és kijön a fáradtság Svetlanán, azonban a döntő szettben még innen is volt visszaút. Jött az az epikus hajvágás az egyperces szünetben, aminek az indoklása pusztán annyi volt, hogy zavarta az oroszt a tenyeres ütései alatt. Utána egyből visszabrékelt és Radwanska elvesztette a fonalat, ami a vesztét okozta. Mindenesetre ha beüti a lengyel a meccslabdáját, akkor meg lett volna az 5 game különbség is, így viszont a meccset is bukta.

Nem szabad túlbecsülnünk viszont ezt a győzelmet. Kuznetsova rendkívül felszabadult volt és ő is elmondta később, hogy sajnálja, hogy fiatalon nem volt ennyire jó mentálisan. Neki itt nem volt vesztenivalója, viszont a címvédőnek annál inkább. Mindenki (sima) győzelmet várt tőle, azonban ez akkora terhet nyomott rá, amit az orosz ügyesen kihasznált. A vereség ellenére nálam Radwanska továbbra is nagy esélyese a tornának, míg Kuznetsova kizárt hogy végig bírja. Három hete folyamatosan úton van és rendre más kontinensen szerepel (Ázsia-Európa-Ázsia). Ez a lufi előbb-utóbb ki fog durranni és így tornagyőzelemben az ő esetében nem gondolkodhatunk. Radwanska viszont nem játszott rosszul, az ő játékában nagyobb potenciál van, ráadásul a veresége hatására igencsak megnőtt a végső győzelemre való oddsa. Ne feledjük hogy tavaly két vereséggel kezdett a lengyel és utána elég volt neki három győzelem a trófea magasba emelésére. Továbbra is gyenge csoportnak érzem ezt, ahonnan egyedül neki van esélye a világbajnoki címre.

A Pliskova - Muguruza találkozón is a hibák domináltak, azonban míg az előző meccsen voltak káprázatos labdamenetek, addig itt ezek elmaradtak. Izgalomban azonban itt sem volt hiány, mivel Karolina Pliskova orosz társához hasonlóan meccslabdáról nyerte meg a találkozót és lehetett boldogabb a hajnali kettőkor adott sajtótájékoztatón. Mindketten kiemelték hogy a másik mennyire jól játszott és ezért alakult ki ennyire hosszú meccs, azonban ezt csak a kötelező köröknek érzem. Mindkettejük teljesítménye jól letükrözte az egész éves eredményességüket. Egy-egy tornára nagyon összeálltak, viszont alapjában véve több volt a gyengébb periódus. A kettejük találkozóján is mindketten elkapták egyszer-egyszer a fonalat, azonban az idő nagy részében az tudott fölénybe kerülni aki kevesebbet hibázott. Ez akkor is igaz lenne, ha beüti a meccslabdáját Muguruza és most ő örülne a 2-1-es győzelemnek. A US Open óta egyikük se találja önmagát és úgy tűnik nem itt lesz sikeres a keresés. Muguruza totál feszült volt a harmadik szett végén és az edzője sem tudta lenyugtatni, míg Pliskova mutatói jóval gyengébbek Cincinnatihez (tornagyőzelem) és a US Openhez (döntő) képest. Ezeken a tornákon éppen az volt a legnagyobb erőssége hogy több nyerőt ütött, mint ki nem kényszerített hibát. Muguruza nem a legnagyobb védekező, ráadásul itt a szervái még inkább hatékonyak a cseh játékosnak, így tehát ez alapján meg lehetett volna tartani, ha jó formában van. Egyedül az első szettben sikerült pozitívan teljesítenie ilyen szinten és azt hozta simán is. Utána visszaesett talán az év végi mentális fáradtság miatt. Könnyen lehet hogy a Muguruza elleni győzelme továbbjutást ér, viszont a négy elődöntős közül egyelőre azt tartom a leggyengébbnek aki itt Radwanska mellett továbbmenetel.

A következő fordulós Pliskova - Kuznetsova meccs nálam no bet, maximum egy overt tudnék észérvekkel alátámasztani. Annál inkább jó lehet Radwanska Muguruza elleni meccse. Itt mehet most a game hendikeppes győzelem is, mivel a spanyol nem tűnik túlságosan magabiztosnak, míg Radwanska még egyszer nem hibázhat - vagy izgul úgy mint tavaly. Hasonlóan kellene indítania mint Kuznetsova ellen, csak most nem kell megijedni ha ellenfele egy pár game idejére magára talál. Egyébként az ázsiai túra a kettejük között nagy különbségeket mutat, ami itt most kijöhet. Radwanska (a hétfőivel együtt) háromszor vesztett és mindannyiszor három szettben, de emellett 12 győzelmet aratott és ebből egy alkalommal bukott szettet csak. A három vereségéből egyébként kettőt Kuznetsova, egyet pedig Wozniacki ellen szenvedett el, tehát akiknek kifejezetten jól sikerült az elmúlt hónap. Minden amellett szól, hogy a lengyel game hendikeppes győzelmében van az érték!

Vörös csoport

Kevésbé volt izgalmas a keddi nap a vörös csoportban, mivel két sima győzelemnek lehettünk szemtanúi, amelyek gyorsan le is zajlottak. A Kerber - Halep találkozón ez nem volt túlságosan meglepő, mivel Kerber jól mozgott Cibulkova ellen is és ezeken a nagyobb tornákon idén jól szerepelt. Mondhatnánk hogy a fontosabb alkalmakra összpontosít, így pedig most már minden tekintetben a legnagyobb esélyese is a vb címnek. Ez nyomást helyezhet rá és ezzel már egyszer pórul járt a Roland Garroson. Utána azért Wimbledonban és a US Openen is inkább Serenáról beszéltünk mint fő esélyes, azonban Radwanska vereségével most már a legtöbb szem a németre összpontosít és várják tőle a következő trófea megszerzését. Legközelebb Keys ellen játszik, aki két teljesen különböző meccset vívott eddig. Halep ellen 16 nyerő mellett ütött 41 ki nem kényszerített hibát, majd ezt az arányt két nap múlva felcserélte Cibulkova ellen 26 nyerőre és 14 hibára. Óriási fordulat! Ez a teljesítmény bármelyik női teniszező ellen elég lett volna. Cibulkovának jó a lábmunkája, viszont esélye sem volt ezeket a nyerőket hárítani, míg a hiba szám emellett minimális. Cibulkova hozta amit Kerber ellen: kevés hibát ütött, de ma ez alig 1 óra játékra volt jó. Keys nagy kérdőjel, hagyjuk őt most Kerber ellen, nézzük meg inkább hogy melyik arcát veszi fel a mérkőzésre.

Cibulkova most peches volt, azonban Halep ellen lehet még sansza. A román oddsa 1,5 felett van kicsit, viszont esik és ha ez így folytatódik, akkor még akár meg is lehet tenni a szlovákot. Kerberen kívül mindenkinek csak a győzelem elfogadható és látva Dominika győzni akarását, nem hiszem hogy könnyen adná a bőrét. Egy két szettes győzelemmel még esélyt adna magának a továbbjutásra. Motiváltabbnak gondolom mint Halepet és ez elég lehet, azonban nálam 2,75 alatt no bet. Nem vagyunk ettől messze mivel most 2,5 körül lehet kapni Cibult, viszont szeretném hogy még feljebb menjen mielőtt megteszem.

  • WTA Finals - Singapore tipp

    Radwanska - Muguruza; Radwanska -3,5

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Agnieszka Radwanska. Fotó: Jimmie48 Photography/Shutterstock.com