Amíg az európai topligák futnak, addig szinte szóba sem jöhetnek más bajnokságok, de amint elérkezik a május vége, kiüresedik a futballpaletta. Európából az északi bajnokságok maradnak, illetve néhány ázsiai pontvadászat, figyelem pedig egyre inkább Dél-Amerika felé terelődik, hiszen Brazíliában tavasz-ősz menetrendben zajlanak az országos bajnokságok.
Bemutatjuk, hogyan alakult ki a brazil első osztályú labdarúgó bajnokság, miként változott formátuma az elmúlt évtizedekben, illetve milyen trendeket figyelhettünk meg az elmúlt években. Cikkünkben a történetek mellett statisztikákkal is segítjük a tájékozódást a brazil labdarúgás világában.
Brazil focitörténelem a kezdetektől
A történészek megosztottak abban, mikor is indult útjára a labda Brazíliában. Egyes vélekedések szerint az 1860-as években angol matrózok játszhatták az első mérkőzést, míg a brazil "csapatok" közötti első meccset 1887-re teszik, de az országban a futball atyjának Charles Millert tekintik, aki 1895-ben hazatért Angliából, hogy klubokat alapítson. Miller meghatározó személye volt a kezdeti időszaknak, mind elnökként, mind játékosként is.
Az első állami bajnokságot a bevándorlók csapatai dominálták, mivel ekkoriban a játék a tehetősek kiváltsága volt. Sao Paulo állam volt az első, amely labdarúgó bajnokságot szervezett, majd őket követte Rio.
Versengés Rio és Sao Paulo között
Ezzel elkezdődött egy mai napig tartó vetélkedés a két régió között. A bevándorlók által jelentett kezdeti dominancia fokozatosan csökkent, egyre több brazil játékos került be a csapatokba, de még így is majd 20 évet kellett várni az első brazil válogatott létrejöttére (1914).
A válogatott első ellenfele az angol Exeter City volt, melyet 2-0-ra legyőztek (egyes információk szerint 3:3 lett a meccs végeredménye). A keretet ekkoriban Rio de Janeiro és Sao Paulo állam arisztokrata játékosaira építették. A belső viszályok miatt azonban a válogatott nem tudott fejlődni, még a kontinensen sem számítottak a legjobbnak (Uruguay és Argentína megelőzte őket).
Vasco da Gama és a rasszizmus elleni küzdelem
Önmagában kevés lett volna a felemelkedéshez, hogy a szövetségek kiegyeznek egymással. Kellett az is, hogy egyre szélesebb körben legyen ismert és elismert a labdarúgás, hogy bárki bejuthasson egy nagyobb klubba, mert ez még az 1910-es évek végén is a tehetősek (fehér férfiak) sportja volt.
A Vasco da Gama volt az egyetlen klub, amely csak színes bőrű játékosokat alkalmazott, sokan még írni sem tudtak, de focizni annál is inkább, mert folyamatosan nyerték a meccseket. Ennek eredménye volt, hogy 1923-ban és 1924-ben Rió állam bajnokai lettek. Az arisztokrata riválisok ezen annyira felháborodtak, hogy különböző szabályokkal próbálták kivédeni a mulatt és színes bőrű játékosok térnyerését. A Vasco da Gamát kizáratták a bajnokságból mire érkezett az elnök, José Augusto Prestes levele (Resposta Histórica), amely gyakorlatilag lebontotta a rasszizmus jelentette korlátokat és egy év múlva már visszakerült a klub a pontvadászatba.
Az 1930-as évek és világbajnoksági szereplések
A társadalmi fejlődésnek köszönhetően 1930-ra már bemutatkozhatott az első színes bőrű játékos a válogatottban, olyan klasszisokkal gyarapodott a nemzeti tizenegy, mint Leonidas, akinek sokan a ollózást tulajdonítják. Hiába volt látványos a fejlődés, ez még kevés volt a világbajnoki sikerhez, illetve az egységes nemzeti bajnoksághoz. Akkora volt az ellentét a riói és Sao Pauló-i vezetők között, hogy az 1930-as vb-n a válogatott keretét riói vezetők állították össze és egyetlen egy Sao Pauló-i ligában szereplő játékost sem hívtak be, pedig a két állam bajnokai közötti "szuperdöntőt" általában a Sao Paulo bajnoka nyerte.
