Szenvedélyektől egyáltalán nem mentes a két római csapat mérkőzése. Az olasz fővárosi derbi, a Derby della Capitale (Il Derby Capitolino) a milánói Derby della Madonnina és a torinói Derby della Mole mellett Olaszország legnagyobb figyelemmel kísért focimérkőzése.

Halálos rangadó

Érzelmileg nagyon túlfűtött az összecsapás. Nyugodtan kijelenthető, hogy a római derbi a nagy érzéseket kiváltó focimérkőzések között is az élvonalba tartozik. Ennek szemléltetésére szükségtelen érvelni, hiszen elegendő mindössze ennyit említeni: az AS Roma - Lazio mérkőzés azon fociesemények közé tartozik, amelyik halálos áldozatot (is) követelt.

Történt ugyanis, hogy az 1979-es összecsapáson az AS Roma ultráinak rakétatámadásában a Lazio-szurkoló Vincenzo Paparelli életét vesztette.

Beleszól a politika a római rangadóba

Mindkét csapat szurkolóiban közös az általuk arrogánsoknak nevezett északi csapatok (milánói, torinói) utálata. Ennél jobban már csak egymást utálják. Régebben az AS Roma szurkolóinak többsége a munkásosztályból származott, a Lazio pedig jobbára a tehetős római kerületek lakóinak és a fővárosi gazdagok támogatását tudhatta magáénak.

Lazio szurkolók zászlókkal
Fotó: Marco Iacobucci Epp/Shutterstock

A két klub szurkolói között a politikai nézetek miatti különbségek is jelentős rivalizáláshoz vezetnek. A Lazio szurkolótábora jobbára jobboldali és szélsőjobboldali nézeteket vall, a Roma fanatikusai pedig általában baloldali orientáltságúak.

Rómában otthon vannak

Hazai pályán rendezik a mérkőzést, hiszen mindkét együttes otthona az Olimpiai Stadion. A régebben Stadio dei Centomila névre keresztelt létesítményt 1932-ben adták át, itt rendezték az 1960-as olimpiai játékok megnyitó ünnepségét, s ettől az évtől kezdve hivatalosan is Stadio Olimpico di Roma a neve.

A római Olimpiai Stadionról érdemes tudni, hogy a világ egyik legmodernebb labdarúgó pályája, színvonalát az UEFA már 1999-ben öt csillaggal ismerte el és 2009-ben itt rendezték a Bajnokok Ligája döntőjét. A déli oldalon (Curva Sud) foglalnak helyet az AS Roma szurkolói, az északi oldal (Curva Nord) pedig a Lazio rajongóinak a törzshelye.

AS Roma szurkolók zászlókkal a stadionban
Fotó: Paolo Bona/Shutterstock

Mire tippeljünk a Lazio - Roma rangadókon?

A római rangadó esetében egyértelműen a szabálytalanságokra való tippelés tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak. A két csapat szurkolóinak egymás iránti kiengesztelhetetlen gyűlölete a focistákra is hatással van.

A római fociderbiken szinte garantált a balhé. Nem csak a nézőtéren és a stadionon kívül, hanem gyakran a pályán is. Olykor van esély arra, hogy jó szorzón lehessen fogadni a szabálytalanságokra. Ilyen lehetőségre azonban az esetek többségében csak az bukmékerirodák által a mérkőzésre ajánlott szorzók nyilvánosságra hozatalának első óráiban lehet számítani, s jobbára ilyenkor is csak akkor, ha valamelyik bukméker „elbambul”.

Gyakoriak a lapok

Mivel szintén nagy esély van a piros lapra vagy a 11-es rúgásra, általában nagyok jók a szorzók ezek ellentétére, vagyis arra, hogy nem lesz kiállítás vagy nem lesz 11-es a római rangadón. Az ilyen fogadás némi szerencsét igényel (egyébként ez minden egyéb másik fogadás esetében is igaz), hiszen nem mondható ritka eseménynek a piros lap vagy a büntető a római csapatok összecsapásán, ám akinek van „megérzése”, érdemes lehet kipróbálnia a dolgot.

Ugyan az egymás elleni meccseken kissé jobb az AS Roma győzelmi mutatója, mint ellenfeléé, de szerintem nem érdemes csak erre alapozni a fogadást. Nagyon sok római találkozó zárul döntetlennel, s a Lazio egyáltalán nem számít esélytelennek a riválisa elleni meccsen. Általában kockázatmentesnek tűnik arra fogadni, hogy mindkét csapat szerez gólt.