Barcelona-szurkoló, SfGuru-győztes, közel ezer hozzászólást írt a fórumra - ezúttal zsivany20-szal beszélgettünk sportfogadásról, pókerről és kedvenc csapatáról is.

Honnan jött a felhasználóneved? Nagy zsivány vagy az életben is? Barátnőd tud a csajodról, akit megcsaltál a szomszéd lánnyal?

zsivany20: Haha, neem, azért nem ennyire személyes ez a jelző. A sztori annyi, hogy annak idején, még gimnazistaként a srácokkal volt egy kispályás focicsapatunk, és az egyik tornára anno kellett mondanunk gyorsan egy csapatnevet nevezéskor. A Zsiványok FC-t böktük ki ott hirtelen, ami aztán hozzánk nőtt, és később is ezen a néven indultunk a tornákon. A 20-as mellette pedig a mezszám, amit ebben a csapatban hordtam. Szóval nem, nem kell túl nagy zsiványkodásokra gondolni, és mivel jelenleg nincs bartánő, így akár tudhatnának is egymásról a csajok… :D

Munkádnak van bármi köze a sporthoz vagy épp a fogadáshoz?

zsivany20: Jelenleg nem igazán. Mindenféle zsiványkodás nélkül a biztosítás szakmában dolgozom, független közvetítőként, így ha az SPF-közösségből ilyen jellegű kérdése van valakinek, csak bátran, hátha tudok segíteni. Korábban tanultam többek között médiatudományt, ahol szerkesztői ismeretek mellett újságírást is tanultam, majd később sport témában írtam is cikkeket, valamint dolgoztam a médiában, de nem ebben láttam a hosszú távú megoldást. Noha kiegészítőként csinálok még médiás melókat, de első sorban, egy félig meddig családi vállalkozás keretein belül, a biztosítós meló játssza a főszerepet.

Hogyan találtál rá a Sportfogadas.org nevű oldalra?

zsivany20: Ez egy jó kérdés, ahogy nézem, még 2008-ban regisztráltam ide. Őszintén szólva nem emlékszem, de akkoriban még szimplán laikusként keresgélhettem a sportfogadással kapcsolatosan az interneten, és így akadhattam a Sportfogadás.org-ra. Emlékszem, már akkor is voltak játékok, amik vonzóak voltak (SfTotó stb.). Sőt, emlékszem, még póker versenyek is rendszeresen voltak egy időben, amin többek között Várdáékkal nyomtuk a zsugát.

Pókerben mennyire merültél el? Sokat játszol, esetleg van nagyobb nyereményed?

zsivany20: Mondhatjuk, hogy elmerültem, főleg az egyetemi évek alatt, amik azért elnyúltak egy kicsit. Gimi után elkerültem Békéscsabáról, Szegedre, ahol suliztam és focizgattam. Ott egy ismerős által belekóstoltam az online póker világába. Eleinte nyilván a freerollokkal indult, rengeteg helyre regisztráltam, már minden oldalon tudtam, mikor indulnak a freerollok, és szinte teljesen laikusként nyomtam a sok versenyt. Előbb utóbb eljutottam odáig, hogy kisebb bankrollokat sikerült összekaparni az ingyenes versenyekből, és szép lassan micro téten is elkezdtem játszani, főleg Sit&Go és MTT versenyeket (többasztalos versenyek). Ekkor azért érződött, hogy tanulás nélkül ez nem olyan egyszerű, így kerestem egy olyan oldalt, ahol vannak fent tananyagok. A tanulás során rájöttem, mennyire vakon is voltam előtte, ezek nagyot változtattak a játékomon, aminek az eredménye is meglett. Elkezdtem szép bankrollokat építeni, és egész pofás kis nyereményeket csíptem meg a versenyeken.

