A magyar blogszféra egyik érdekes szereplőjét, Tóth Balázst alias Blase-t kérdeztük a Sport55 - csak szubjektíven indulásáról, működéséről, illetve jövőbeni terveiről, sőt még az is kiderült, hogy az Unibetnél társfőszerkesztő.
Hogyan indult a Sport55 története?
Minden egy szimpla egyetemi projektnek indult, nem gondoltam volna, hogy ilyen szintre cseperedik. Úgy kezdődött, hogy lehetőségünk adódott műsort készíteni a sulirádiónak gyakorlásként. Ekkor döntöttünk úgy Vargovics Gergővel – akinek akkor már volt némi rádiós tapasztalata –, hogy szerencsét próbálunk ebben a műfajban. Mivel egy órában volt meghatározva a műsoridőnk, és be kellett iktatni egy zenei blokkot is, úgy döntöttünk, hogy Sport55-re kereszteljük a műsor nevét, hiszen ha leszámítjuk a zene hosszát, nagyjából 55 percnyi tartalommal kalkulálhattunk. A műsorokat feltöltöttük a YouTube-ra podcastként, és eredetileg ezért hoztuk létre a Facebook-oldalt is, hogy meg tudjuk osztani a tartalmainkat. Nagyjából egy héttel később kiderült, hogy az egyik tanórára mindenkinek létre kell hoznia egy blogot, és a félév során öt cikket kell írni egy választott témában. Adta magát, hogy továbbfejlesszük a Sport55-t.
Elkezdtünk a közösségi médiában is tartalmat gyártani, rengeteg pénzt öltem hirdetésekbe, megannyi időt és energiát áldoztam a saját arculat kialakítására és tartalomgyártásra. A podcastunk eleinte arról szólt, hogy Gergővel ketten beszélgettünk kiemelt sporteseményekről, majd három adást követően úgy döntöttünk, hogy vendégeket hívunk. Olyan nevek fordultak meg nálunk, mint az e-sport kommentátor Tóth Ákos; M4 Sport munkatársa, Szilágyi Péter; az akkoriban Spíler TV-nél tevékenykedő Kele János; a Kislány, nagy focit szerkesztő László Ágnes; a Sport TV műsorvezetője és kommentátora, Tőrös Balázs „Bazska”; vagy éppen Bíró Dávid, aki akkoriban a Semleges Térfél műsorvezetője volt. Aztán sajnos ez abbamaradt, miután elvégeztük az egyetemet, Gergőt is másfelé sodorta az élet, így tavasz óta már egyedül szerkesztem az oldalt. Próbáltam bevonni másokat is a tartalomgyártásba, de sajnos mindenki hamar feladta, egyedül a „Médész” nicknév alatt publikáló vendégszerzőnk maradt talpon, akinek nagyon hálás vagyok, hogy lassan egy éve lelkesen beszámol a magyar kézilabda főbb eseményeiről.
A blogod is frissíted, de amit a Facebook-, és Instagram-oldalad kapcsán csinálsz, igazán egyedinek érzem a magyar mindent egymástól másoló közegben. Igazi szerelemnek tűnik, mi motivál?
Őszintén szólva, ma már csak egy dolog motivál. A népszerűségre való törekvés már teljesen elszállt, ma már a kialakult követőbázisom miatt csinálom az egészet. Elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, hogy értékelik a munkámat, fantasztikus közösség alakult ki az oldalon. Sajnos nem tudok százszázalékosan a tartalomgyártásra fókuszálni, hiszen főállásban dolgozom, a Sport55 gyakorlatilag egy szabadidős tevékenység számomra. Többször felvetődött már bennem, hogy abbahagyom, de mindig új lendületet kaptam egy-egy szívhez szóló üzenettől vagy hozzászólástól. Úgy érzem, hogy együtt fejlődöm az oldallal és a követőivel, és ez az a dolog, ami miatt szenvedéllyel és lelkiismeretesen tudom csinálni, ha úgy tetszik: szerelemből.
A tudtad-e bejegyzéseid alapján találtam rád, és az tetszett igazán, hogy egyedi sztorikat, dolgokat osztasz meg a követőiddel. Hogyan találsz rá ezekre?