A világbajnokságon leszerepelt a brazil válogatott, kikaptak a jóval szervezettebb Jugoszláviától, így hiába nyertek Bolivía ellen, európai csapat került tovább. A következő vb-n (1934) megint a keret összeállítása jelentett problémát, de már a profi-amatőr vita miatt, így kimaradt a korszak egyik legjobb támadója Nilo és a valaha volt legjobb brazil középhátvéd, Domingos da Guia. Az 1938-as világbajnokságra a legjobb csapatukkal érkeztek, ez végül egy bronzérmet eredményezett, de lehetett volna ez arany is, ha "engedik"?
A Leonidas-ügy
Az 1938-as olaszországi világbajnokság több szempontból is különleges volt. A magyar - olasz döntő politikai vonzatáról könyv is íródott, de hasonlóan érdekes volt az olasz - brazil elődöntő is.
Leonidas egyértelműen a torna (és a korszak?) legjobb játékosa volt, ha pályán volt, garantált a brazil gól (és győzelem). Az elődöntőben azonban nem játszott.
A mai napig tartja magát egy olyan elmélet, miszerint a brazil szövetségi kapitány "pihentette" őt a döntőre, de olyan teóriák is vannak, hogy olasz állam nyomására nem léphetett pályára.
Azonban azt sem árt megemlíteni, hogy a Csehszlovákia elleni heroikus negyeddöntők során Leonidas súlyosan megsérült. Az "ügy" folytatása, hogy Leonidas három nappal később két góllal vette ki a részét a bronzmeccsen elért győzelemből, míg Olaszország aranyérmet nyert.
A II. világháború utáni korszak
A II. világháború azonban megváltoztatta a világunk, így a következő világbajnokságot 1950-ben rendezték. A világháborút minden ország megsínylette, de a brazilok próbáltak a labdarúgás felé fordulni. Felnőtt egy rendkívül tehetséges korosztály, akik még szinte mind 30 év alattiak voltak, fegyelmezett edző irányította őket, aki nem hagyta, hogy az amúgy eléggé laza focisták csak szórakozzanak. Az ország sztárcsapata a Vasco da Gama volt, akinek edzője egyben a brazil szövetségi kapitány is volt. Nem meglepő, hogy 1947 és 1950 között a Selecao gerincét a Vasco játékosai adták.
Ennek eredménye, hogy soha nem látott dominanciával leigázták a Copa América mezőnyét (Uruguay válogatottját 5-1-re győzték le). A játékosok ismerték egymást, összeszokott csapatot alkottak, magabiztosan várták az 1950-es hazai rendezésű világbajnokságot. A tornára építették a világ legnagyobb stadionját, a Maracanát (közel 200 ezer fő befogására volt alkalmas). Svájc elleni meccset leszámítva, sorra nyerte a találkozókat a brazil válogatott, semmi sem állhatott az útjukba.
El Maracanazo
A meccs, amely bevonult a történelemkönyvekbe. Egy nemzet tragédiája, gyásznapja. 1950. július 16-án egész Brazília lázban égett, hiszen megszerezhették Uruguay ellen a hőn áhított aranyat. A Maracanában közel (vagy jóval több?) 200 ezer várta a mérkőzést.
A brazil O Mundo napilap már előre kinyomtatta a címlapot (Világbajnokaink címmel), dal íródott a csapathoz, érmekbe már a neveket gravírozták, mindenki a sikerre készült. Kivéve Uruguay csapatát, akik küzdöttek, mígnem Alcides Ghiggia megszerezte a mindent eldöntő találatot, Uruguay lett a világbajnok!
A Maracana közönsége dermedt csendben figyelte az eseményeket, letargiába került az ország.
Hiába volt érezhető a fejlődés, nem tudott világbajnoki címet nyerni a brazil válogatott, ráadásul egységes nemzeti bajnokságuk sem volt, de még kupasorozatuk sem. Mindezek ellenére, valamilyen tudatosság már felfedezhető volt az 1958-as svédországi világbajnokság előtt. A történelemben először, pszichológust alkalmaztatott a válogatott, elszeparálva, egy svédországi erdős részen készültek. A torna előtt egy évvel már feltérképezték a lehetséges ellenfeleket, folyamatosan monitorozták, mire érdemes figyelni. Gondos figyelemmel készítették fel a tehetséggel teli csapatot (Pelé, Garrincha stb.), akik végül világbajnoki címet szereztek!