A sulik és a foci mellé ez egy egész jó kis zsebpénz volt akkoriban. Természetesen kicsiben toltam, mindig a bankroll menedzsmentnek megfelelően. Ez nagyon fontos a pókerben is! Ennek megfelelően, a stabilabb profitot jelentő kisebb létszámú Sit&Go versenyek mellett, csak a többasztalos versenyeken voltak „kiugróbb” nyereményeim a micro téthez képest. Ott volt, hogy becsúszott néhány jól sikerült este során egy-egy 1.000-1.500$ körüli nyeremény. A legjobb ezek közül egy olyan éjszaka volt, ahol több kisebb versenyen is helyezést elérve, összesen 1.600 eurót vághattam zsebre. Nekem ez számít nagy nyereménynek, de tudom, ezzel még bőven a kishalak közé tartozom az online póker világában.

Mit javasolnál egy kezdő pókeresnek, érdemes még manapság belevágni? Kicsit haldoklik az online póker.

zsivany20: Ez abszolút egyén függő, van, aki teljesen alkalmatlan a pókerre, akár a habitusa, akár az adottságai miatt. Viszont van, aki meg a kisujjából fogja kirázni a profitot. Az első és legnehezebb feladat talán ennek a felismerése. Természetesen, ahogyan sok más területén is az életnek, itt is minden a befektetett munkán és tanuláson múlik. Aki totál nulláról indul, neki azt tanácsolnám, ahogy én is elkezdtem, először lehetőleg tét nélkül játsszon, és sokat, aztán amikor kezdi azt érezni, hogy tudja mit csinál, akkor kezdjen el tanulni. Olvasson cikkeket, nézzen oktató videókat, hogy rájöjjön, még milyen keveset tud valójában. Aztán amikor tanul, akkor szépen kezdjen el a tanultaknak megfelelően játszani. Természetesen ez sem úgy működik, mint a szentírás, sokszor a saját megérzéseiddel kell vegyíteni a tanultakat. De nagyon hasznos iránymutatás minden tananyag! És természetesen a legfontosabbak: FEGYELEM, TÜRELEM és BANKROLL MENEDZSMENT!!! De majd lehet, hogy írok a témában bővebben az SPF közösségnek a későbbiekben.

Milyen sportágakra szoktál fogadni? És miért pont azokra?

zsivany20: Ilyen téren nincsenek megkötéseim, minden jöhet, amiről tudunk valamit. Minden az információról szól. Ha tudunk, valamit, például, hogy a röplabda Budapest Bajnokságban az egyik csapat rendre csere nélkül áll ki a meccsire, és látom, hogy egy jól működő klub látogat hozzájuk, akkor ott meg lehet játszani a vendégeket. Vagy ha a fallabdázó ismerősöm ad pár tippet, az alapján, amit tud a játékosokról, azt is megjátszom szívesen. Viszont saját kútfőből leginkább a foci, a kézilabda és a tenisz talán azok a sportok, melyekben leginkább képben vagyok.

Tegyük fel van egy Gyuri nevű srác, most lett 18 éves, fogadni akar. Hogyan kezdjen bele?

zsivany20: Ha mindenképp fogadni akar, akkor azt, hogy a lehető legkisebb téttel kezdje, és tanuljon a sportfogadásról. Olvassa el a témával kapcsolatos cikkeket, nézze meg milyen stratégiák vannak, olvasgassa az SPF Fórum releváns topikjait, majd ezek alapján kísérletezzen (a fent említett minimális téten), hogy melyik játékstílus fekszik neki leginkább. És igazából itt is a pókerhez hasonló alapszabályokat emelném ki. Legyen türelmes, és tartsa minden esetben a bankroll menedzsmentet!

