Pozzato gondolatai

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


Persze egy normális mezőnyben nincs közük, ez abszolút így van,  régebben egy ilyen "ritkított" mezőnyben sem lettek volna sehol. Ezért örülök a "visszatérésüknek", mert végre a fiataljaik kezdenek beérni. Nem azt mondom, hogy egy-két év és Quintana-Pinot csatát láthatunk, de jó úton járnak afelé, hogy végre legyenek stabil top10-es versenyzőik, és lehet 4-5 év múlva már a győzelemért harcolhatnak Bardet vagy akár Pinot révén.
Nibalival kapcsolatban arra gondoltam, hogy egész szezonban abszolút homály volt, és az olasz szakértők sem tudták hová tenni, aztán most pedig robbantott. Most már mindenki mondja, hogy az egész szezonja így volt felépítve stb, de én ebbe nem hiszek. Utólag mindenki okos, hogy Nibali pont a Tourra akart csúcsformába kerülni, és sikerült is neki, de nem gondolom, hogy ennyi van közte és a második vonal között. Pláne ahogy a Hautacamon is megindult. A reális szerintem 3-4 perc lenne körülbelül.
Tavaly élete formájában volt a Giron és 4-5 perccel verte Uránékat, és Evanst, pedig az a mezőny még gyengébb volt mint a Tour második vonala. Oké hogy Martinelli-Vino duó okosan csinálta a felkészülését, de talán túl jóra is sikerült. Ezalatt azt értem, hogy lehet kicsit több cuccot használt mint a többiek. Emellett persze a győzelméhez kétség sem férhet, mert magasan ő volt a legerősebb a mezőnyben.
Összességében ha a három nagy nem bukik (Froome,Contador, és a sprintekhez szükséges Cavendish), akkor szerintem egy jó Tourt láthattunk volna, így viszont unalomba fulladt.

Lehet idén is a Vuelta menti meg a nagy körversenyek becsületét?
Froome,Pozzovivo,Aru,Kangert,Kelderman,Pinot,Purito,Horner,Valverde,Quintana,Urán,Yates....Szerintem ilyen nevek mellett az a verseny nem fog unalomba fulladni, pláne mert van 6-8 támadó szellemű versenyző: Quintana, Froome, Aru, Pinot, Yates, Horner, Pozzovivo, Urán

Kicsit késve, de csak most van időm beírni:
TdF időfutam:
Chavanel - Kwiatkowski 2
Odds: 1.66
Erősség: 7/10

Garderen - Dumoulin 2
Odds: 2.10
Erősség: 7/10

Bak - Taaramae 1
Odds: 2.20
Erősség: 8/10

Boom - Oss  1
Odds: 2.00
Erősség: 9/10

Utoljára bízok a Touron Kwiatkowskiban és Valverdében:
Élő:
Valverde-Peraud  1
Odds: 2.62
Erősség: 8/10

Kwiatkowski első háromban végez 
Odds: 7.00
Erősség: 4/10

Én is bepróbáltam a Kwiatkowski dobogót... Egytől fostam csak, hogy nem veszi komolyan, de az első ellenőrzőponton látszott, hogy jól áll és én is megnyugodtam. Na de utána mi a szart csinált...

Még egy fogadás és aztán összegzek.
Forma 1:
Mennyien fejezik be a versenyt? 17,5 under
Odds: 1.80
Erősség: 7/10

Jó gyenge napok voltak.
Ma estét meg kéne még húzni. Dél-Amerikai bajnokság van kosárlabdában. Már az egyenes kiesés szakasznál járnak a csapatok, és a legjobb négy közé az alábbi négy együttes került be: Argentína, Venezuela, Brazília, Uruguay. Ezek közül a két fő favorit az Argentín illetve Venezuelai csapat. Előbbi inkább Ricchotira, és a jó csapat játékára épít, utóbbi pedig az NBA-ből megismert Greivis Vazquezre épít. Utóbbi a torna legnagyobb sztárja, és legismertebb játékosa. Venezuela abszolút az ő játékától függ.
Argentína - Uruguay
Argentína az egyértelmű favorit, de Uruguay palánk alatti szekciója okozhat meglepetést az Argentínoknak. A Borselino-Wachsmann-Calfani duó szerzi a legtöbb lepattanót a tornát. Kemény meccsre számítok, ezáltal kőkemény védekezésre, és kevés pontra számítok a meccsen.
Tipp: 143 pont alatt
Odds: 1.85
+

