Lóverseny sportfogadás

Lóverseny fogadások: pár perces tömény adrenalin

2023 márc 10. 11:12 secretariat 1 hozzászólás

Lovi fogadások Velká Pardubická Overdose

Azt gondolom, senkit nem fog meglepni az, ha kijelentem, hogy Magyarországon, illetve mondhatni, hogy az egész térségben, ez a sportág nem tartozik a legnépszerűbbek közé a sportfogadók körében. Vannak ugyan nemzetközileg is elismert futamok a közelben, mint például a Velká Pardubická, amit a világ egyik legnehezebb futamának tartanak, és komoly hagyományokkal bír, de összességében elég csekély a felhozatal.

Emellett nagyon kevés olyan ló van, amelyik világraszóló karriert tudna felmutatni, és ezzel a középpontba kerülne, bekerülne a híradásokba. Üdítő kivétel volt a közelmúltban Overdose, aki ugyan sosem nyert Group1 kategóriás versenyt (kivéve azt a szerencsétlen párizsi futamot, amit végül meg kellett ismételni), de 2008-ban a világranglista harmadik helyén állt, 14 futamon át volt veretlen, és betegsége után is képes volt Ascotban helytállni, ahol a 19 fős Kings Stand Stakes (Gr1) 4. helyét hozta el, mindössze 1 ¼ hosszal lemaradva a győztestől.

Overdose a 2011-es Kings Stand Stakesen

Szóval a sportág körül nincs akkora felhajtás, ami tömegeket venne rá, hogy fogadjanak, kövessék a futamokat hétről hétre. Felteheted a kérdést, hogy akkor mégis miért szánnád rá magadat te, aki ezeket a sorokat olvassa, és esetleg még soha az életében nem látott lóversenyt?!

Gyors és nagy nyerési lehetőségek lóversenyeken

Nos, a helyzet azért nem ennyire reménytelen. A fogadási lehetőségek bővültek, rengeteg helyen lehet fogadni lóversenyre is, hazai, és külföldi futamokra egyaránt, sőt, olyan fogadóirodát is találni, amelyik semmi másra nem kínál fogadási lehetőséget, csak és kizárólag erre a sportra.

Ezeket a futamokat aztán élőben lehet követni az interneten, vagy akár a TV-n keresztül. Aki egyszer is végignéz egy versenyt úgy, hogy akár csak egy minimális összegű fogadást elhelyezett az egyik versenylóra, így van kinek szurkolnia, az tudhatja, hogy az egész nem más, mint egy néhány perces, tömény adrenalin löket.

Egyetlen négylábú győzelmével olyan oddsot is foghatunk, mint mondjuk tenisszel egy öt mérkőzésből álló szelvénnyel. A lovis oddsok magasabbak, komoly mozgásban vannak, így a bukik jobban verhetőek,  magasabb profitot (ROI, vagy YIELD) lehet produkálni, mint bármelyik másik sportágnál. A leghosszabb futamok sem tartanak tovább pár percnél, sosem kell órákat várni arra, míg a nyereményed kifizetik.

Magyarországon nincs mindennap versenynap, de mindössze 1-2 órás eltolódással nyugatabbra komoly mennyiségű futamot rendeznek, gyakorlatilag az év minden napján. Az ausztrál, vagy az amerikai futamokból pedig még ennél is több van.

Nemek: Mének (colt), kancák (filly, mares) és heréltek (gelding) versenyeznek. Minden futamnál leírják, hogy melyikük indulhat, a kimondottan kancáknak kiírt versenyeken a nevükben is sokszor jelzik: Fillies Handicap, Fillies And Mares Stakes.

Évjáratok: Nem számít a ló konkrét születési dátuma, csak az éve, ez alapján rendezik őket évjáratokba. Mindegy, hogy egy ló mondjuk 2014 január 11.-én született, vagy 2014 szeptember 5.-én, 2016-ban, egész évben, mindenketten kétévesekként lesznek nyilvántartva.

Nevezések: A versenyekre már hónapokkal, vagy akár fél évvel előtte is lehet nevezni. Minél korábban nevezik a lovat, annál kevesebbe kerül a nevezési díj, amit részletekben szoktak fizetni, de a korai nevezés miatt arra is nagyobb az esély, hogy végül a ló el sem indul az adott futamon. Egy rangosabb futam előtt még 1-2 héttel is akár 40-50 ló nevezve lehet, így korán, előre nekiállni elemezni lehetetlenség.

