Sunderland - Manchester Unitedtipp: félidő 2
odds: 2.0
iroda:
bet365tét: 10
Hillandkimi beelőzött a tippel, amit kinéztem erre a mérkőzésre, így arra már nem írhatok a játék keretein belül, ezért picivel kisebb szorzóért, kicsit "lebutítom" a tippet. A MU félidei vezetésére is szép ez a 2-es szorzó.
A két manchesteri csapat a bajnokság különböző periódusaiban szépen "megszívatta" saját magát, így most az utolsó fordulóban dől el, hogy a United vagy a City lesz e a bajnok. Úgy gondolom, hogy Sir Alex papa játékosai elvégzik a saját feladatukat és megnyerik ezt a mérkőzést, aztán kérdés, hogy a Manchester City mit játszik. Valószínű ők is nyernek, így Rooneyék nem lesznek boldogok. A Sunderland számára nem túl fontos ez a mérkőzés. Jelenleg a 11. helyen állnak, legjobb esetben is maximum egy helyet léphetnek előre. Az meg teljesen mindegy. Hátrébb még kerülhetnek, hiszen három csapat is egyetlen ponttal áll mögöttük, de szerintem ez sem nagyon foglalkoztatja őket. Egy motiválatlan Sunderland pedig nem lehet akadály annak a Manchester Unitednek, akiknek mindenképp kell a három pont. Ennek megfelelően várom a mérkőzés alakulását. Rooneyék már az első percektől kezdve nekimennek a vendéglátójuknak és meg is szerzik a vezetést a félidőben. A Sunderland legutoljára március végén nyert a bajnokságban, azóta döntetlenek tömkelegét játszották illetve kétszer kikaptak, legutóbb az előző meccsükön, a Fulhamnél szenvedtek 2:1-es vereséget. A Fulham egy Dempsey és egy Dembele góllal már a félidőben megrúgta nekik a két gólt. Előtte hazai pályán fogadták a Boltont, akiknek szintén elég volt egy félóra, hogy betaláljanak ellenük. Rooney és Hernandez, megtámogatva Younggal és Valenciával szintén bever nekik legalább egy gólt már a félidőben, ami a vezetéshez már elég is. De ha nagyon összejön nekik, akár több góllal is vezethetnek már az első 45 perc végén.
« 1338 betű »ERedmény: félidő 0:1
+10 pont