Brazília - Venezuela
Hazai pálya előnye ott lesz a Venezuelaiak oldalán efelől kétségem sincsen. Legutoljára 1991-ben nyertek dél-amerikai bajnokságot, azóta viszont nem igazán jöttek össze nekik a dolgok. Most kiváló esélyük van. Mint említettem a hazai pálya, plusz a torna legjobb játékosa is náluk játszik Greivis Vasquez révén. Persze ettől függetlenül a Brazilokat nem szabad leírni. Sőt. Raulzinho és Andrade révén két ponterős játékosuk van ráadásul, a keretből négyen játszanak európában. Raulzinho ráadásul eléggé gyors és védő oldalon sem rossz játékos, és biztosra veszem, hogy meg fogja nehezíteni Vasquez dolgát. Már pedig ha őt ki tudja kapcsolni, akkor a Venezuelaiaknak annyi. Véleményem szerint a legjobb fogadás erre a meccsre, hogy a győztes maximum 5 ponttal nyer.
Tipp: Venezuela vagy Brazília nyer 1-5 pontig
Odds: 2.70


Összodds: 5.00
Erősség: 8/10


Idézetet írta: Pozzato Dátum július 27, 2014, 13:38:32
Még egy fogadás és aztán összegzek.
Forma 1:
Mennyien fejezik be a versenyt? 17,5 under
Odds: 1.80
Erősség: 7/10


Idézetet írta: Pozzato Dátum július 26, 2014, 15:14:10
Valverde-Peraud  1
Odds: 2.62
Erősség: 8/10

Kwiatkowski első háromban végez 
Odds: 7.00
Erősség: 4/10


Idézetet írta: Pozzato Dátum július 26, 2014, 12:04:12
Chavanel - Kwiatkowski 2
Odds: 1.66
Erősség: 7/10


Garderen - Dumoulin 2
Odds: 2.10
Erősség: 7/10


Bak - Taaramae 1
Odds: 2.20
Erősség: 8/10

Boom - Oss  1
Odds: 2.00
Erősség: 9/10



Tour utolsó tipp bízva megint Renshawban
Renshaw nyeri a szakaszt
Odds: 13.00
Erősség: 1/10

Július vége kicsit el lett rontva, de augusztusra jön az újjult erő. Nemzetközösségi játékokat rendeznek Glasgowban ezen a héten, és ma este is az atlétikai versenyeké a főszerep.
Sok versenyt átnéztem a mai kínálatból, de végül 3000 méteres akadály futáson akadt meg a szemem. 1500m-en Kwemoi a favorit, gerelynél Yegonak nyernie kéne, mert neki stabilabb a teljesítménye. Rúdugrás eléggé soktényezős, 4x100 szinte lefutott, 10000métert meg passzolom.

3000 akadály:



