A csütörtöki játéknap tele van nagyon alacsony szorzós meccsekkel, de nyugodt szívvel szinte egyik top esélyest sem tenném meg, könnyen borulhat a papírforma. Egyedül a tavalyi győztes Kvitova hozhatja simábban a meccsét, de az ő oddsában nem sok érték van.

Nagy ütők ellen

Kerber-Angelique-tenisz-004

Angelique Kerber.

Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Eastbourne-ben úgy tűnt Agnieszka Radwanksa kezdi megtalálni önmagát, de végül elveszítette a döntőt, ami csak annyit bizonyít, hogy komolyan továbbra sem szabad bízni benne. Nagyon messze van már a két évvel ezelőtti Aga, akit senki ellen sem kellett félteni. Most becsúsznak a hibák is, az ütőerő meg továbbra sem fegyvere a lengyelnek. Ajla Tomljanovic egy robosztus tank, aki hatalmas szervával bír, használható tenyeressel és komoly húzóerővel megáldott fonákkal. Nincs óriási formában de az ilyen játékosok képesek egy megnyert meccs után felépíteni egy törékenyebb onbizalmat, ami annyit jelent, hogy az elején nagyon jól ütnek, de szívós munkával ki lehet hozni belőlük az unforced gépet. Aga alkalmas lenne erre a feladatra, de nem tudok bízni benne, főleg miután tavaly a Garroson 4-6 4-6-ra kikapott a horváttól. Nagyon jól játszott akkor Ajla és feltörölte a salakot a polákkal. Hasonló a szituáció Kerber és Pavlyuchenkova találkozóján, ahol a német ismét remekel füvön, de Pavlyu a második fordulókban már veszélyes ellenfél. Az orosz nagyon könnyen képes kizúgni 1-1 első körös meccsén, de ha azt túléli, akkor én már nem szívesen rakok ellene. Ettől függetlenül nyernie kellene Kerbernek, de én inkább tét nélkül, hátradőlve nézem majd ezt a találkozót. Ugyanez a helyzet Wozniacki aktuális meccsével is, 1.05-ért nem kockáztatok. A dán csipőfájdalmak miatt feladta a Bencic elleni elődöntőt Eastbourne-ben majd nagyon szenvedős volt a közepes játékos Saisai Zheng ellen, akinek normál esetben meg sem szabadott volna szorítania. Wimbledonban az első jobb füves játékos meg szokta állítani Carót, Allertova meg védekezni is tud és ütőereje is van, amitől még ki kellenne kapnia, de ezen a borításon ilyen szorzón no bet a meccs.

Sima meccsek várhatók

A címvédő tovább fog jutni, bár ezzel sok újat nem mondtam. A különbség kérdéses mert Nara szívós ellenfél, egy offosabb napot kifogó Kvitova ellen szorossá teheti a meccset, így az under/over line remegős. A McHale-Lisicki csörténél sem tennék nyugodt szívvel a sima győzelemre, 1-2 fontos ponton múlhat, hogy Sabinka hazaviszi kettőben vagy izzadni fog. A végén viszont neki kellene továbbjutnia, egyértelműen ő a jobb játékos kettejük közül. Bacsinszky Timitől is győzelmet várok, Goerges ellen jól és agresszívan játszott, ráadásul a védekezése sem tompult sokat, egész jól mozgott füvön. Soler-Espinosa egy darabig tarrhatja a lépést, de 2-3 játékig bírja csak a spanyol azt a támadójátékot pályára tenni, amivel esélye lenne. Tavaly Kínában kemény pályán 6-2 6-2-re nyert Timi, most is sima győzelmet várok tőle. Egy másik hispánt is esélytelenül sodorhat az ár, Lara Arruabarena-Vecino tipikus salakos, aki pörget ezerrel és bejátssza az egész pályát, de Giorgi hatalmas ütéseire nem lehet válasza. Persze az olasz a mezőny egyik legnagyobb chokere, így nem szabad meglepődni tőle semmin, de simán nyernie kellene Camilának.

Messze már a tavalyi hó

Cepelova-Jana-tenisz-002

Jana Cepelova. Fotó: Chris Minor/Shutterstock.com

Két szorzó alapján bombameglepetés is volt az első körben, hiszen Halep és Bouchard vereségével is jól lehetett keresni. Nehéz kérdés, hogy melyikük volt rosszabb, mert Bouchard világgá ütött mindent, míg Halep azért játszott jobban is egyes periódusokban, de annyira hektikus volt, hogy a fontos pillanatokban mindig jött a hiba. A két győztes ismét underdogként vág neki a mai meccsének és nehéz lesz ismét bízni bennük. Duan egy nagydarab és lomha játékos komoly szerva nélkül, akinek van ütőereje, de nagyon klappolnia kell mindennek, hogy egy jobb játékos ne használja ki a gyengeségeit. Bouchard ellen sem játszott jól, a fontos pillanatokban pedig különösen pocsék volt, a világból kicsapdosta a szettlabdákat 2. szervánál. De Genie számára nem volt lehetetlen, ha már egy ütésig játékban maradt a labda akkor bármit elrontott. Tatiana Maria nagyon szívós munkával jött vissza a top 100-ba, az itteni 3. forduló koronázná meg az utolsó 1 évét, ami szerintem össze is jön majd. A Cepelova-Niculescu nagyon trükkös párosítás, hiszen mindketten kiszámíthatatlan, ügyeskedő teniszezők. Niculescu padlón volt Puig ellen, de a Puerto Ricó-i csodánál jött a szokásos rövidzárlat és 7-5 3-2 30-15 után nem találta el a pályát, labdamenetet is alig tudott nyerni. Cepelova pocsék idén és kérdés, hogy ezen mennyit javított a mostani nagy siker. Mikor megláttam, hogy 4-es szorzó körül kínálják, akkor elkezdtem dörzsölni a tenyerem, de az a baj, hogy nem tudok hinni neki. A játékának alapelemei a remek rövidítések, az önbizalmának a szintjét is mutatják, hogy milyen arányban üti be őket és mennyire tudja velük variálni a játékát. Na Halep ellen egy sem sikerült, így egyhangúan ütött az alapvonalról és kivárta, míg Simona hibázik. Így óriási no bet a meccs, érdemes lehet belenézni először, hogy miként alakul a játék képe.

Tippelj itt Wimbledonra, és nyerj!!!

Füves specialista

Mirjana Lucic-Baroni egykor óriásit robbantott Wimbledonban, mikor tiniként az elődöntőbe jutott. Mostanában másodvirágzását éli a horvát, bár inkább tavaly villogott, de erre rácáfolva a Roland Garrosra ismét nagyon összeszedte magát. Tavaly az US Openen már megverte egyszer Muguruzát, aki előtt komoly jövő állhat, de füvön azért jobban sebezhető. Az első körben Mirjana óriási ütő- és szervacsatát vívott Shvedovával, ami a torna további részére nagyon jó hatással bírhat, hiszen önbizalmat gyűjthetett a szoros győzelemből és remekül beütötte magát. A horvát érzi jobban a füves pályát, így nem lepődnék meg rajta, ha továbbjutna ma, de arra komolyan rácsodálkoznék, ha kettőben esne ki.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Agnieszka Radwanska. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com