Eleinte a 8Fact Football Instagram-oldala volt az a kút, ahonnan merítettem az ihletet. Idővel ez kibővült, és ahogy egyre inkább elmerültem a sport világában, úgy lett egyre nagyobb az információs bázis. Egyébként a „Tudtad-e” rovatra nagyon büszke vagyok, ez az én igazi gyermekem, ami immár kisebb-nagyobb kihagyásokkal két éve végigkíséri az oldalt, még akkor is, ha kezdetben picit gyerekcipőben járt, hiszen amikor elkezdtem, egyáltalán nem értettem a Photoshophoz. Azóta közel félezer kép született már e rovat címkéje alatt. Hogy a forrásokhoz visszatérjek, tudni kell, hogy amikor én elkezdtem blogolni, nagyon felületes ismeretekkel rendelkeztem a futballról, nem voltam tudatos sportfogyasztó, gyakorlatilag egy-egy híroldal, egy-egy Facebookos sportoldal és heti két-három meccs tette teljessé az információs forrásomat. Ma már rengeteget olvasok, podcastokat hallgatok, offline és online sportműsorokat nézek, aktívan gyűjtöm az ismereteket és képzem magam. Kötelességemnek érzem, hogy ha már beszélek, nyilvánosan véleményt formálok a sportról, ne hasraütésszerűen tegyem azt. Szóval a kérdésedre válaszolva, nem tudom behatárolni, hogy hogyan találok rá ezekre, inkább úgy fogalmaznék, hogy ma már többnyire ők találnak meg engem.
Ha jól tudom, munka mellett csinálod a Sport55-öt. Idővel főállásként foglalkoznál a sporttal, vagy csak ráéreztél egy piaci résre, amit a magyar sportsajtó a Messi-Ronaldo vitagenerálás mellett nem képes betölteni és egy jó hobbi?
Szerencsére elmondhatom magamról, hogy főállásban foglalkozom sporttal. Amikor elkezdtem az oldalt, diákként egy gyárban dolgoztam kilenc-tizenkét órákat, így nem jutott sok időm az iskola és a munka mellett a blogra. Szerencsére nem sokkal később megtalált egy olyan álláslehetőség, amit otthonról is el tudtam végezni, így rengeteg időm felszabadult, amit a Sport55 felépítésére szánhattam. Úgy tűnik, jó referenciaként szolgált az oldal, hiszen először a G-Adam Könyvkiadónak a vezetőjével, Galambos Ádámmal sikerült kooperálnom, majd egy tanárom közreműködésével állást ajánlott az Unibet, ahol már fél éve vagyok társ-főszerkesztő a blogon. Olyan emberekkel dolgozhatom együtt, akiket eddig csak a tv-ben láthattam. Ádám révén pedig részt vehettem a 2019-es Premier League-magazin megtervezésében, sőt cikket is publikálhattam, amivel egy álmom valósult meg. Így elmondhatom magamról, hogy a hobbi hivatássá nőtte ki magát, ami ahhoz képest csodálatos dolog, hogy három évvel ezelőtt még dunsztom sem volt róla, hogy mivel kellene foglalkoznom.
Milyen számokkal lennél elégedett? 20 ezer követő Facebookon?
Már nem motivál. Ha másfél éve tetted volna fel ezt a kérdést, akkor valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy határ a csillagos ég. Kezdetben elkapott a gépszíj, a lájkok inspiráltak napról-napra, rengeteg pénzt is költöttem a hirdetésekre. De amióta 2018 augusztusában egy fél évvel korábban közzétett videó miatt egyik pillanatról a másikra eltörölte a Facebook az akkor már több mint háromezer követővel rendelkező oldalt, át kellett értékelnem a dolgokat. Rájöttem, hogy semmi értelme a lájkok kereszttüzében égni, mert ha valaki úgy kívánja, egy pillanat alatt megsemmisítheti évek munkáját. Tudatosult bennem, hogy a lájkok száma nem releváns, nem jó értékmérő. Dolgozni kell és minőségi tartalomra törekedni. Ha már egy-két emberhez közelebb tudom hozni a sport esszenciáját, ha csak egy maréknyi ember közelebb kerül ehhez a csodálatos világhoz, már megérte a befektetett munka.
Fociztál valaha jegyzett szinten, legyen akár az megye hármas szint?
Serdülő koromban játszottam a Megye I-ben, illetve tizenhét éves koromban részt vettem próbajátékon az NB II-es DEAC U19-es csapatánál, de nem voltam én azon a szinten, hogy számoljanak velem, végül egy hét után véget is ért a kaland. Később egy kispályás amatőrcsapatban, az FC Harrerben viszont két csodálatos évet töltöttem, ma már a Futsal NB3-ban szerepel az együttes.
