Általában olyan országokban népszerű, ahol hideg idő miatt adott a lehetőség természetes jégfelületek kialakulására. Nem mintha a világ legismertebb bajnokságát, az NHL-t egy tavon játszanák, de a sportág történetében és népszerűségében megfigyelhető ez a trend.

Sok mindenre fogadhatsz jégkorong kapcsán az ajánlott irodák széles kínálatában válogatva.

Jégkorong, ahol bottal ütik egymás nyomát

Egy mérkőzés háromszor 20 percből áll, tehát összesen egy órányi tiszta játékidőt láthatunk. Azért tiszta, mert ha épp megáll a játék két hokis verekedése miatt, akkor az órát megállítják.

A jégen csapatonként egyszerre öt mezőnyjátékos és egy kapus lehet, de a teljes keret több emberből áll, nagyjából azt mondhatjuk, 20-22 fő várja a bevetést. Gyakran cserélnek mérkőzés közben a játék fizikiai teherlése miatt.

Close-up With The Puck During The Game shutterstock_565405594

Pörgős és fárasztó jégkorongozni, nincs igazán időhúzás, ezért gyakran váltják egymást a sorok, nem várják meg a játékmegszakítást, az éppen zajló mérkőzés közben ejtik meg a támadó vagy épp védekező sorok cseréjét. Fogadás szempontjából ennek is van jelentősége, mert egy gyorsan és jól támadó csapat simán kihasznál lassú cseréket.

Érvényes találatot csak ütővel lehet szerezni, szándékosan lábbal vagy kézzel hálóba juttatott korong nem szabályos gólt eredményez. Bottal sok esetben nem csak a játékszert ütik meg, hanem egymást is. Ez nem tartozik a szép megmozdulások közé, és ami még ennél is fontosabb, hogy szabálytalan. Létszámcsökkenés lehet a vége, és az emberhátrányba kerülő csapat szinte mindig védekezésre szorul.

Erre a helyzetre, tehát az emberelőny kihasználására, vagy épp kivédekezésére külön vezetik a statisztikát, ebből is érződik, hogy sűrűn előforduló, és fajsúlyos eleme a játéknak. Élőben tippelhetünk is rá, hogy élnek-e a helyzettel, vagy sem. Vannak kifejezetten erős csapatok ezen a téren, míg más kluboknak érdekes módon nem fekszik az emberfór.

Fogadás a hoki meccs nyertesére

A legalapvetőbb fogadási lehetőség jégkorongban is a mérkőzések végkimenetelére vonatkozik, tehát melyik csapat nyeri a találkozót.

Van 1X2 típus is, melynél a rendes játékidős döntetlen is lehetséges opció, de a legtöbb bajnokság esetén itt még nem ér véget a dolog. Hosszabbítás, majd büntetők következnek. Ezért tehetünk pénzt arra is szerencsére, hogy végeredmény hosszabbítással együtt. Ezzel megvédjük magunkat a döntetlentől, mely azért időnként előfordul a jégkorongban.

Kiemeltebb meccsek esetén konkrétan arra is tippelhetünk, hogy az összecsapáson lesz extra játékidő, vagy hogy az egyik fél nem a rendes játékidőben győz a találkozón.

Egyenlő erőviszonyok esetén könnyen előfordulhat hosszabbítás, de vannak olyan fogadási stratégiák is, melyek kifejezetten arra épülnek, hogy egy csapat életében már rég volt döntetlen, ezért a közeljövőben várható.

Népszerű tippelni gólok számára

Más sportok, főleg csapatsportok esetén széles körben bevett szokás a találatok számára fogadás, amikor tehát azt játsszuk meg szelvényünkön, hogy a mérkőzés során hány gól vagy pont születik.

Alatt és felett határokra tippelhetünk köszönhetően annak, hogy nem egész, hanem feles határokat adnak meg, például 4.5 gólnál több lesz, esetleg kevesebb.

Rengeteg statisztika és ezek összevetése is segítség lehet ezen a területen, de ha például tudjuk egy csapatról hogy jól használja ki az emberelőnyös szituációkat, míg az ellenfele gyengén védekezik az emberhátrányban, akkor mindjárt van is egy alapunk a sok találatos meccs ötletére.

Harmados lehetőség a fogadásra

Érdekes és speciális területe a jégkorongra tippelésnek, amikor a három játékrészre külön fogadásokat kötünk. Ilyen lehet akár az, hogy az egyes harmadokban, például az elsőben, hány gólt szereznek a csapatok over-under formában, melyik fél nyeri a játékrészt, vagy hogy mennyi emberelőnyt láthatnak a nézők. Ez utóbbi már nagyon egyedi lehetőség, nem is kínálják minden esetben.

A három játékrészre történő fogadásnál nagy segítség a statisztika, vagy ha ismerjük a játékosok fizikai állapotát, hiszen a kondíció a végső percekre el tud fogyni, ezáltal több pontatlanságot eredményezve. Amikor harmadokra fogadunk, sose tegyük hasra ütésre, mert az már szerencsejáték, és nem megalapozott tippelés.

Összegzés a jégkorong fogadásról

A játéktér nem túl nagy, gyorsan csúsznak korcsolyákon a játékosok, szóval egy igazán pörgős sportág a jégkorong, amit sok esetben kezdő szemmel követni is nehéz.

Hol van a korong? Hallottam már számtalanszor a kérdést, és a játékosok ügyességének köszönhetően úgy el tudják dugni a pakkot, hogy több száz meccs után én is szem elől tévesztem. A rengeteg statisztika, és a játékosok, csapatok ismerete révén egy jól és remek szorzókon fogadható terület a jégkorong.

Csak az oddsok és táblázatok megnézése nem fog eredményre vezetni, ahogy más sportág esetében sem természetesen. Ha szívesen beszélgetnél hokiról, akkor irány az NHL topik vagy a különböző tornák jégkorong témái a fórumban.

Jégkorong TIPPEK és PROGRAM