A brazil Serie A kezdetei
Azért tértünk ki ennyire részletesen a brazil válogatott történelmére, hogy lássuk, hosszú évtizedek kellettek ahhoz is, hogy a Selecao szervezett körülmények között készülhessen egy világbajnokságra, illetve, hogy színes bőrű játékos legyen a keret tagja. Ezek után már nem meglepetés, ha az első nemzeti bajnokságra több, mint 100 év kellett várni az első nem hivatalos meccs után.
A társadalmi és szövetségek közötti megosztottság mellett, érdemes kiemelni, hogy Brazíliában földrajzi szempontból sem volt egyszerű nemzeti bajnokságot szervezni.
Utazási problémák a hatalmas távolságok miatt
Az erőviszonyok elsősorban a Rió és Sao Paulo államaiban összpontosultak, míg az ország felében gyakorlatilag ismeretlen volt a labdarúgás. A tengerpartok mentét ellepték a jobbnál jobb csapatok, míg az Amazonas környékén értelemszerűen alig alakultak klubok. A '20-as, '30-as, de még az 50'-es évek kezdetén sem voltak megfelelőek az utazási feltételek az országon belül, így egy-egy bajnoki fordulót képtelenség lett volna megrendezni. A polgári légi közlekedés az 1950-es években alakult ki Brazíliában, ez megkönnyítette a csapatok mozgatását, ugyanis Brazíliában még akkor is komoly távolságokról beszélünk, ha nem kell az őserdőbe utazni.
Az Internacional és Gremio otthona Porto Alegre, ha mondjuk a Fortalezával kell játszaniuk egy mérkőzést, akkor légvonalban 3200 km a táv, míg közúton 4200 km. A Juventude - Goias mérkőzés egyik résztvevőjének 1400 km-t kell repülniük, de lehetne még ezeket sorolni, lényeg, hogy szükség volt a polgári repülés fejlődésére, hogy a csapatok viszonylag gyorsan eljussanak a mérkőzések helyszíneire.
A repülés fejlődése jelentett megoldást
A logisztikai problémákon a repülés segített, de a csapatoknak anyagilag így is ki kellett kalkulálni, hogyan lehetne megoldani ennyi utazást. Önmagában egy nemzeti bajnokságban való indulás nem feltétlenül érte volna meg nekik, hiszen jól fizető szponzorok kellettek, nemzetközi sikerek.
Nincs minden évben világbajnokság, viszont kapóra jött az európai klubcsapatok számára szervezett kupasorozatok (BEK, KEK stb.), Dél-Amerikában is próbálták másolni az európai trendeket, létrejött a kontinenst összefogó Libertadores-kupa, ahol brazil, argentin vagy épp uruguayi klubok mérhették össze erejüket.
Taça Brasil, az első próbálkozás nemzeti bajnokságra
Hiába mérték össze erejüket állami szinten Rió, Sao Paulo vagy Rio Grande do Sul legjobb csapatai, még mindig nem lehetett tudni, melyik az ország legerősebb klubja. A Libertadores-kupa már karnyújtásnyira, így végül a szövetség úgy döntött, ideje egy nemzeti versenysorozatnak, létrehozták a Taça Brasil "bajnokságot", mely 1959 és 1968 között a nemzeti pontvadászat szerepét töltötte be, de inkább hasonlított mai szemmel egy kupasorozatra. Különböző régiók legjobbjai mérhették össze erejüket, kieséses rendszerben.
A Libertadores-kupa megalakulása
Az 1930-as és 1940'-es években már volt előzménye a kontinenstornának, ilyen volt a Campeonato Sudamericano de Campeones és a Copa do Atlântico kupaküzdelmek, de ezek mindössze egyetlen kiadást éltek meg.
A Libertadores-kupa ötlete végül az európai döntéshozóknak is köszönhető, hiszen szerettek volna egy interkontinentális döntőt Európa és Dél-Amerika legjobb klubjával.
A BEK létrejötte után ösztönözték a dél-amerikaiakat, hogy hozzanak létre egy saját sorozatot, így végül 1959-ben megalkották a Libertadores-kupát, amely a korábbi dél-amerikai szabadsághősök után kapta a nevét. A kupaküzdelem jól indult a brazilok számára, hiszen a Santos révén kétszer is nyertek az első négy kiírásban, de az azt követő harminc bajnokból mindössze négy volt brazil...
