A bankkártya jellemzően egy bank által az ügyfelei számára kibocsátott plasztikkártya, amely egy vagy több olyan szolgáltatást nyújt, amely az ügyfél bankszámlájához való hozzáférésével kapcsolatos.

Az online térben tevékenykedő emberek számára rengeteg pozitívummal rendelkezik, úgy biztonsági, mint kényelmi szempontból. Lássuk mit is nevezünk bankkártyának, milyen típusok léteznek és hogyan használhatjuk javunkra fogadások terén is.

A bankkártyák adatai

A bankkártyára általában az ügyfél neve, a kibocsátó neve és egy egyedi kártyaszám van nyomtatva. A hátoldalán egy mágneses csík található, amely lehetővé teszi a különböző gépek számára az információk leolvasását és elérését. A kibocsátó banktól és az ügyfél preferenciáitól függően a kártya használható ATM-kártyaként is, amely lehetővé tesz tranzakciókat a bank automatáknál vagy lehet szó csak betéti kártyáról, amely az ügyfél bankszámlájához kapcsolódik és értékesítési pontokon történő vásárlásra használható.

Az első bankkártyákat 1967-ben a londoni Barclays, 1969-ben pedig a New York-i Chemical Bank bocsátotta ki. 1972-ben a Lloyds Bank készítette az első olyan bankkártyát, amely az információt kódoló mágnescsík mellett a biztonság érdekében személyes azonosító számmal (PIN) is rendelkezett. 

Napjainkban természetesen használható átutalásra és online vásárlásokra is, tehát sportfogadás esetén be és kifizetésre egyaránt.

A modern bankkártyák a mágnescsíkot sok esetben el is hagyják, helyette chip és érintésmentes chip is található bennük.

A bankkártyák csoportosítása típusok alapján

  • Felhasználó szerint
  • Felhasználhatóság szerint
  • Speciális kibocsátású (ikermárkás, szponzorkártya)
  • Megjelenés szerint (dombornyomott, elektronikus)
  • Adatok tárolásának módja szerint

Minet a listából leginkább a felhasználhatóság érdekelhet, amelyből öt fajtát különíthetünk el: előre fizetett kártya, betéti kártya, hitelkártya, terhelési kártya, valamint többfunkciós kártya.

Előre fizetett kártya (prepaid kártya)

Olyan kártya, amelyet birtokosa egy előre kifizetett összeg erejéig használhat vásárlásra vagy akár készpénz felvételére. Az előre kifizetett összeget vagy magán a kártyán, vagy a vele összekötött számlán tárolják. Az összeg felhasználása után egyes kártyák újratölthetők, mások pedig egyszerhasználatosak, ezért egyszeri használat után eldobhatóak. Ez egy remek megoldás online vásárlások és fogadások esetén, tekintve, hogy így senkinek nem adsz hozzáférhetőséget a számládhoz vagy nagyobb pénzösszeghez.

Betéti kártya (debit kártya)

Magyarországon legtöbb kártya debit, azaz betéti kártya (több mint 95%) és ilyet csak akkor igényelhet az ügyfél, ha egyúttal számlát is nyit az adott bankban. Ebben az esetben a kártya össze lesz kötve a számlával és a birtokos szabadon felhasználhatja a bankszámláján található összeget, vásárolhat, átutalásra használhatja és online vásárlásra, ezért ez a típusú kártya ideális sportfogadáshoz is és legtöbb iroda el is fogadja az egyes országokban a bankok által kibocsátott debit kártyákat mint be- és kifizetési eszközt.

Hitelkártya (credit kártya)

Ezt a kártyát akkor igényelheted, ha egyfajta szerződést kötsz a bankkal és egy meghatározott összeghez kötődik amit  a bank hitel formájában a rendelkezésedre bocsát. Kérdéses, hogy használhatod majd online fogadások megtételére, egyes kibocsátók engedélyezik, mások nem, teljes mértékben a banktól függ ezért inkább debit kártyát érdemes használni.

Továbbá létezik még terhelési kártya, többfunkciós kártya és nemzetközi használatú kártya is, de ezek a hitelkártyához hasonlóan lehetséges hogy nem felelnek meg fogadások megtételére, kibocsátó banktól és más feltételektől függően.

A Magyarországon használatos és elfogadott káryatársaságok

  • American Express (AMEX)
  • Mastercard - Cirrus
  • Mastercard - Maestro
  • Mastercard - Mastercard Electronic
  • Mastercard - Paypass
  • Mastercard
  • Visa - Plus
  • Visa - Visa Electron
  • Visa
  • Visa - Vpay
  • Visa - Paywave
  • Diners Club 

Ezek közül természetesen nem mindegyik használható online vásárlásra, fogadásra és más online tranzakciókra, ezért csoportosítottuk azokat, amelyek elektronikus elfogadóhelyen is használhatóak vásárlásra: American Express, Diners Club International, Maestro, Mastercard Electronic, Visa.

A következő típusok pedig egyaránt érvényesek elektronikus és nem elektronikus elfogadóhelyeken: American Express, Diners Club International, Mastercard, Visa.

Természetesen azt, hogy milyen bankkártyát fogad el az adott online fogadóiroda, teljesen tőlük függ és fenntartják a jogot arra, hogy bizonyos be és kifizetési formákat megszüntessenek. Ugyanakkor sokkal kisebb annak az esélye, hogy az irodák megtagadják a legnépszerűbb bankkártyák használatát oldalaikon, valamint ezek a bankkártya típusok sem tűnnek el egyik percről a másikra a piacról, mint ahogyan azt egyes online fizetőeszközt esetében tapasztalhattuk.

Bankkártyák használata 2023-ban

A szerencsejáték törvény által hozott változások miatt nem ajánljuk a magyar bankkártyák használatát online sportfogadásra. Ezek helyett sokkal jobban jársz a Revolut vagy a Wise kártyáival: jobban használhatóak, gyorsabban igényelhetőek és több lehetőséget is kínálnak a hagyományos kártyákkal szemben. A Revolut segítségével meg teljesen lecserélheted a bankod, főleg online fizetések terén.