Sportoltál valaha komolyabban?

zsivany20: Gyerekként a fociba szerettem bele, így a foci kísért végig egészen kicsi korom óta. Elsősként már elkezdtem focizgatni, majd a sulis csapatok után nagypályán is folytattam a dolgot. 17 éves koromra játszottam az első felnőtt meccseimet az NB3-ban. Utánpótlás szinten játszottunk a legjobbak között is, ifistaként az NB1-es bajnokságban szerepelt akkoriban a Békéscsaba, így többek között a Dzsudzsák Bazsit akkoriban kinevelő Debrecennel is találkoztunk a patinás pesti klubok mellett. (Így most kiderült, hogy olyan öreg vagyok, mint Dzsudzsi :D ). A foci mellett nekem mindig volt valami suli épp folyamatban, vagy tervben, így igazából pont ez az NB3-as szint az, ami belefért még. Noha volt képben eggyel magasabb osztály is, de természetesen én sem úsztam meg sérülés nélkül, és nekem sem a legjobbkor jött. Folytatni folytattam a sérülés után is, de azóta abszolút hobbi szinten űzöm, megye 1 – megye 2, ahogy a meló mellett belefér.

Dzsudzsák Balázs (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

Mióta kedvenced a Barcelona csapata? Mi a legemlékezetesebb siker? Nálam a Guardiola-korszak kitörölhetetlen emlék.

zsivany20: Huh, ez nagyon tisztán és jól behatárolható nálam, hogy mióta. Annak idején, még általános elsős vagy másodikos koromban, valahogy a TV elé kerültem egy késői időpontban, mivel apu is imádja a focit… és így csíptem el életem első focimeccsét a TV-ben, ami egy Barcelona – Porto BL-elődöntő volt a Nou Camp-ból. A Cruyff -féle Barca utánozhatatlan tiki-takával  3-0-ra verte a Bobby Robson vezényelte portugálokat, többek között ezzel a Koeman bombagóllal: videó (sajnos teljes összefoglalót nem találtam ☹ ). Koeman mellett személyes kedvencem, Hristo Stoichkov duplázott azon a meccsen. A mérkőzés fel lett véve VHS-re, és emlékszem, hogy negyedik emeleten lévő panellakásunkban a meccset követő időszakban, a kazettát nem egyszer visszatekerve, alapos elemzés után, tökélyre fejlesztéséig gyakoroltam Stoichkov gólörömét. A szomszédok különösen örülhettek ennek, mert ez egy jellegzetes ugró mozdulatból állt, lásd: videó .

Természetesen a Guardiola-korszak nekem is felejthetetlen, és nem is lehet betelni vele. De ha azt szeretted, akkor ajánlom a Cruyff csapat játékát, remek példa mondjuk pont a Porto elleni, 1994-ből, nem csoda, hogy ott egy életre elköteleződtem a gránátvörös-kék színek mellett. Sikerek alatt pedig nekem nem feltétlenül a megnyert címek számítanak, sokkal inkább az adott csapat játéka. sokan nem értenek egyet ezzel, de szoktam mondani, hogy inkább játssza a Barca azt a gyöngyörű focit, amit Cruyff-fal vagy épp Peppel, és néha törjön bele a bicskánk egy-egy meccsbe (mint anno az Interbe vagy a Chelseabe), ami akár BL-kiesést ér, minthogy csúnya célfutballal BL-t nyerjünk (mint nem is olyan régen a Chelsea) és ezt komolyan gondolom. Vagy itt ez a Zizou-féle Real, amelyik történelmi triplázást vitt végbe, mégsem arról beszélnek az emberek, hogy milyen jó focit játszottak, hanem mindenki arról beszél, hogy évről-évre milyen játékvezetői ítéletek segítették el egyáltalán a döntőig ezt az együttest. Szóval nekem a játék a fontos, meg persze az ősi rivális elleni sikerek.

Akik nem követik a chatet, nekik érdekes lehet a #MutiMitEszel topik története? firgabácsi ekkora gurmé?

zsivany20: Igen, firga úrral szeretjük kitárgyalni a kajákat, talán azon egyszerű okra vezethető ez vissza, hogy mindketten szeretjük a hasunkat. Szóval, ha már a chat-en úgyis sűrűn szóba került a téma, gondoltam legyen valami nyoma is a dolognak, és létrejött az említett topik, ahol meg tudjuk osztani ezeket a dolgokat szélesebb körben. Mondjuk ma már talán úgy nevezném el a témát, hogy SPF Gasztro Klub!