A Taça Brasil és a Libertadores-kupa kapcsolata
A Taça Brasil-t tehát egyértelműen azért hozták létre, hogy a győztese összemérhesse erejét Dél-Amerika legjobb klubjaival, indulhasson a Libertadores-kupában. A sorozatot a Santos uralta, mely akkoriban a világ legjobb játékosát, Pelét is a soraiban tudhatta, illetve a 1958-as és 1962-es vb-győztes brazil válogatott gerincét képezte. A sorozat 1968-ig működött, de megszűnt, ennek helyét vette át az időközben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Taça de Prata. Erre a tornára azért is volt szükség, mert a riói és Sao Paulo-i csapatok megint háborogtak (több helyet akartak a nemzeti ligában), ráadásul időközben bővítették a Libertadores-kupa indulóinak számát.
Két brazil csapat vehetett részt a dél-amerikai kupasorozatban, így a Taça de Prata és aTaça Brasil győztesei indulhattak, majd utóbbi megszűnése után mindkét hely az előbbi sorozathoz került. A szövetségek közötti viszályok miatt nem volt hosszú életű az újabb nemzeti kupasorozat sem, ráadásul újra kaotikussá vált a szervezeteken belüli hierarchia. A káosz elsősorban a folyamatos politikai változásoknak volt köszönhető, ugyanis a '60-as évek elején egy katonai junta került hatalomra, akik 1969-ben új elnököt választották, Emílio Médicit.
A focitörténelem legjobb kerete
Az 1966-os világbajnoki kudarc után a Selecao kettőzött erővel készült a mexikói világbajnokságra. A juntának bizonyítania kellett, hogy továbbra is nagyhatalom Brazília (labdarúgásban), kellett egy siker, de nem szimpla játékkal, hanem kiemelkedő teljesítménnyel. A felkészülés azonban nem sikerült ideálisra.
A csapatban túl sok volt a sztár, ezért belső viszályok alakultak ki, amiket Joao Saldanha nem tudott megoldani, ráadásul nyilvánosan belekötött Pelébe, mondván, már nem elég jó (ez volt a végső pont, de az sem segített, hogy az államfővel, Médicivel sem ápolt jó viszonyt).
A vezetés döntött, kinevezte Mário Zagallót edzőnek. Pelé egykori csapattársát, aki a legnagyobb stratégák egyike volt. Zagallóval rendkívül alapos felkészülést végeztek, hiába voltak öregek, míg az európai játékosok fáradtan érkeztek Mexikóba, addig ők több, mint egy hónapot készültek a helyszínen, szokták a klímát.
A valaha volt legerősebb keret a legjobb felkészítést kapta, egy kiváló pedagógussal, aki értett az öregek és a fiatalok nyelvén, illetve kiválóan ismerte a különböző játékrendszereket. Ahogyan 1958-ban Svédországban bevált az elszigetelődés, úgy Mexikóban is ezt alkalmazta a brazil válogatott, siker pedig nem maradt el. Minden megerőltetés nélkül világbajnokok lettek!
A Campeonato Nacional megalakulása
A világbajnoki siker lökést a Médici-érának, az államfő úgy érezte, hogy a labdarúgáshoz is ért. A reformra szükség volt, hiszen teljesen átláthatatlan volt a helyzet, kellett az egységes rendszer, így az Európában már bevált formulát alkalmazták: 20 csapatos első osztályú bajnokságot hoztak létre (Campeonato Nacional). Azt hihetnénk, innentől minden rendben volt, de tévedünk.
Folyamatos változások és botrányok
Az új rendszer 1971-ben vette kezdetét, de egy teljesen más lebonyolítási metódus alapján, mint amit Európában használtak (inkább az amerikai major sportokra hajazó megoldást választották). Ezzel még nem is lett volna gond, de innentől minden évben teljesen új szabályokat alkottak.
Egyik évben volt rájátszás és bajnoki döntő (19 meccses alapszakasszal), utána 25 meccses alapszakasz volt, majd egy évvel később 40 csapat vett részt a ligában, immáron rájátszás nélkül. Teljes volt a káosz, sosem lehetett pontosan tudni, milyen lesz az adott év bajnoksága.
A politika szerepe a brazil fociban
A hab a tortán, hogy ekkoriban még jóval fontosabb volt a Sócrates, Zico és Dirceu fémjelezte korosztálynak az állami pontvadászat, egymással való rivalizálás, mintsem a nemzeti bajnokság. Előfordult, hogy a két sorozat egymásba csúszott (állami és nemzeti liga), így a korszak legjobb brazil játékosa, Zico több meccset játszott (és több gólt szerzett) az állami bajnokságban, mint a nemzeti ligában. Amikor olyan játékosok feszültek egymásnak állami ligákban, mint Rivelino vagy Zico, akkor ott felesleges még egy olyan sorozatban szerepelni, ami csak púp a hátukon.
