Nem vagyunk ma sem könnyű helyzetben azok után, hogy a gyilkos negyedből vasárnap kiesett Konta és Keys is, nehezen elképzelhető, hogy hétfőn mindenhol az esélyes fog továbbjutni. Mondhatjuk, hogy már-már az lenne meglepető a lányok között, ha ez következne be, pedig a fogadóirodák a négy meccsből háromnál kihoztak egy komoly esélyest.

Serena Williams - Yaroslava Shvedova

Serena kapta a nap legalacsonyabb győzelmi szorzóját (1.07) ami jól jelzi erőfölényét a többiekkel szemben. Továbbra sem tudták megszorongatni a világelsőt és a kiemeltek is potyogtak ki előle szép számmal. Az első négy kört úgy fogja letudni, hogy egyetlen kiemelttel sem került össze, ami azért megkönnyíti számára, hogy pihentesse a vállát. Hat játéknál még többet senki nem tudott szerezni ellene és most ezt próbálja megdönteni ellene Yaroslava Shvedova. Serena eddigi ellenfeleivel szemben előnyös lehet neki, hogy keményebb szervái vannak, viszont a világelső ellen összesen egy szettet nyert négy mérkőzés alatt. A kiemeltek előle is potyogtak és eddig a legjobb ranglista hellyel Zhang állt ellene, de ő se fért be a top50-be. Így Shvedova formáját nehezen tudnánk behatárolni és a Serenára kapott alacsony odds után már csak azt a kérdést tehetjük fel, hogy meg lesz az ukránnak a 19 game (2.02) a meccsen?

Shvedova-Yaroslava-tenisz-007

Yaroslava Shvedova hány játékra lesz képes?

Fotó: Olga Besnard/Shutterstock.com

Agnieszka Radwanska - Ana Konjuh

Serena oddsánál alig magasabban (1.15) tehetjük meg a lengyel kiválóságot, aki hét meccses győzelmi sorozatban van és ezen meccsek alatt még szettet sem vesztett. Utoljára Halep verte (7-5, 6-1) meg Cincinnatiben, amely után meglepő azért a fölénye ellenfeleivel szemben. Korábban boncolgattam, hogy Radwanska elfáradhat a torna második felére, köszönhetően hogy végignyomta a múlt hetet New Havenben, ehhez viszont játékra kellene kényszeríteni. Az első héten mindössze 4 órát volt pályán, ami minimálisnak számít. Naomi Broady ellen volt egy kis megingása az első szettben, de ott is még időben kapcsolt, így tie-break útján ott sem bukott játszmát. Ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy meglesz a böjtje a múlt heti new haveni tornának és erre kevés az esély, de ez megtörténhet Ana Konjuh ellen is akár.

A jelenleg csak 92. horvát tini éve nem az igazi, viszont a kemény pálya a kedvenc borítása és most azért eléggé belelendült. Verte a salakon tündöklő Bertenst, Narát, majd Lepchenkot. Tehát igazi meglepetést nem okozott azzal, hogy eljutott idáig - hiába a rossz ranglista helyezése. Fizikális előnye nem nagyon lesz a horvátnak, mivel New Havenben eggyel több meccset is játszott Radwanskánál, pechjére neki az ötből három az selejtezős meccs volt. Nehéz így bármit is mondani, hogy egyiküknek sem volt még igazán komoly ellenfele. Annyi biztos, hogy Radwanska intelligenciája és jelenlegi formája miatt itt azért két szettes lengyel győzelmen (1.53) kívül minden végeredmény meglepetés lenne.