Időnként egészen markáns meglátásaid vannak a foci kapcsán.
Voltak ilyenek. Egyszer például csúnyán beleszálltam egy stúdiós szakértőbe, de másnap megbántam. Nem azért, mert bármi következménye lett volna, sokkal inkább azért, mert nem elegáns és nem etikus, még akkor sem, ha komoly interakciót és számos egyetértést generált. Azóta igyekszem inkább tényeket közölni, inkább az érdekességre építeni a kontent nagy részét, így az oldal szlogenje, a „Csak szubjektíven” lassan értelmetlenné válik. Természetesen sok mindenről van véleményem, néha elvisz az indulat, de igyekszem minimalizálni mind a kifakadásokat, mind pedig a túlzott lelkesedésből fakadó posztokat. Ha valaki alaposan elmélyedne az oldal archívumában, biztosan találna olyan, amire nem vagyok büszke, de igyekszem együtt fejlődni a bloggal. Már nem akarok megmondóember lenni, nem akarok senkire fröcsögni, nem akarom másoknak megmondani, hogy mi a helyes, de leginkább nem célom megalázni senkit, hiszen szerintem a sport a tiszteletről szól, és nincs helye újjal mutogatásnak vagy gyűlölködésnek. Azonban azt is tudni kell, hogy a sportban vannak mérhető elemek, a számoknak, a látás csodájának köszönhetően objektív képet kaphat az ember a játékosok teljesítményéről, így a megfelelő módon alkalmazott kritikának igenis van helye. De én például sosem fogom számonkérni Dzsudzsák Balázst, hogy miért Emirátusok egyik potenciális kiesőjénél tékozolja évek óta a tehetségét, ám azt például ki merem jelenteni, hogy az a liga nem készíti fel fizikálisan arra, hogy a magyar válogatottat a legjobb képessége szerint szolgálja.
Egy ideje már próbálkozom vele, így tudom, hogy teljesen hektikusan alakul a siker a közösségi médiás bejegyzés készítését illetően, de szerinted mi érdekli leginkább a magyar futballszerető közeget? Azért kérdezem, mert az angol közeg teljesen másra mozdul rá.
Ezt nagyon nehéz megmondani. A magyar futballszerető közeg nagyon sok rétegből áll. Nyilvánvalóan meg kell különböztetnünk azokat, akiket leginkább a bulvár, a vicces, meghökkentő vagy emocionális tartalom mozgat meg, illetve van egy szűk réteg, aki a futball szakmai oldalára (is) kíváncsi. Mindkettőnek megvan a maga bája, és azt gondolom, hogy a kettő kéz a kézben jár. Előbbi informál, közelebb hozza a sport emberi oldalát, utóbbi pedig segít megérteni azt, ami a pályán zajlik. Azt gondolom, hogy mindkettőnek van relevanciája, és kell is, hogy legyen. Angliában rengeteg az exkluzív anyag, több tucat interjú, elemzés, különböző tematikájú futballmagazinok és könyvek elérhetők, míg itthon nagyon szűk a piac.
Ott teljesen más a nevelés, a kultúra, a mentalitás és a futball is. A pályán hétről-hétre világsztárokat láthatnak az emberek, a stúdiókban pedig olyan arcok szakértenek, akik egykor a világelitben futballoztak vagy edzősködtek. A legnagyobb különbség ugyanakkor, hogy ezek a szakértők – vagy, ahogy ott nevezik őket: punditok – szemrebbenés nélkül beleszállnak bárkibe, ha indokoltnak látják, míg az itthoniaknál a jópofizás és a polkorrektség dominál, mert nem akarnak senkivel konfrontálódni. A szurkoló pedig nem ostoba, ha ellentmondást érzékel, egyből robban. A magyar ember éppen ezért imád kritizálni és hallatni a hangját. A magyar ember szomjazza az őszinteséget, nem hiába bálványozzák annyian Dárdai Pált.
Egyik kedvenc sztorim tőled, hogy a Medellín - Millonarios meccsen egy hazai szurkoló egy késsel próbálta meg levadászni a vendégek ünneplő játékosait. Mi az a történet, ami a legemlékezetesebb, amit bárkinek elmesénél?
