Jump lóverseny téma 001

Lóverseny jump futamok

2023 márc 10. 11:14 secretariat Szólj hozzá!

Lovi fogadások jump futam

A jump futam a lóversenyek terén egy teljesen különálló szakág, elsősorban a briteknél, íreknél és franciáknál igen népszerű.

Itt nincs rajtgép, a lovak haladását pedig gátak és akadályok nehezítik. Ezeknek a fajtája alapján kétféle futamtípust különböztetünk meg: gát (hurdle) és akadályversenyeket (chase).

Előbbinél alacsonyabb, azonos nagyságú sövények (gátak) vannak, míg utóbbinál komolyabb akadályokon, vizesárkokon kell átküzdeniük magukat a lovaknak. A szezon itt egy kicsit másképp van felépítve a flathez képest.

Papíron egész éves esemény ami a briteknél Sandown Parkban a Gold Cup Meeting (április végén szokták megrendezni) zárónapját követő napon kezdődik, és tart a következő évben a fesztivál utolsó napjáig. Azért elvileg, mert nyáron a legtöbb négylábú „szabadságra” megy, sokkal kevesebb a futam, kiemelt versenyt csak elvétve találni. Szóval a gyakorlatban a szezon október-november környékén indul be, mikor a flat szezon véget ér.

Jump futamtípusok

Ahogy a flat futamoknál, úgy a kezdőknek itt is el kell kezdeni valahol a karrierjüket, és erre jó lehetőséget adnak az NHF futamok (National Hunt Flat). Ezek olyan speciális versenyek, ahol minden szabály megegyezik az jump futamokéval (súlyozás, rajtgép hiánya), viszont még nincsenek akadályok.

Az NHF futamok után általában a fokozatosság jegyében a gátversenyeket (hurdle) választják a trénerek / tulajdonosok. Itt ugyanúgy megtalálhatóak a maiden hurdle-k, vagyis a nyeretleneknek kiírt versenyek, mint a sík futamoknál. Gát után jöhetnek a nehezebb diók, az akadályversenyek (chase). Ezen belül a kezdőket főleg beginners chase futamokon indítják. 

Novice futamokból gát és akadályverseny is van. Ezek futamok olyan újoncoknak, akik az adott szezon előtt még nem nyertek gáton/akadályon. Az ilyen lovak aztán az egész szezonban novicenak számítanak.

A hendikepeket a gát és akadályversenyeknél is meg lehet találni, ezeknek a működése ugyanolyan, mint a flat hendikepeknek. Az OR alapján osszák ki a súlyokat, az OR pedig az eredmények alapján változik. (erről bővebben a flat futamoknál).

A kiemelt versenyek kategóriái megegyeznek a flat versenyekével, annyi különbséggel, hogy máshogy hívják őket. Group helyett Grade van, mint az amerikai futamoknál. Érdekesség, hogy a kiemelt hendikepes versenyeket itt jobban „megbecsülik”, ezeknek gyakran magasabb a pénzdíjazása, mint a Grade1-eseknek, és a szezon legnagyobb futama (Grand National) is hendikepes.

További futamtípusok, amikkel találkozhatsz a jump szakág keretein belül: A juvenile hurdle-n fiatal, három vagy négyéves lovak versenyeznek a saját korosztályukkal. A kezdő zsokékat conditional jockey-nak hívják, nekik itt is rendeznek külön futamokat (conditional handicap hurdle).

A hunters chase-en olyan lovak indulhatnak, amelyek részt vettek már vadászaton, ráadásul kizárólag amatőr zsokékkal állhatnak rajthoz. Point-To-Point futamokra ugyan nem lehet fogadni, de hivatkozást találhatsz rájuk. Sok ló itt kezdi a pályafutását. Ezek olyan amatőr versenyek, ahol nem zárt pályákon versenyeznek, hanem például a szabadban, nyílt terepen.

Adjali és Daryl Jacob a Market Rasen Races lóversenyen (Fotó: Mick Atkins / Shutterstock.com)

Évjáratok

Jumpon kétéveseket nem fogsz találni, egyszerűen túl sok még nekik a táv, vagy az akadályok. Háromévesekkel viszont már össze lehet futni, igaz, itt egyáltalán nincsenek domináns szerepben.

Hendikepeken a fiatalabb korosztályokat érdemes preferálni, ha van formában 6-7 éves korig négylábú a mezőnyben, akkor jobb őket választani. Jóval több a tízéves, vagy az annál is öregebb ló, és ezek szép számban nyernek futamokat is.