Carla Suarez Navarro - Simona Halep

Bravó Timi! Majdnem sikerült a magyar játékosnak egy igazi skalpot begyűjtenie azzal, hogy szetthátrányból kiejti a románok topjátékosát, de végül Halep jobban bírta mentálisan a mérkőzést. Én erre korábban nem láttam esélyt, viszont a második szett közepén, harmadik elején még én is elhittem hogy nyerhet Timi. A végén jött még egy csavar, viszont erre a teljesítményre lehet építeni és reméljük hogy az Australian Openen továbbfolytatódik a magyar játékos remek játéka. Ez a dicséret viszont Halep bírálata is. Iszonyatosan visszaesett a második szettben és ilyet az nem csinálhat, aki itt tornát akar nyerni. Hasonló történt meg vele két hete Cincinnatiben is, ahol 50 ki nem kényszerített hibát ütött Kerber ellen két rövid szett alatt. Most mindössze 35-tel zárt, de ez így kevés lehet neki és lehet hogy már a Serena elleni meccsig sem húzza. Meglepő Halep hullámzó teljesítménye, mivel ez nem jellemző rá. Montreálban még tornát nyert, utána direkt kihagyta Riót, majd azóta vannak olyan meccsei, ahol leblokkol egyszerűen. Ha ilyen történik, akkor Suarez Navarro már az a típusú játékos, aki ezt nem fogja megtorlatlanul hagyni.

Navarro-Carla-Suarez-tenisz-001

Carla Suarez Navarro komoly veszélyt jelenthet a gyengélkedő Halepre

Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Suarez Navarro 11. meccse lesz ez Halep ellen és egyelőre teljesen kiegyenlített a párharcuk. Az első két fordulóban nem volt nehéz dolga a spanyolnak, mivel a világát nem tudó Pereirát (éppen a budapesti ITF viadalon próbálja összeszedni magát) verte, illetve azt a Jelena Jankovicot, aki már igen távol került a régi önmagától. A harmadik körben megvert Vesnina elleni sima győzelem már nagyobb tett, mivel az orosz az előző félévet eléggé megnyomta és a tavalyi visszaesése után már újra kiemelt játékos lett. Ott jobban koncentrált a spanyol és megnyerte a kulcspontokat az orosz ellen. Hasonlóan hatékony játékra lesz most is szüksége, mert elnézve a mostani Halepet a lehetőségei meglesznek. Érdemes egy (+4,5) game hendikeppel megtámogatni a spanyolt azért (1.92).

Karolina Pliskova - Venus Williams

A nap rangadója, ami szerencsére emberi időben lesz az európaiak számára is. Pliskova bemutatta Pavlyuchenkova ellen, hogy igenis számolni kell vele a tornán, mert hasonló teljesítményre készül mint Cincinnatiben. A teljesítménye egyre inkább javul, viszont ebben nem marad el tőle Venus sem. Pliskova hozza a maga játékát: rendre több nyerőt üt, mint ki nem kényszerített hibát és ezt tudta hozni Pavlyuchenkova ellen is (31-21), ami már figyelemre méltó. Ugyanezt a teljesítményt nyújtotta Cincinnatiben, ahol verhetetlennek bizonyult. Adogatóként építhet remek szerváira és mostanában már fogadóként sem annyira sikertelen mint korábban, így Venus nem aludhat el szerválóként sem. Komoly potenciál rejtőzik a cseh játékosban, aki kihasználhatja, hogy ellenfelének azért vannak olyan periódusai amikor hibát hibára halmoz.

Venus három meccs alatt egy szettet bukott csak, még az első fordulóban Kozlova ellen. Az még betudható az első fordulós akklimatizálódásnak, pláne hogy utána két német ellenfelét (Goerges, Siegemund) simán verte. Tegyük hozzá: mindkét meccs lehetett volna ennél szorosabb ha a németek egy kicsit jobb formában vannak. Siegemund egyértelműen salakos játékos, míg Goerges az utóbbi években igencsak visszacsúszott a ranglistán és úgy tűnik nem csak átmenetileg. Ennek következtében vannak fenntartásaim az amerikaival szemben és ehhez igazodik az odds is, amely egy kicsit esélytelenebbnek (2.10) tartja őt. Az utóbbi időben problémája volt a nagyobb szerválókkal szemben Venusnak, mivel Stanfordban Konta, míg Montreálban Keys verte őt három szettben. Szerintem most is egy szoros találkozót fogunk látni, ahol viszont az utóbbi három hétben stabilan teniszező Pliskova (1.80) fog nyerni.

  • WTA US Open tipp

    Suarez Navarro - Halep; Suarez +4,5 game

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Serena Williams. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com