Lehetne elemezni a mezőny többi tagját is, de itt Kemboi - Birech csata várható. 10 induló lesz, köztük három kenyaival, de Ndiku nem fog sok vizet zavarni, a többiek pedig még kevesebbet. Kemboi az elmúlt évtized sztárja hosszútávú gátfutásban. Olimpia és világbajnok, gyémánt liga győztes, és még lehetne sorolni a címeit. Idén mindössze két versenyen indult, ebből az egyiket megnyerte (Dohában), a másikat (Rómában), pedig nem fejezte be. Próbált készülni a nemzetközösségi játékokra, de a formája eléggé kétséges.
Birech a jövő. 22 éves lesz idén, és bombaformában van. A gyémánt liga versenyein parádézott idén. Nyert Romában, Oslóban, Lausanneban és Monacoban. Idén futotta élete legjobb idejét 3000 akadályon, és az idei 3 legjobb idő is az ő nevéhez fűződik. Tavalyi szezonban volt egy kisebb megingása, de idén mint említettem nagyon jól fut.
Egyszer versenyeztek idén együtt ők ketten, ahol Kemboi győzött, és Birech csak 4. lett. Akkor még Birech csak a felkészülés idejében volt, de eléggé kikapott Kemboitól. Azóta 3-4 mp-et javult az ideje, és a 8.03-at úgy néz ki, hogy stabilan tudja, annak ellenére is, hogy tulajdonképpen az elmúlt három győzelme alkalmával szinte egyedül kellett futnia, mert az ellenfelek nem bírták a tempóját. Laussaneban például a verseny felétől szinte magától futott, és 60 métert vert a második helyezettre...
Kemboi tehát felkötheti a gatyáját. Egyrészt azért nem magas a tipp erőssége, mert Kemboi azért mégis az elmúlt évek etalon versenyzője ezen a távon, és idén verte már meg Birechet. Mindezek mellett szerintem van érték Birech oddsában, így egy kisebb összeget meg is éri rá feltenni, mert nagyon jól mozgott az elmúlt versenyein, és látszik rajta, hogy bízonyítani akar. Jó kis kenyai házidöntő lesz ez.

Tipp: Jairus Birech nyeri a 3000 akadályt
Odds: 2.87
Erősség: 3/10

Holnapi spanyol egynaposról egy írás:
http://www.sportfogadas.org/elozetesek/clasica-san-sebastian-fiatalok-aratnak

Tippek:
Bardet - Mollema  H
Odds: 1.83
Erősség: 7/10

Visconti - Izaguirre  H
Odds: 1.83
Erősség: 10/10


Kombi:
Valgren - Rovny H
odds: 2.25
+
Zubeldia - Nieve V
Odds: 1.90
Összodds: 4.26
Erősség: 2/10

Idézetet írta: Pozzato Dátum augusztus 01, 2014, 17:55:28
Tipp: Jairus Birech nyeri a 3000 akadályt
Odds: 2.87
Erősség: 3/10

15-ös oddsal Ndiku  :o :o

Tenisz, Us Open:
Tsonga - Murray
Tipp: Tsonga nyer
Odds: 2.20
Erősség: 5/10

Tsongán meg se lepődök lassan. Mára egy poén:
Vuelta mai szakasz:
Jungels első háromban végez az időfutamon
Odds: 15.00
Erősség: 2/10

Kosár vb:
Irán-Francia
Tippek:
1. Irán +17,5 pont 1,45
Erősség: 10/10

2.Irán +11,5 pont 2.00
Erősség: 9/10

3. Irán nyer  7.50
Erősség: 5/10

4. Irán 1-5 ponttal nyer 10.00
Erősség: 4/10

5. Szerzett előny  1-5   4.20
Erősség: 6/10



Kerékpáros Világbajnokság

U23 Időfutam




Helyszín: Ponferrada (Spanyolország)
Időpont: Szeptember 22. 14.00
Időjárás: Esős, 20-21 fok


