Dübörög a tenisz szezon, így itt volt az ideje, hogy ránézzünk a teniszes stratégiákra. A legutóbbi írásban megkérdeztelek benneteket, hogy melyik sportággal lehet szerintetek a nagyobb profitot behúzni.

Fej-fej mellett haladt a foci és a tenisz, viszont ehhez képest azzal szembesülünk, hogy míg különböző labdarúgó stratégiákkal tele van a net, addig a teniszből alig találni értékelhetőt. Ez a két sportág közötti népszerűség különbségnek is betudható, illetve annak, hogy a teniszben csak a végeredmény piacra építhetünk. Nézzük, melyik stratégiát találtam a legbiztatóbbnak.

A második szett, mint fordulópont

Egy tenisz meccs felépítéséből következik, hogy a leggyakoribb fordulópont a második szett eleje lehet - ha három nyert játszmáig tartó meccsről beszélünk. Ennek az az oka, hogy az előnyben lévő játékos kicsit megnyugodhat, míg a hátrányban lévőnek nagyon kell kaparnia, mivel a kiesés szélére került. Ezért célszerű belépni valahol a második játszma elején (nem kötelező a 0-0-nál) és bízni a fordításban. Nyilvánvalóan akkor tudunk egy Betfair stratégiát tesztelni, ha célokat és határokat állítunk fel magunknak. Utóbbi számomra a -1 egység veszteség maximalizálása volt, míg a célom a +1 egység. Így leegyszerűsítettem, hogy 50% találat felett profitban zárjak. Nézzük, mi lett ennek a végeredménye.

Aki ránézett a lejátszott meccsek listájára, az észrevette, hogy nem érvényesült mindig a -1 egység veszteség, vagy a +1 profit. Azt hiszem, ebben rejlik az élő fogadás igazi rejtelme: lehet neked egy előre elgondolt stratégiád, de azon változtatnod kell, ha valami olyat látsz, ami ezt erősen indokolja. Lehet ez sérülés, negatív testbeszéd, vagy őrületes mennyiségű ki nem kényszerített hiba is.

Milyen fogadási stratégiákra építkezzünk a tenisz esetén?

Nincs olyan stratégia, amit az adott sportág és játékosok ismerete nélkül játszhatunk. Nincs ez másként most sem. Viszont az mindenképpen pozitívum, hogy évek óta nem játszottam teniszt élő fogadásban, mégis jelentős profittal sikerült zárnom. Tény, a 40 meccs nem egy nagy minta, de mint láthatjátok, ennyit is félév alatt szedtem össze. Azért a tenisz meccsek egy részét (Óceánia, Ázsia, Amerika) nem olyan időben játsszák, hogy egyszerűen lehessen követni Európából.

Ez a hosszantartó gyűjtési periódus elsősorban ennek volt köszönhető, illetve annak, hogy ragaszkodtam a női egyes mérkőzésekhez, illetve az előzetes meccsértékeléseimhez. Ez azt jelenti, hogy nem véletlenszerűen választottam ki a találkozóimat, hanem minden esetben csak akkor léptem be, ha az első szettet elvesztő játékost esélyesnek tartottam a győzelemre.

Korábban teszteltem már a lay the draw-t és az over és under 0,5 gólt. A négy közül egyébként ezt a teniszest találom a leginkább életképesnek. Nem csak azért, mert ez hozta - az alapból kis - minta alapján a legnagyobb profitot, hanem azért, mert egy konzisztens profitot tudott termelni.

Ez leginkább annak köszönhető, hogy - a korábban tesztelt stratégiákkal ellentétben - nem kellett elérni elképesztően magas találati arányt. Láthatjátok, hogy már az 55% is remek RoI-t hozott és éppen ezért gondolom, hogy ebben van potenciál.