Egy NBA-szezon elején azért le lehet szűkíteni a végső győzelemre esélyesek rangsorát, hiszen már látható, kik azok, akik tankolnak és a vereségeket gyűjtik, míg ki az a 18-22 csapat, amely komolyan veszi a szezont. Hogyan lehetne ezt még tovább szűkíteni? A korábbi többszörös bajnok edzőlegenda, Phil Jackson egy olyan szabályt alkalmazott, amivel a bajnoki címet szerző franchise-ok jelentős részét meg lehetett mondani az alapszakasz közben. Hogyan segít ez nekünk? Érdemes a szabályt követve fogadni?

Az észak-amerikai profi kosárliga 40-20-as szabálya és működése

Ahogyan azt a bevezetőben említettük, nehéz megjósolni az NBA-bajnok kilétét az aktuális szezon előtt, hiszen sokan pályáznak a végső sikerre. Az alapszakasz közben viszont már látszik, melyik csapatok azok, amelyekre tényleges érdemes figyelni. De hogyan szűkítsük tovább a kört? Ebben segít Phil Jackson, a legendás Chicago Bulls és Los Angeles Lakers többszörös bajnok edzője.

Az általa kitalált szabály kimondja, hogy:

egy csapatnak előbb kell megszereznie az alapszakaszban a 40. győzelmét, minthogy elérné a 20. vereségét.

Miért jó ez? Egyfelől azt jelzi, hogy egy adott franchise (csapat) jól rajtolt a bajnokság elején, de ez önmagában kevés, ugyanis a szezon felén túlhaladva is konstans jó teljesítményt tudnak felmutatni. A kritériumrendszer azért is hatékony, mert az elmúlt 30 évben az esetek jelentős részében kijelenthető: az a csapat nyerte a bajnoki címet, aki az alapszakaszban előbb szerezte meg a 40. győzelmét, mint a 20. vereségét.

A kivétel erősíti a szabályt

Három olyan szezon volt (táblázatban N/A-val jelöltük) az elmúlt 35 évben, ahol a csökkentett alapszakasz miatt nem volt alkalmazható a kritérium, viszont a maradék években az esetek 87,5%-ban bevált a módszer. Mindössze négy olyan idény volt, ahol nem az a gárda nyerte a szezont, amely megfelelnek a szabálynak. Nézzük, hogy kik voltak ők és miért különleges a győzelmük!

  • 1994/95, Houston Rockets: Hiába volt címvédő és kezdte jól a szezont a Rockets, szezon közben kulcsjátékosért cseréltek, mivel a csapat formája hanyatló, azonban egy későbbi HoF-tag, Clyde Drexler érkezése megkönnyítette Hakeem Olajuwon dolgát is, és bajnok lett a Rockets az erős mezőnyben.
  • 2003/04, Detroit Pistons: A mai napig megdöbbentő siker, mely egy szupercsapat végét jelentette, a Detroit Pistons - Los Angeles Lakers fináléról írtunk egy elemzésünkben, ahol boncolgattuk, hogyan kaphatott ki egy legendákkal teli csapat, melynek edzője épp Phil Jackson volt.
  • 2005/06, Miami Heat: Shaquille O'Neal megsérült a szezon elején, Pat Riley pedig tudta, egyik legjobbját tartalékolni kell a rájátszásra, így amennyire lehet, pihentette, mire kezdődött a rájátszás egy friss Shaq játszhatott, aki kiváló segédje volt Dwayne Wade-nek. 
  • 2020/21, Milwaukee Bucks: Ez trükkös, mert csak 72 meccses alapszakasz volt, viszont tény, a Bucks későn állt össze, de még épp időben a bajnoki címhez.

A többi esetben viszont mindig azok nyerték a bajnoki címet, akik már a szezon elejétől kezdte, egész alapszakaszon át kiegyenlített jó teljesítményt nyújtottak, nem voltak óriási hullámvölgyek. Phil Jackson szabályán ez talán a legfontosabb eleme, hogy konstans jól kell teljesítenie a gárdának, megbízhatóság egy bajnokcsapat egyik ismérve.

