Interjú - Kagawa

Van olyan ember, aki Jessica Alba helyett az Euroligát választja? Van! Kagawa mester szerencsénkre az európai kosárlabda megszállottja, és ezért jobbnál-jobb tippekkel lát el minket. Itt az ideje egy kicsit többet megtudni az egykori szerb utánpótlás-bajnok sprinterről, aki többek között elárulja a sikeres elemzések nagyon egyszerű titkát is. Olvasásra fel!

[TiB] - Az első kérdésem, ami engem és mindenkit foglalkoztat Veled kapcsolatban, hogy akkor te most tényleg kaptál egy konzolt Milánéktól? Nem vagyunk irigyek. Kicsit sem. Nem, egyáltalán nem. Mi soha.

[Kagawa] - Kaptam? Mondjuk inkább úgy, hogy megdolgoztam érte, míg más a gurus nyereményeket rögtön utalja a bet365-höz én inkább SPF pontba váltottam és gyűjtögettem. Most is azért nem írtam mert nyomtam a PES-t.

[TiB] - Ha egy állásinterjún kérdezném Tőled, hogy Kedves Uram, mit érdemes tudnunk Önről, mit válaszolnál?

[Kagawa] - 25 éves, még nőtlen, keményfejű, problémás alak vagyok, Bácskossuthfalváról (Vajdaság-Szerbia). Na jó, azért pozitívat is tudok mondani magamról, két vizsgára vagyok a diplomától a testnevelési egyetemen, emellett edzője vagyok egy szuper kis utánpótlás csapatnak, amivel többek között a nagynevű szabadkai Spartakot is megleptük (3:2-es győzelem, kb 15-ös oddsot adtak volna rá a bukik).

[TiB] - A sportolói múltad egy nagy sérülés miatt nem lett sportolói jövő?

[Kagawa] - Honnan tudsz te ilyeneket először is? Igen volt ilyen, mint ahogyan az összes falusi lurkó lehetőség hiányában én is focival próbálkoztam, de gyorsan észrevették, hogy a labda csak összezavar, így átirányítottak atlétikára. 100 méteres síkfutásban Szerbia utánpótlás bajnoka lettem 2004-ben és 2005-ben is, balkán bajnokság negyedik, illetve részt vettem a fiatalok olimpiáján Olaszországban. 4x100 méteres váltóban még mindig tartjuk az országos csúcsot az akkori válogatottal. Szép is volt minden, de jött egy boka sérülés, majd a derekam is elkezdett rakoncátlankodni, ráadásul elkezdtem az egyetemet és az atlétika abbamaradt. Mai napig bánom.

[TiB] - Honnan jött a Kagawa név? Manchester United?

[Kagawa] - Nagy Manchester szurkoló vagyok 10 éves koromtól kezdve, egész pontosan az 1999-es BL döntő óta. Akkor ugye volt egy Bayern München, ami végigverte Európát, én pedig úgy voltam vele, hogy mindegy ki, csak valaki már fogja meg őket. A Manchester megtette, pont a legjobbkor a döntőben egy nagyon nagy meccsen. A Kagawa név pedig onnan jött, hogy amikor regisztráltam erre az oldalra ő volt a sláger, akkor hoztuk el a Dortmundtól.

[TiB] - Mely sportágakra érdemes fogadni szerinted? A foci sokak szerint nem túl jövedelmező, viszont a teniszben, kosárban, kéziben és hokiban jobban kijönnek az esélyek, és az oddsok is nagyobbak. Osztod ezt a véleményt?

[Kagawa] - Teljes mértékben egyetértek. Kiscsikó koromban én is a fociból próbáltam pénzt szerezni, de rájöttem, hogy az igazi lóvé a kosárlabdában és a teniszben van. Miért? Elsősorban azért mert kétesélyes, nem kell félni az X-től, ami miatt rengeteg szelvény a kukában végzi, másodsorban pedig igen, jobban kijönnek az erőviszonyok.

[TiB] - Hogyan készül egy Kagawa elemzés?

[Kagawa] - Ha elárulnám meg kellene hogy öljelek. Követni kell a dolgokat, meccseket nézni, majd pedig leírni a látottakat és a megérzéseket.

[TiB] - Az új naplódban utaltál rá, hogy az élő fogadásokkal nem állsz túl jól. Ez tényleg így van? Elkap a hév, és elszáll a lé?

[Kagawa] - Utaltam volna rá? Jobban ismered a naplómat mint én. Igen, így van, nem az én világom az élő fogadás. Rossz ütemben, rosszkor, bután szállok be a meccsekbe, de a legfontosabb az, hogy ezt beláttam, bevallottam elsősorban magamnak és nem is erőltetem a dolgot. Szépen, nyugodtan meccs előtt megjátszom amit akarok és ennyi. Az élőzést meghagyom azoknak, akik értenek hozzá.

[TiB] - Mekkora a sportfogadásból szerzett legnagyobb nyereményed? Esetleg emlékszel rá, hogy mire fogadtál?

[Kagawa] - Annyi, hogy el tudtam vinni belőle a barátnőmet 10 napra a horvát tengerpartra. A meccsekre már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy egy szép Euroliga forduló volt, ahol minden úgy jött, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

[TiB] - Szerinted meg lehet élni a fogadásból?

[Kagawa] - Egyértelműen igen, mondom ezt annak ellenére, hogy én nem tartozok azok közé akiknek ez sikerült, de igyekszek rajta változtatni.

[TiB] - Könnyen hagyatkozol mások tippjeire, vagy szeretsz a saját fejed után menni? Azért hozom fel a kérdést, mert érdekelne, hogy szerinted ki volt itt a fórumon 2013-ban az az ember, akit leginkább érdemes volt követni, és tenni a tippjeit?

[Kagawa] - Nagyon nehezen játszom más tippjét, pontosabban bizonyítani kell az illetőnek, hogy én higgyek benne. Az, hogy ki volt a legjobb nem tudom, az ennek az oldalnak az igazi értéke, hogy szinte minden sportra akad legalább egy, de inkább több ember aki otthonosan mozog a témában. Mivel tudom, hogy konkrét választ is vársz ezért : drogos kézi tippjeit játszottam tavaly, Pozzato NBA-vel kapcsolatos megérzéseit, tanácsait fogadtam meg, illetve ha nagyon nem volt más, akkor a foci szakiktól is csórtam egy-két tippet, de ha valamit nem szeretek, akkor az a focival kapcsolatos fogadás.

[TiB] - Vagy-vagy dömping, azaz mellébeszélés nélküli bemutatkozás. Sör vagy kóla? Lila vagy zöld? Magyar vagy francia kártya? NBA vagy Euroliga? Labdarúgás vagy kosárlabda? Egyes golf vagy kettes golf? McDonald's vagy rántott hús? Jessica Alba vagy Euroliga? Usain Bolt vagy Michael Johnson?

[Kagawa] -Sör, piros-fehér, Magyar kártya, Euroliga - ez könnyű kérdés, Kosárlabda - ez még könnyebb, kettes, pacalpörkölt, Euroliga Bolt.

[TiB] - Van célkitűzésed, fogadalmad 2014-re?

[Kagawa] - Jó lenne lediplomázni a testnevelési egyetemen, Magyarországon államvizsgának hívják, ha jól tudom. Fogadalmakat nem teszek, mert sose tartom be őket.

 

Sok sikert az államvizsgához!

Köszönöm a figyelmet!

(TiB)