Milyen eseményekre fogadhatunk a hétvégén? Következő írásunkban átnézzük a kínálatot, melyet tenisz, válogatott foci és Forma-1 ural.

Debütáló szövetségi kapitányok

Szünetelnek a nagyobb labdarúgó bajnokságok a hétvégén, mert elkezdődnek a világbajnoki selejtezők Európában is. Vasárnap lesz az első játéknap, a meccsekre két turnusban kerül sor 18:00, illetve 20:45-ös kezdési időpontokkal. Az új angol szövetségi kapitány is ezen a napon mutatkozik be első tétmeccsén. Sam Allardyce július végén került a válogatott élére. Sokan megkérdőjelezték a döntést, és leginkább külföldi kapitányt szerettek volna, mert az angol edzők szakértelme kicsit talán megkopott az utóbbi időben. Ez az állítás akár igaz, akár nem, Big Sam első ízben Szlovákiában bizonyíthat. Taktikai fejlődésre mindenképp szüksége lesz az angoloknak, mert az Európa-bajnokságon Izland bóhocot csinált belőlük. A fogadóirodák nem hisznek a győztes debütálásban, Anglia győzelme 2.00-ért játszható, míg a döntetlen 3.20-as szorzó, a szlovákok sikere pedig négyszerezi a feltett pénzt. Természetesen nem csak Európában játszanak világbajnoki selejtezőket, hanem a világ minden táján. Dél-Amerikában egy remek rangadó is lesz, melyen szintén debütál egy szövetségi kapitány. Edgardo Bauza augusztus elején került az argentin válogatott élére. Rögtön egy kemény rivális ellen bizonyíthat, hiszen Uruguay-t fogadják péntek hajnalban.

Argentína - Urugay:  H 1.60  |  D 4.00  |  V 5.25


Az új angol szövetségi kapitány.

Teniszből nem lesz hiány

Az év utolsó Grand Slam tenisztornája kezdődött meg hétfőn, és mivel nincs igazán nagy riválisa sportesemények terén, ezért érdemes lesz hétvégén erre koncentrálni. Ahogy az lenni szokott, az esélyesek egy része simán menetel, míg mások gyorsan távoznak a viadalról. Richard Gasquet 4.33-as szorzón búcsúzott a 21 éves brit Kyle Edmund ellen, de a nőknél sem volt meglepetésben hiány. Néhány hete még Puerto Rico első olimpiai aranyérmét nyerte Monica Puig, a US Open azonban kifogott rajta, hiszen Saisai Zheng két szettben legyőzte Rio de Janerio bajnokát. Különböző tippjátékokat, előzeteseket is találhatsz az oldalon az amerikai torna kapcsán, de ha épp véleményed osztanád meg, a tenisz topikokban ide kattintva megteheted.

US Open Tippjáték bet365 fogadásbónuszért! Próbáld ki!

Újra száguld a cirkusz

A hétvégi Olasz Nagydíj nem csak a pontvadászat szempontjából lesz fontos, hanem Monza jövője miatt is. Bernie Ecclestone sokáig fenyegetőzött azzal, hogy Imolában lesz az Olasz Nagydíj, amennyiben nem kapja meg azt az összeget, amit szeretne. Az ilyen ügyek általában a futamok árnyékában zajlanak le, és itt is arra van kilátás, ami általában egy ilyen presszió esetén szokott történni, tehát a 85 éves üzletember végül megkapja azt az összeget, amit szeretne. Az elmúlt két évben Hamilton nyerte az Olasz Nagydíjat, és úgy tűnik, most is ő legesélyesebb a győzelemre (1.61). Csapattársa, Rosberg következik a szorzók sorában 3.25-tel, mindenki más szépen beárazodótt tizes odds fölé. Figyelembe véve, hogy az eddigi 13 futamból csak egyet engedett ki a kezéből a Mercedes, ebben semmi meglepő nincs. Hamiltonnak 232, míg Rosbergnek 223 pontja van, tehát kettejük csatája még bőven nyitott 8 futammal az idény vége előtt.

Lewis-Hamilton-Mercedes-F1-007

Lewis Hamilton. Fotó: ZRyzner/Shutterstock.com

Sakkból is lehet olimpia

Természetesen az eddigiek mellett is sokféle sportesemény lesz a hétvégén, például zajlik az NFL előszezon, férfi kézilabdában elkezdődik a Bundesliga, és persze még sokáig sorolhatnánk, de mi így utoljára a sakkolimpiáról ejtünk néhány szót. Részvételi rekorddal pénteken kezdődnek majd a küzdelmek a sakktábláknál, ahol a magyar női és férfi válogatott kapitányai is éremben reménykednek. A nőknél nyolcadik, míg a férfiaknál tizedik helyen kiemelt a válogatottunk, a torna előtti rangsorban. A rendezvényen már az indulásnál rekord született, hiszen korábban ennyi résztvevő nem volt. Férfiaknál összesen 180 csapat indul, míg a nőknél 141. Mindkét válogatottunk szerzett már aranyérmet a múltban, bár az is igaz, hogy a férfiaknál erre 1978-ben került sor legutoljára, míg a nők legutóbb 1990-ben diadalmaskodtak. Két éve a férfiaknak sikerült érmet szerezni, akkor az aranyérmes kínai válogatott mögött a második helyen végeztek, míg a magyar lányok sokáig élen álltak, de végül a 45. helyet szerezték meg. Hajrá Magyarország!