Az olasz labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte a már biztos búcsúzó ír csapatot a C csoport zárófordulójában, így bejutott a negyeddöntőbe.
Az olaszok a kötelező győzelem terhével léptek pályára, míg az írek biztos búcsúzóként várták a mérkőzést. Az első félóra kevés helyzetet hozott, az olaszok birtokolták többet a labdát, az ellenfél kontrákra játszott. A 34. percben Di Natale kis híján megszerezte a vezetést, de éles szögből leadott lövését a gólvonalról kivágták a védők. Egy perccel később már örülhettek az olaszok: Cassano fejese centiméterekkel túljutott a gólvonalon, és a játékvezető helyesen érvényesnek ítélte a találatot.
A szünet után folytatódott az olaszok mezőnyfölénye, de nem lehettek nyugodtak, hiszen egy esetleges ír gól számukra is a búcsút jelentette volna. A hajrában Andrews megkapta második sárga lapját, így kiállították, majd kisvártatva Balotelli az Eb egyik legszebb góljával állította be a végeredményt.
Az eddig veretlen olaszok – a címvédő spanyolok mögött csoportmásodikként – vasárnap Kijevben a D jelű kvartett első helyezettjével találkoznak az elődöntőbe kerülésért.
Az írek három vereséggel és egyetlen lőtt góllal búcsúztak a tornától.
I. félidő
35. perc: bal oldali szöglet után Cassano fejesébe még belekapott Given, ám a labda így is túljutott a gólvonalon (1-0).
II. félidő
90. perc: jobb oldali szögletet követően Balotelli félfordulattal, látványos mozdulattal, a védő szorításában kapásból lőtt a kapuba (2-0.)
Olaszország
Buffon – Abate, Barzagli, Chiellini (Bonucci, 57.), Balzaretti – Pirlo, Marchisio, Motta, De Rossi, – Di Natale (Balotelli, 75.), Cassano (Diamanti, 63.)
Írország
Given – O’Shea, Dunne, St. Ledger, Ward – McGeady (Long, 65.), Whelan, Andrews, Duff – Keane (Cox, 86.), Doyle (Walters, 77.)
Gólszerzők: Cassano (35.), Balotelli (90.)
Sárga lap: Balzaretti (28.), De Rossi (71.), Buffon (73.), illetve Andrews (37., 89.), O’Shea (39.), St. Ledger (84.)
Piros lap: Andrews (89.)
(forrás: MTI)


