2016-os kerékpáros szezon

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában


A spanyol El Pais információi szerint a svájci Lausanne egyik doppinglaborja rövid ideje azon munkálkodik, hogy az Operation Puerto botrány eddig még ismeretlen vértasakjainak gazdáit is beazonosíthassa. Mint ismeretes az Operation Puerto fedőnevű akcióban még 2006-ban mintegy kétszáz tasakot foglaltak le, melynek nyomán számos kerékpáros beazonosításra került többek között Ivan Basso, Michele Scarponi, Alejandro Valverde, Joseba Beloki, Allan Davis, Francisco Mancebo, Jan Ullrich és Oscar Sevilla is. A tasakok megsemmisítését 2013-ban bírósági határozatban rendelték el, ám az Olasz Olimpiai Bizottság, az UCI, a Wada és a Spanyol Kerékpáros Szövetség is fellebbezett, melynek helyet adtak. Reméljük ezúttal a neves teniszezők, labdarúgók és atléták neveire is fény derül.


Lehet végre 10-11 év után kiderül, hogy milyen nevetek is voltak rajta a doppinglistán. Anno ugye szó volt arról, hogy teniszezők (Nadal neve merült fel), illetve hogy a két spanyol élcsapat (Real Madrid és Barcelona) játékosai (ha jól emlékszem ilyen nevek kerültek elő, hogy Carles Puyol, Sergio Ramos stb.) is tolták a cuccokat. Kíváncsi vagyok, hogy végül tényleg nyilvánosságra kerülnek-e a dolgok, mert hiába telt sok idő, azért ez az infó még mindig nagyot ütne. Illetve ha elő is kerülnek, lesz-e valami büntetés, mert anno a bringásokat eléggé meghurcolták.