Távok

Ami flaten a leghosszabb verseny, az itt gyakorlatilag a legrövidebb táv. Két mérföldtől indulnak a futamok (persze kivételek itt is vannak, ennél rövidebb NHF-ekkel is találkozhatunk), és nem ritkák a négy mérföldes versenyek sem.

Súlyok

A lovak ebben a szakágban több súlyt cipelnek, mint a flates társaik. Míg flaten 9 stone (56,7 kg), addig itt 11 stone (69,3 kg) körül mozognak az értékek. 

Kiemelt jump versenyek

Meglehetősen jól fogadható futamokról van szó, én legalábbis nagyon kedvelem őket, az azonban igaz, hogy sokkal kevesebb igazán jó értéket lehet találni az esélyesebbek között, mert itt kevesebb az induló, és ennek is köszönhető, hogy egy favoritot nem hármas oddson adnak, hanem mondjuk 2 alatt. Összességében nincs is annyi verseny, és a szezon felépítése is némileg más.

A jump szezon felépítése, legfontosabb eseményei

Gyakorlatilag az egész szezon a tavaszi nagy fesztiválokra épül fel. A briteknél ez a Cheltenham Festival, az íreknél pedig a Punchestown Festival, amikhez hozzájön még Aintree a Grand National-el.

Persze vannak szezon közben is Grade1-esek, jelentős esemény Kemptonban a Christmas Festival karácsonykor a King George VI Chase-el, de utána elég sokat kell várni, míg március közepén megérkezik Cheltenham. Négy napból áll, tömve a legnagyobb versenyekkel, mint a Champion Hurdle, a Queen Mother Champion Chase, a World Hurdle, vagy éppen a Cheltenham Gold Cup.

Áprilisban ezt követi a Punchestown Festival Írországban, amelynek az öt napja alatt 11 Grade1-et rendeznek, többek között a Punchestown Champion Chase-t, a Punchestown Gold Cup-ot, a World Series Hurdle-t, vagy a Ryanair Novice Chase-t.

Mondhatni, hogy az I-re a pontot szintén áprilisban a Grand National Meeting teszi fel, Aintreeban. Ha valaki még nem hallott volna a Grand National-ről, az nézzen meg egy-két videót az előző évek futamairól.

Ez a világ legnagyobb pénzdíjazású, és leghíresebb akadályversenye, 30 igen komoly akadállyal, általában több, mint negyven indulóval, akik aztán úgy hullanak el az egyes sövényeknél, mintha lőnék őket. Talán erre a futamra, ami nem mellesleg hendikepes, fogadnak a legtöbben az egész világon. A helyszínen évről évre 150.000 embert vonz az esemény. A szezont Sandown zárja, április végén.

Hasznos tanácsok, észrevételek a kiemelt jump versenyekhez

Hasonló tanácsokat tudok adni ezekhez is, mint a flat versenyekhez. Figyeljünk oda a büntetésekre, a plusz súlyokra. Itt sokkal gyakrabban találkozunk velük, mondhatni, hogy bőkezűbben osszák őket. Például azért is járhat, ha valaki már két versenyt megnyert pályafutása során.

Pontos leírások megint csak a racingpost.com-on, hogy miért mennyi jár az adott futamon. Nem rajongok érte, ha egy ló már régen, akár több, mint egy éve nem nyert, vagy ha még egyáltalán nem nyert, mert erre is van példa a kiemelt futamoknál, főleg, ha azok novice versenyek. Rengeteget számítanak az értékelések!

Többet, mint flaten. A Racingpost értékelése, amit a ló az egész pályafutására kapott, ingyenesen hozzáférhető, az egyes futamokon kapott értékelésekhez előfizetés kell. Ha ezek az értékek elég magasak, és a ló is formában van, érdemes részletesebben megvizsgálni. Sok lovat túlértékelnek, ami azzal jár, hogy a többiekre nagyon jó lovis oddsokat adnak, gyakran igen jó kis értékeket lehet így találni.

Kiemelt versenyeken a 10 évnél is öregebb lovakat már hanyagolni szoktam, a tízéves is már határesetnek számít, hát még, ha büntetve is van. Gyakoriak a bukások, érdemes mellőzni azokat a lovakat, amelyek nem fejezték be az előző versenyüket, vagy, hogy pontosabb legyek, idő előtt befejezték.


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Előzetesek