Bíró Attila szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar női vízilabda-válogatott jövő keddi világliga-mérkőzésére: a 17 meghívott között ismét ott van Takács Orsolya is.

A magyar együttes a Szőnyi úti Laky Károly Uszodában fogadja a riói olimpia ezüstérmesét, az olasz gárdát. A találkozó 20 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti.
Bíró Attila a meccsek előtt megszokott öt nap helyett ezúttal négyet tud együtt készülni keretével.
"A klubcsapatok Euroliga-szereplésük miatt hétfőn érkeztek haza, ezért rendezték szerda helyett csütörtökön a bajnoki fordulót. De nincs ezzel gond, a keddi találkozóig hét vízi-, és két szárazföldi edzés is belefér. Nem a nulláról kell kezdenünk, az alapokat már leraktuk, a lányok is megismertek engem, én is őket, tudom, kitől mire számíthatok" - idézte a szövetség honlapja a szakembert.
Bíró Attila 17 pólóst hívott meg, visszatért a legjobbak közé a világ- és Európa-bajnok Takács Orsolya is.
"Abban állapodtunk meg, hogy eddig nélkülözzük, mert a továbbiakban nagy szükség van rá is. Ellenfelünk hasonlóan hozzánk a világliga-döntőbe jutást, illetve a jó világbajnoki szereplést tűzte ki célul" - tette hozzá a szakvezető, aki pénteken a Hajós Uszodában tart edzéseket, szombattól azonban a csapat átköltözik a meccs helyszínére, a Szőnyi útra.

Bolonyai Flóra - HUN Vízilabda

Bolonyai Flóra (MTI Fotó: Kovács Anikó)

A Magyar Vízlabda Szövetség 600 fő számára ingyenessé tette a belépést, ugyanakkor regisztrációhoz kötötte. A regisztrációs kérelmeket az adatok felsorolásával (email cím, telefonszám, lakcím) a [email protected] címre lehetett elküldeni, egy email címről két ingyen belépő igényelhető.

Az olaszok elleni világliga-meccs kerete:

Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros) - kapusok
Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Leimeter Dóra, Takács Orsolya (BVSC), Parkes Rebecca (Eger)

A női világliga-selejtezők európai csoportjai:

A csoport: Oroszország, Görögország, Hollandia
B csoport: Olaszország, Magyarország, Franciaország

A B csoport eddigi eredményei és további programja:

november 22.: Olaszország-Franciaország 14-4
november 29.: Franciaország-Magyarország 6-16
január 24.: Magyarország-Olaszország
február 21.: Magyarország-Franciaország
március 28.: Franciaország-Olaszország
április 19.: Olaszország-Magyarország

(forrás: MTI)