SZEZON ÉRVÉNYESÜLT A SZABÁLY? BAJNOK
2022/23 IGEN Denver Nuggets
2021/22 IGEN Golden State Warriors
2020/21 NEM Milwaukee Bucks
2019/20 N/A Los Angeles Lakers
2018/19 IGEN Toronto Raptors
2017/18 IGEN Golden State Warriors
2016/17 IGEN Golden State Warriors
2015/16 IGEN Cleveland Cavaliers
2014/15 IGEN Golden State Warriors
2013/14 IGEN San Antonio Spurs
2012/13 IGEN Miami Heat
2011/12 N/A Miami Heat
2010/11 IGEN Dallas Mavericks
2009/10 IGEN Los Angeles Lakers
2008/09 IGEN Los Angeles Lakers
2007/08 IGEN Boston Celtics
2006/07 IGEN San Antonio Spurs
2005/06 NEM Miami Heat
2004/05 IGEN San Antonio Spurs
2003/04 NEM Detroit Pistons
2002/03 IGEN San Antonio Spurs
2001/02 IGEN Los Angeles Lakers
2000/01 IGEN Los Angeles Lakers
1999/00 IGEN Los Angeles Lakers
1998/99 N/A San Antonio Spurs
1997/98 IGEN Chicago Bulls
1996/97 IGEN Chicago Bulls
1995/96 IGEN Chicago Bulls
1994/95 NEM Houston Rockets
1993/94 IGEN Houston Rockets
1992/93 IGEN Chicago Bulls
1991/92 IGEN Chicago Bulls
1990/91 IGEN Chicago Bulls
1989/90 IGEN Detroit Pistons
1988/89 IGEN Detroit Pistons

Ki lehet a bajnok a 2023/24-es NBA szezonban?

A fentiek (azaz a 40-20-as szabály) alapján az idei szezonban négy csapatnak van igazán esélye a bajnoki címre:

  • Boston Celtics 3.25
  • Denver Nuggets (címvédő) 4.50
  • Oklahoma City Thunder 21.00
  • Minnesota Timberwolves 26.00

Ebből jól látszik, hogy ha ugyanolyan téttel fogadnánk mindegyik csapatra, profitot nem tudnánk termelni, azonban, ha megfelelően skálázunk, akkor mivel a Minnesota és az Oklahoma szorzója jelentős, ezért rájuk már egy alacsonyabb téttel is komoly pénz ütheti markunkat. Ha ilyen szorzópárok esetén 4,5-4-0,75-0,75-es eloszlást alkalmazzuk, akkor 10 egységre minimum 4,5 egység profitot tudunk összehozni, ha a 40-20-as szabály értelmében valamelyik franchise nyeri a négy közül a bajnoki címet.

Erre jó esély kínálkozik, ugyanis a Denver Nuggets címvédő, komoly rutinnal és jelentős játékerővel, náluk játszik a liga legjobb játékosa, a Boston Celtics jelenleg az gárda, akit le kell győzni, ha valaki bajnok akar lenni, mert annyira masszív keretük van, de a Minnesota Timberwolves és az Oklahoma City Thunder is komoly játékerőt képvisel, előbbi a liga egyik legjobbja védekezésben, utóbbi pedig bárkire veszélyes lehet.

Hol fogadhatunk NBA-re?

Unibet
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás Útmutató Fogadás Útmutató
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
betfair
Útmutató Fogadás Útmutató
22Bet
100%-os befizetési bónusz akár 48.500 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 48.500 Ft-ig
Betinia
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 március 7. 14:55 UTC.

100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

Regisztrálj még ma és igényelj egy 100%-os első befizetési bónuszt, akár 35.000 Ft-ig a Sportaza fogadóirodánál.

Sportaza regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: s_bukley/Shutterstock, Shaheerrr/Shutterstock