Végül olyan botrány kerekedett a folyamatos változtatásokból, hogy 1979-ben a Sao Paulo-i klubok a Palmeiras kivételével kiléptek a bajnokságból. Megint változtattak a lebonyolításon, így 1980 és 1983 között kisebb nyugalmi időszak következett, majd 1987-ben megint robbant a bomba: a CBF bejelentette, nem tudja megszervezni a bajnokságot, miközben a 13 legnagyobb brazil klub egy saját megállapodást kötött a közvetítési jogokra, saját bajnokságot hoztak létre.
A FIFA is közbeavatkozott, aminek eredménye még nagyobb káosz lett, hiába nyert a pályán a Flamengo bajnoki címet, évekig tartó pereskedés lett a botrányokkal teli szezonból.
Helyére kerül a brazil Serie A?
Az elkövetkező másfél évtized (1990-2005) sem a nyugalomról szólt, különféle javaslatokkal próbálkoztak a szervezők, míg végül egy 2003-as ülésen döntöttek arról, hogy a mostani topligákhoz hasonló rendre váltanak, kezdetben 22 csapattal próbálták meg (41 forduló), majd ezt 2006-tól 20-ra csökkentették, ahol az lesz a bajnok, aki a legtöbb pontot gyűjti a 38 forduló alatt. Az elmúlt 15 év így már sokkal inkább áttekinthető (statisztikai szempontból), pontosan lehet látni a tendenciákat, illetve időközben sikerült megtalálni az állami bajnokságot helyét is. Túl szép, hogy igaz legyen, ugye?
A forradalmi LIBRA projekt
Így van, mivel a háttérben már forrtak az indulatok. Korrupció, pocsék állapotban lévő pályák, rossz tv-s szerződések, átláthatatlan gazdasági közeg, gyenge nézettségi adatok, kilátástalan jövőkép. Elindult egy "forradalom" 2022-ben, amit elsősorban a Palmeiras elnöknője (Leila Pereira), illetve még rajta kívül öt klub kezdeményezett (köztük a Red Bull konszern által felfuttatott Bragantino). Az elképzelés egy új bajnokság, mely projekt neve egyelőre a LIBRA (Liga do Futebol Brasileiro). Versenyképessé akarják tenni a brazil nemzeti ligát, mivel több klub is a csőd szélén áll.
Ez annak is köszönhető, hogy világszerte kevésbé ismertek a brazil klubcsapatok, nincsen kiépített szurkolótáboruk, illetve már a fiatalok is inkább egy Real Madridnak, Barcelonának vagy Bayern Münchennek szurkolnak, mintsem a Sao Paulónak. Az Atlético Mineiro elnöke is elmondta, kilátástalan a helyzet. A CBF szinte mindenki által korruptnak nevezett szervezett, akiknek jó úgy minden, ahogy van, hiszen a nagyobb bevételeket maguk között szétosztják, míg a kluboknak alig marad valami. Ezen próbálna változtatni a LIBRA kezdeményezés, amelyhez eddig a 40 klubból (első és második vonal) összességében 10-en csatlakoztak.
Végszó a brazil fociról
A brazil labdarúgás megint a változás küszöbén, most a tét a felzárkózás a nemzetközi elithez, hogy végre olyan bajnoksága legyen az ötszörös világbajnok országnak, amilyen illik. Temérdek tehetség, óriási múlttal rendelkező klubok, de a korrupció és a fejnehéz szervezetek miatt, sosem tudtak kitörni nemzeti bajnokságok szintjén a középszerűségből. Valószínűleg a jelenlegi forma még pár évig él, ezért a cikkünk folytatásában az elmúlt 16 szezont elemezzük, hiszen ebből is megfigyelhető jó pár hasznos tendencia, amire építkezhetünk a brazil bajnoki fordulókat követve.
A sorozat második részében a brazil bajnokság statisztikai mutatóival foglalkozunk.
Források:
- Campeonato Brasieliro Série A
- Vasco da Gama
- LIBRA
- Brazil football league system
- Taça Brasil
- Terra
- Dénes Tamás - Nagy brazil futballkönyv