A lóversenyfutamok felépítése

A lovakat minden verseny előtt felvezetik egy zárt részen (jártató), ahol a nézők (fogadók) szemrevételezhetik őket. A bukiknál általában innentől kezdve jön be a legtöbb fogadás, amik a komoly elmozdulásokat is eredményezik.

A divatbemutató után a ló a zsokéval kikentrézik a rajtgéphez, ami nagyjából 5 perccel a futam indítása előtt történik meg. A fogadóirodáknál általában ilyenkor kapcsolják be az élő közvetítést, amit abban az esetben nézhetünk, ha fogadtunk az eseményre. Ha minden ló a rajtgépnél van, jöhet a startprocedúra, a lovakat berakják a rajtgépbe, és elrajtolnak.

Muntahaa és Jim Crowley az 500 000£-s Sky Bet Ebor Handicap lóversenyt nyeri (Fotó: Mick Atkins / Shutterstock.com)

Adódhatnak problémák, a ló megmakacsolja magát, nem akar beállni, vagy éppen beáll, de elszabadul. Előbbi esetben egy idő után feladják (elég ügyesek a szakik, szóval egykönnyen azért nem adják fel), és a problémás ló nem indul, utóbbi problémánál késni fognak, amíg a száguldozó négylábút el nem kapják.

Néha komoly kis showt produkálnak. Az ilyen lovaknál nem kell aggódni, a tét visszajár. Előfordulhatnak még csúszások a programban amiatt is, ha egy zsokét baleset ér, és a helyszínen készenlétben lévő mentőautó kórházba szállítja. Ilyenkor megvárják, míg a mentők visszaérnek, csak ez után folytatódnak a versenyek.

Eredményhirdetés lóversenyeken

Az egyes lovak közötti távolságot (distance) lóhosszban adják meg. A számok egyértelműek, de ha nagyon szoros volt a dolog, akkor találkozhatsz olyan rövidítésekkel, mint: nk – neck (nyak), ns – nose (orr), vagy sh – short, esetleg dh – dead heat (vagyis azonos idővel érték célba). Az orrhossz már célfotós különbséget takar. Az eredményeket, hacsak nincs óvás, mindig pár perc után kirakják, a nyereményekre sem kell sokkal tovább várni.


Hozzászólások 1

Alk
Alk
2022 márc 30. 11:49

Azt is érdemes megemlíteni, hogy egyes irodáknál létezik a BOG (best odds guaranteed), ami azt jelenti, hogy ha a megtett fogadásod oddsa felkúszik, pontosabban az SP (starting price) magasabb mint amekkora oddson fogadtunk a lovunkra, úgy erre az oddsra módosul a miénk. Előnyünk ezzel közvetlenül nem lesz, de ha ellenünk megy az odds, legalább nem -20/-30%-os hátrányból indulunk. A BOG-ra vagy fél tucat stratégiát fel lehet húzni, amik matematikai alapon hosszú távon biztosítják a pozitív cashflowt. Egy egyszerű példa: A: 2,80, B: 2,80 C :2,80. Fogadunk mindegyikre azonos téttek különbözó irodáknál. SP-k mondjuk így alakulnak: 2,10; 2,80, 3,80. Ez teljesen reális. Ebben az esetben így néznek ki a fogadásaink: 2,80; 2,80; 3,80. Ez arbitrázs. Value azonban az A lovunk, a nyereség viszont C ló esetében van, ahol viszont nincs value. Azaz hosszútávon semmi nyereségünk nem lenne, ha ez így maradna, így BF-en el kell helyezni egy lay fogadást, amivel le tudjuk osztani a profitot. Az előző, utolsó lépcsőfokig ez megtalálható neten, a végső lépést, ami nyereségessé teszi, anno nem találtam. 20/+30 százalékos arbokat lehet fogni így. Legrosszabb esetben is (ha nincs lényegi mozgás), a hátrány szinte minden esetben eltűnik. Az irodák - mondanom sem kell - nem szeretik, viszonylag hamar jön a korlát, de nem emiatt, hanem a példánkban szereplő A ló miatt, ami vastagon value.

Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Előzetesek