Ezek nem különleges sztorik, nem exkluzív tartalmak, én csak összegyűjtöm őket. Az általad említett késes precedenst például ugyanúgy lehozta a Nemzeti Sport is, csak ott a napi több tucat cikk mellett eltűnik a süllyesztőben. Annyi a különbség, hogy én többnyire nem elégszem meg annyi információval, amit egy-egy cikkben találok, képes vagyok akár órákig kutatni, hátha valami pluszt hozzá tudok tenni. Nagyon jó példa erre az Erling Haaland-féle sztori, amikor belefutottam az Indexen egy pár éves videóba, amiben a norvég óriásbébi látható a barátaival rappelés közben. Félinformációkkal volt tele a cikk, arról szólt, hogy a Flow Kings Kygo Jo című számát dolgozták fel, miközben pár percnyi kutatás után kiderült, hogy a Flow Kings egy rapegyüttes, amelyet maga Haaland alapított a cimboráival, a szám pedig egy saját szerzemény, amit egy edzőtáborban írtak, majd gyártottak hozzá egy videóklipet. Ahogy még mélyebbre ástam magam a témában, az is kiderült, hogy a haverok sem hétköznapi figurák: egyikük Eric Botheim, a Rosenborg csatára, másikuk pedig Erik Tobias Sandberg, a norvég U19-es válogatott csapatkapitánya.
Másik emlékezetes sztori pedig tavaly őszre tehető. A dán szövetség összekülönbözött a válogatott tagjaival, akik bojkottálták a játékot, így a szlovákok elleni meccsre egy harmad-, negyedosztályú, illetve futsaljátékosokból összeverbuvált kerettel keltek útnak. Állítólag a szakmai stáb a repülőn kérdezte meg a játékosoktól, hogy ki milyen poszton játszik. Ez egy olyan szituáció volt, amit a média sem volt képes időben lereagálni, a játékosok nevét, posztját és életkorát leszámítva gyakorlatilag semmilyen információ nem jelent meg. Mivel a Sport TV közvetítette a meccset, úgy gondoltam, hogy élek a lehetőséggel, akinek tudtam, annak alaposan utánajártam, és a Transfermarktnak, dán forrásoknak és a közösségi médiának köszönhetően készítettem egy ismertetőt a keret valamennyi tagjáról. Kiderült, hogy van közöttük youtuber, sportfogadás-függő és kórházi dolgozó is. De a legnagyobb sztori egyértelműen azé az egyetemista srácé, akit két nappal a meccs előtt vettek fel gyakornoknak ahhoz a dán TV3 Sport csatornához, ami később közvetítette a meccset is. Mészáros Ábel közreműködésével lecsapott a gyűjteményemre a Sport TV, és emlékszem, milyen izgatott voltam, amikor Fülöp László az általam összekapart információkat beolvasta. A mai napig kiráz a hideg, ha erre gondolok.
Végezetül egy teljesen más kérdés: szerinted kijut az Eb-re a magyar válogatott? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem?
Van rá reális esély. A bolgár futball nem mostanában éli fénykorát, ha a tartalékosan felálló csehek elleni meccset leszámítjuk, több mint egy éve nyertek utoljára. A körülmények sem a legoptimálisabbak, a szövetségnél totális a káosz, a keret nagy része pedig kiöregedő félben lévő játékosokból áll, ráadásul nemhogy világklasszist, mint Gareth Bale, Marek Hamsík vagy Luka Modrics, de még topligás játékost sem tudnak felmutatni. Ugyanakkor egy meccsen bármi megtörténhet, és nagyon jól tudjuk, hogy a Rossi-csapat az Azerbajdzsán és Észtország elleni meccseket leszámítva még pontot sem szerzett idegenben. Ha azt a párharcot valahogy sikerül abszolvánunk, a Puskásban hatvan-hetvenezer néző előtt elképzelhetetlennek tartom, hogy elbukjunk Izland vagy Románia ellen, még akkor is, ha mindkét nemzet komolyabb játékerőt képvisel, mint mi. Ettől függetlenül egy esetleges kijutást is a helyén kell kezelni, hiszen attól, hogy kínkeservesen kiizzadjuk a részvételt, nem lesz jobb a magyar utánpótlásképzés, és nem szűnnek meg a magyar futball rákfenéi – legfeljebb egy darabig elfelejtődnek…
Itt találod meg a Sport55-öt:
