Richard Carapaz 011 Richard Carapaz (Fotó: Nicola Devecchi / Shutterstock.com)

A Blockhaus lehet az újabb igazodási pont

SPF Team 1 tipp 2022 máj 14. 22:05 Szólj hozzá!

Kerékpár tippek Giro d'Italia Richard Carapaz Simon Yates

Elérkeztünk egy újabb fontos szakaszhoz a 2022-es Giro d'Italián. Egy olyan hegyi befutóval záruló etap következik, ahol már bőven lehet majd szűkíteni a végső esélyesek sorát. 

Merckx és a Blockhaus

A Blockhaus emelkedője először 1967-ben szerepelt a Giro d'Italián, amikor egy fiatal feltörekvő versenyző Milano - Sanremo győzelemmel a zsebében hódította meg az emelkedőt és nyert szakasz a hegyi befutón. A mezőny rendkívül erős volt, hiszen az ötszörös Tour de France-győztes Jacques Anqeutil mellett ott volt a TdF-címvédő Lucien Aimar és az 1965-ös francia körverseny első helyezettje is, Felice Gimondi. Hiába a kor legjobb hegyimenői, meglepte őket a 22 éves belga, aki Kannibál módjára falta az utolsó kilométereket. 

Eddy Merckx első nagy győzelme háromheteseken a Blockhaus emelkedőjén volt, gyakorlatilag innentől kezdődött a Merckx-korszak. Azóta több alkalommal is megjárta az emelkedőt a Giro mezőnye, legutóbb 2017-ben, amikor Nairo Quintana győzött. Mind a 2009-es, mind a 2017-es Blockhaus más-más volt, ahogyan az idei is, hiszen ott csak egyetlen emelkedőt kellett megmászni, viszonylat nagy különbségek alakultak ki a végén, míg az idei szakaszon két komoly emelkedő is lesz. 

A Blockhaus előtt megmásszák a Passo Lancianót, ami szintén nem egy délutáni túrázásnak felel meg, hiszen 10 km hosszú és átlagban 7,6%. Valószínűleg itt még komolyabb támadást nem láthatunk az összetett favoritoktól, de már rostálódhat a főmezőny. A Blockhaus pedig 13,6 km és átlagban 8,4%, de az utolsó 10 km 9,4%-os és vannak benne 14%-os részek is. Az időjárás is bekavarhat majd kicsit, de itt elsősorban az emelkedő meredeksége adja a nehézséget. 

Ez ugyanis egy olyan szakasz lehet, ahol különbségek alakulhatnak ki az összetett esélyesek között, nem 1-2 másodperc, hanem akár több is. A 2017-es versenyen szintén a 9. etapra tették a Blockhaust, ahol Quintana már próbált előnyt gyűjteni Dumoulinnel szemben. Ha azt nézzük, hogy több jó kronós is a legjobbak között van még, akkor a Landa - Carapaz - Bardet triónak mennie kéne, hiszen nekik még az a rövidke utolsó időfutam sem kedvez, ami az utolsó etapon lesz. 

Yates megsérült

A 4. szakaszon megsérült Simon Yates, aki megnyerte a budapesti egyenkénti időfutamot. Elmondása alapján napról napra egyre jobban érzi magát, folyamatosan javul az állapota, nem akadályozza a versenyzésben. Azonban azt megjegyezte, hogy nincsen 100%-os állapotban, de szerencsére nem neki kell támadnia, hanem a többieknek kell reagálnia az eddigi eseményekre. Simon Yates "párja" a head-to-head piacon Richard Carapaz, valószínűleg abban semmi meglepő nincsen, hogy a szintén agilis Carapazra 1.44-es szorzót kínálnak. Az Ineos próbált dominálni akkor, amikor kellett, erős csapat van Carapaz mögött, viszont egyelőre kérdéses, milyen állapotban van pontosan az ecuadori. 

Miben lehet érték?

Iván Ramiro Sosa azért igazolt a Movistarhoz, hogy vezér legyen. Eusebio Unzué benne látja a jövőt, első háromhetese lesz ez első számú emberként, Valverde amolyan mentor (free rider) mellette. A Sky/Ineos kitérő valószínűleg nem a legjobb döntés volt, de megtanulta, hogy milyen egy sztárcsapatnál szerepelni. Egy biztos, hogy kisebb versenyeken (kontinentális) jól szerepelt, győzelmeket szerzett, de mikor World Tour szinten versenyzett, nem jöttek az eredmények. 

Lehetséges, hogy fiatalsága miatt (az is igaz, hogy már 24 éves), de valahogy nem állt még össze a versenyzése. A Giro időfutamán testközelből tapasztalhattuk meg, mennyire nem fekszik neki az egyenkénti, hegyekben kéne támadnia. A Blockhaus jó táptalaj lehetne, de egyelőre nem láttunk tőle semmi extra teljesítményt, ami arra utalna, hogy jó formában van. Ellenfele Hugh Carthy lesz, aki két éve dobogón végzett a Vueltán. 

Lehetséges, hogy az egy kifutott eredmény volt, mindenesetre előny lehet számára, hogy ismeri a Blockhaus emelkedőjét (ott volt a 2017-es etapon), nincsen rossz formában. A felkészülése összességében jól sikerült, versenyeken stabilan teljesített. Az ilyen hosszabb és meredek emelkedők is Carthy stílusa. Összességében van érték abban, hogy a brit előrébb végez, mint kolumbiai riválisa, főleg ilyen szorzón. 

  • Giro d'Italia tipp

    9. szakasz: Hugh Carthy előrébb végez, mint Iván Ramiro Sosa

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Richard Carapaz (Fotó: Nicola Devecchi / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Giro d'Italia 2022

Pozzato hozzászólt
2022 jún 2. 13:43
A szokásos Wolfpack videó (Quick-Step), visszatekintő a magyarországi Giro etapokra. A videó elején szerepel például Pauline Farazjin, mint a csapat sajtósa (fotós stb.). Ő Peter Farazjin, korábbi belga egynapos menő és segítő lánya, aki a '90-es években a Lottónál volt. Az pedig köztudott, hogy a sportigazgatók között sok egykori bringás van a Quick-Stepnél is (Bramati, Peeters, Steels stb.), ott már a stábnál klasszisokba botlik az ember.

Pozzato hozzászólt
2022 máj 29. 17:08
Thomas De Gendt nagyon messze a top3-tól (17. hely egyelőre), de ez ilyen.  ;D  Örülök a magyar versenyzők sikerének, de mikor hallgatom a magyar közvetítést, sokszor olyan érzésem van, mintha teljesen elfelejtették volna Bodrogi eredményeit... Azért még a mai napig ő a legeredményesebb magyar versenyző magasan. Én örülnék, ha Valterék is ilyen eredményeket érnének el, előttük a jövő, de jelenleg úgy harangoznak be mindent, mintha sohasem látott magyar sikereket élnénk, miközben Bodrogi 2. volt vb-n, 3. volt Tour de France és 2. Vuelta a Espana szakaszon, volt top5-ben Giro etapon, illetve összességében 7 alkalommal végzett első ötben GT-szakaszokon. És akkor ne beszéljünk a négy alkalommal elért top5-ről a vb-ken, Párizs-Nizza szakaszgyőzelemről, illetve pár dobogós helyezésről WT-versenyeken...

Most nem azért, de Bodrogi olyan kronósokkal vette fel a versenyt és olykor le is győzte őket, mint Ullrich, Cancellara, Botero, Millar, Rogers, Boardman vagy Olano. Körülbelül 5-6 éven át ott volt a világ 10-15 legjobb kronósa között. Több, mint 40 top10-es eredménye volt időfutamokról a legmagasabb szintről (31 darab top5 volt neki mostani World Tour és ProSeries versenyekről...).
Pozzato hozzászólt
2022 máj 29. 10:15
Nekem kimaradt a péntek-szombat a Giróról, így playeren néztem vissza, jó kis etapok voltak (főleg a szombati), Atinak hatalmas gratula, oké, tudom, 4. hely, lehetett volna dobogó, de nagyot ment. Nem hittem volna, hogy még utolsó hegyi etapokon el tud menni, de sikerült.  :ok:

Bora, nem semmi, álmomban nem gondoltam, hogy ez a taktika működhet, de így igen, hogy Kelderman csak árnyéka önmagában, Buchmann meg elment segítőnek. Hindley, ha jól taktikázik, okosan választ versenyt, akkor még nyerhet ezen kívül 1-2 GT-t, mivel csak a kronókat kell elkerülnie, hegyekben képes eléggé komoly teljesítményre, főleg a harmadik héten.

Nibali, zseniális, 37 évesen, öreg Cápa, de még odatette magát. Szép búcsú, végig jól ment, igaz, hogy szakaszt nem nyert, de stabil volt. Remélem év végéig még benne lesz egy újabb nagyobb eredmény. Intermarché - Wanty? Nálam az év csapata. Legkisebb költségvetés, leggyengébb keret, ennek ellenére kiváló eredmény: Giróról két top10-es hely, két szakaszgyőzelem, Paris-Roubaix legjobb csapata (két top10-es hely), Liege-Bastogne-Liege 2. hely, E3 Classic 5. hely, Gent - Wevelgem győzelem, Strade Bianche 9. hely, Omloop 8. hely.

Vasárnapi kronó? Egy kisebb tét, emlékeim szerint Thomas De Gendt azt mondta, hogy még a kronóra tartogatja magát a szakaszgyőzelem után. Az pedig tudjuk, hogy dombosabb kronókon ment már jót a korábbi GT-ken (Giro és Tour de France egyenkéntiken már többször végzett első háromban). A top3 7.00-es szorzóért nem rossz egy kis apróval (aztán jön tőle egy 40. hely  ;D ).

Még több Kerékpár