Név: Jelszó:  
2010.08.01, vasárnap


Népszerű cikkek:

Kiemelt események

Heti Előzetes (Március 8-14)

| Egyéb
2010 már 9

Hirek

Ezen a héten újra Bajnokok Ligája mérkőzésekre kerül sor, ezúttal a nyolcaddöntők visszavágóinak az első négy találkozóját fogják megrendezni, s jóformán még minden találkozó nyílt, bárki továbbjuthat. Csütörtökön az Európa Liga nyolcaddöntőinek az első felvonására kerül sor.

Megkezdődik a 2010-es Forma-1-es szezon is, s mindenki nagy izgalommal várja, hogy vajon mit tud produkálni Michael Schumacher a visszatérése után. Indian Wells-ben női, illetve férfi teniszturnét rendeznek, s ez lesz az idei első Masters torna a férfiaknál.

Hétvégén pedig újabb érdekes fordulók következnek Európa rangos bajnokságaiban.

Futball:

Kedden és Szerdán újra a Bajnokok Ligájáé a szerep. Négy izgalmas találkozót rendeznek ezen a héten. Kedden az Arsenal hazai pályán fogadja az Fc Portot, s egy 2-1-es hátrányt kell ledolgozniuk az ágyúsoknak. A keddi nap másik találkozóján a Fiorentina a Bayern Münchent látja vendégül, s az olaszoknak is 2-1-ről kell fordítaniuk.

A szerdai nap két olyan mérkőzést rendeznek, amely simán lehetne akár egy BL-döntő. A Real Madrid hazai pályán fogadja a francia Lyon-t, míg az Old Traffordra visszatér David Beckham és csapata, az Ac Milan, hogy megküzdjön a továbbjutásért a Manchester Utd. ellen.

Csütörtökön Európa Liga nyolcaddöntőkre kerül sor, s számos érdekes találkozót rendeznek, köztük a Hamburg - Anderlecht, illetve a Valencia - Werder Bremen összecsapást is.

Az angol Premier League hétvégi fordulójában a bajnoki esélyesek mind könnyűnek ígérkező mérkőzések előtt állnak, viszont a meglepetés bármikor a pakliban van, s egy botlás sokat számíthat a végkimenetelnél.

Az olasz bajnokságban már pénteken megkezdődik a 28-dik forduló, amikor a Catania hazai pályán fogadja az éllovas Inter Milanot. Mourinho csapatának jelenleg 4 pont az előnye az Ac Milannal szemben, s fontos a győzelem, hisz Leonardo csapatának vasárnap hazai pályán kell játszaniuk a Chievo ellen, s valószínű, hogy nem fogják elrontani azt a mérkőzést, főleg annak tudatában, hogy az Inter pénteken botlott.

A forduló egyik kiemelkedő mérkőzése a Napoli - Fiorentina összecsapás lesz, melyet szombat este rendeznek meg.

Az NB1, 18-dik fordulójának nyitómérkőzésén a Ferencváros hazai pályán fogadja a Nyíregyházát. A tabella élén álló, Fehérvár, a Lombard Pápát fogadja, míg a Debrecen ugyancsak hazai pályán az MTK-t legyőző Honvédot látja vendégül.

Az elmúlt hétvégi fordulóban a Real Madridnak sikerült utolérnie a Barcelonát, így jelenleg mindkét csapatnak 62 pontja van. Nehéz mérkőzés előtt áll a Barcelona, hisz a hétvégi ellenfele a harmadik helyezett Valencia lesz. A Real Madrid eközben a Valladolid otthonában fog szerepelni.

A Bundesliga 26-dik fordulója egy igazi rangadóval kezdődik, hisz péntek este a Schalke a VfB Stuttgartot fogadja, s egy győzelem esetén a gelsenkirchen-i csapat a tabella élére kerülhet (habár lehet, hogy csak egy fél napig). A Köln elleni döntetlen után, a Bayern München hazai pályán fogadja az utolsó előtti Freiburgot, s a bajoroknak nem jelenthet nagy gondot a 3 pont begyűjtése. A harmadik helyre lecsúszó Bayer Leverkusenra vasárnap egy nehéz feladat vár, hisz az ellenfele a Hamburg lesz.

 

Tenisz:

Ezen a héten Indian Wells fogadja a női, illetve férfi teniszezőket, s amint a bevezetésben is írtam ez lesz az év első Masters turnéja. Ezen a turnén a legjobb női, illetve férfi teniszezők fognak szerepelni, s számos izgalmas mérkőzésre számíthatunk.

 

Kosárlabda:

A férfi Euroliga Top16-os csoportjaiban az utolsó fordulóra kerül sor ezen a héten, s még sok minden változhat ami a továbbjutókat illeti.

 

Kézilabda:

Hétvégén az utolsó előtti fordulót rendezik meg a női Bajnokok Ligája főcsoportjaiban. A csoportját vezető Győr, a Krim Ljubjana ellen játszik idegenben, s egy döntetlen is sokat jelentene a magyar csapatnak.

 

Forma 1:

Ezen a héten megkezdődik a Formula 1 2010-es szezonja. Az első futamot Bahrein-ban rendezik, s mindenki nagy érdeklődéssel várja Michael Schumacher visszatérését. Számos új csapat és új versenyző van, köztük a Forma1-be visszatérő Lotus, de bemutatkozik Ayrton Senna unokaöccse is, Bruno.

 

Mindenkinek egy szerencsés hetet kívánunk!

Fórum - Heti Előzetes

Kulcsszavak: Bajnokok Ligája, Serie A, Premier League, Bundesliga,

Írta: Milan

Hozzászólások

  1. vmlinuz szerint
    kedd, 2010 március 09. 18:38:51

    Jó kis hét lesz :P Hozzászólás teszt is ez egyben.