Ryan Mullen vs Stefan Kung



Érdekes párosításra bukkantam a bet365 ajánlatában. A jövő két nagy tehetségét állították párba az egyenkénti időfutamon. Mindkettőjükre ugyanakkora az odds (Kung odds 2.00-ról csökkent 1.83-ra). Lássuk van-e valamelyikben érték.
A 20 éves ír Ryan Mullen az újra feltörekvő ír bringázása egyik nagy reménysége Sam Bennett mellett. A mostani profi mezőnyben megtalálható két klasszis ír bringás Dan Martin, és Nicolas Roche. Ők azonban már inkább pályafutásuk második szakaszába léptek, míg Mullen most kezdte azt.
Ellentétben Rochékkal, ő nem hegyimenő, és nem is sprinter, mint Bennett, hanem időfutammenő. Azonban azok közül a legjobb a hazájában. Már Európában is sikerült letennie a névjegyét, hiszen tavaly 7. lett az időfutam vb-n, és kétszer megnyerte az ifi chrono de nations.  Azonban utóbbi két győzelmét beárnyékolja, hogy eléggé gyenge mezőnyben tudott nyerni. Igaz legutóbb a brit körön 7. lett egy mini időfutamon (8 km), de egyelőre nem tudni, hogy mire lehet képes egy erős mezőnyben egy hosszabb kronón. Márpedig most a vb-n több, mint 30 kilométer, és eléggé komoly mezőny vár rá, köztük Stefan Kunggal.
Apropó Stefan Kung. A svájci versenyző szintén 20 éves, mint Mullen, és meredeken ível felfelé a pályafutása. Cancellara után ő lehet a következő nagy svájci bringás, és kiváló időfutammenő. Tavaly 6. lett az ifi időfutam vb-n, és bronzérmes egy ifi időfutam versenyen, ahol a mostanihoz hasonló komoly mezőny állt rajthoz. Idén jól kezdte az évet, hiszen megnyerte a Normandiai többnapost, majd jól szerepelt több egynapos versenyen (ifi Paris-Roubaix-n 12., megnyerte az ifi Fléche Wallonet), majd ezek után második lett Cancellara mögött a svájci időfutam bajnokságon. Majd két hét múlva megnyerte az ifi európa bajnokság időfutamát, és mezőnyversenyét magabiztos előnnyel. Ezután figyelt fel rá napjaink egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező gárdája a BMC, aki szerződtette is őt. Ezek után 8 nappal ezelőtt egy 4. hellyel hangolt egy francia időfutamversenyen a mostani vb-re. Kiváló formában van tehát a fiatal svájci.
Kettejük közül szerintem egyértelmű, hogy a svájci a jobb versenyző, és a jobb időfutamos, és csak az időjárás miatt nem 10/10-es a tipp nálam.

Tipp: Kung végez előrébb
Odds: 1.83
Erősség: 9/10

U23-as mezőnyverseny biciklis vb-n. Pár tipp:
Caleb Ewan- Magnus Cort  V 2.50
Mind a kettő a jövő nagy bringása lehet. Ewan még bőven a fejlődési szakaszának elejében jár, de már most lehet látni, hogy a következő évtized meghatározó sprintere, illetve egynapos menője lehet. A dán Cort idén robbantott, és ért el fantasztikus sikereket. Köszönhetően ez annak, hogy kiváló sprinter, és jók a szökései. Jó all-round versenyző lehet belőle. A tipp az oddsnak szól, mert a reális párosítás: 1.72 - 2.00 lenne szerintem.

Iuri Filosi - Thomas Boudat V 1.53
Az olasz Filosi nincs jó formában pedig tehetséges versenyző. Sorra adja fel a versenyeit, és nem érezni rajta azt az átütő erőt, mint év elején. Boudat a jövő nagy francia bringása lehet. Még csak 20 éves, de sorra szállítja a jobbnál jobb eredményeket az egynaposokról.

Jack Haig - Tao Hart   H 2.00
Kicsit az oddsnak is szól ez a tipp, mert eléggé hasonló versenyző, és mindketten jó formában vannak, de én kettejük közül Haigot látom erősebbnek.

Van der Poel - Holst Enger  V 2.20
Nekem Holst Enger a titkos favorit, annak ellenére, hogy év vége felé már nem mutatott olyan jó formát, mint azelőtt. A pálya nagyon fekszik neki, és ha ott tud maradni a végén a legjobbakkal, akkor a sprintertudásával simán verheti őket.

Grosu - Mclay  H 1.83
Két sprinter, viszont Grosu jobban bírja a dombokat. Mclaynek inkább a síkabb etapok fekszenek. A román Grosun lehet hazája első komolyabb bringása. Nagy tehetség, és ha ilyen ütemben fejlődik, akkor még sokat fogunk hallani róla.