Hétfőn továbbra is a legjobb 32 között zajlanak majd párosítások a londoni darts-világbajnokságon, ahol a nyertesnek négy szettet kell abszolválnia a továbbjutáshoz! Mind délután, mind pedig este három-három ütközetet rendeznek, s garantáltan egyik alatt sem fogunk unatkozni!

Délután King oldalán van a legnagyobb value!

Fogadási szempontból számomra egyértelműen a nap nyitómeccsében van a legnagyobb potenciál, hiszen látva Mervyn King második körös performanszát, szerintem nem sokan számítottak arra, hogy az angolt toronymagas underdogként hozzá ki a bukik a feltörekvő José de Sousa (1.45) ellen! Rendben, az mind szép és jó, hogy a portugál Grand Slamet nyert gyakorlatilag a semmiből, ám Kinget sem kell félteni a formát tekintve! Az angol volt az első olyan játékos ezen a VB-n, akinek Max Hopp ellen az átlaga éppencsak, de alulról karcolta a százat, valamint a 180-akkal is jó barátságot ápolt, illetve kiszálló-pontossága szintén erősen közepes volt (44% - 11/25). Mindehhez viszonyítva azt kell mondjam, Sousa haloványabban muzsikált a 180-akat leszámítva! Látatlan én előzetesen egy fifty-fifty, vagy nagyon max. 60-40%-os esélyességi arányból indultam ki kimenetel szempontjából, ehhez képest a feltüntetett szorzók számomra földtől elrugaszkodottak! Bátran kijelentem, hogy Mervyn King (2.80) oldalán érték van! Azonban a jó tömegek miatt érdemes lehet a 180-ak, valamint a szett-overek tájékán is kalandozni! Tippem 3:4

Azonban, hogy ne mindig csak én jártassam a bagólesőt, a nap második mérkőzése kapcsán bátran ajánlom csatarid Gurus-elemzését, aki teljesen jogosan lát értéket a holland Dirk van Duijvenbode (1.30) győzelmében! A németalföldi óriási formában van, ég a motivációtól, s aktuális ellenfele Adam Hunt (3.55) könnyedebb ágon, szerényebb tudással verekedte magát idáig! Tippem: 4:1

A délutáni etapot pedig a legutóbbi két VB-n egyaránt elődöntőig menetelő Nathan Aspinall (1.33) zárja! Az angol az előző meccsén gyakorlatilag a sírból táncolt vissza, amikor 0:2-es szetthátrányból feltámadva végül be tudta húzni a Scott Waites elleni csörtét! Asp már gyakorlatilag csomagolta a nyilait, ám végül mégis sikerült visszakapaszkodnia (3:2)! Úgy gondolom, hogy a rutinos Vincent van der Voorttal (3.35) szemben ez már nem fér bele! A holland Aspinallhoz hasonló forgatókönyvet bonyolított le, csak ott honfitársa, Ron Meulenkamp volt a szenvedő fél! Igazából erős megérzésem nincs a meccsel kapcsolatosan. Úgy vélem Aspinall fog nyerni, de kimeneteles oddsában nem látok értéket! Tippem: 4:2

Látszólag egyértelműnek tűnnek az esti meccsek!

Mielőtt bő lére ereszteném itt a mondandómat, Gary Anderson (1.70) meccsének kapcsán megintcsak átadnám a stafétát, ezúttal peshark Gurus elemzésének, hiszen a dartsban igencsak jártas fogadótársunknál jobban és kerekebben én sem tudtam volna összefoglalni a Mensur Suljovic (2.15) elleni csörte lényegi kérdéseit! Tippem: 4:2

Az esti szakasz második mérkőzése papíron könnyednek tűnik, amennyiben a VB-címre egyik legnagyobb esélyes Gerwyn Price (1.17) most már magasabb hőfokon ég majd, mint karácsony előtt! A walesi szorosabb csatában, 3:2-re gyűrte le Jamie Lewist, de abban kiegyezhetünk, hogy 91,97-es átlaga messze nem lesz elegendő a torna végső szakaszába! Elegendő lehet viszont a középkategóriás Brendan Dolannal (5.00) szemben! Az észak-ír a japán meglepetés-embert, Edward Foulkest búcsúztatta (3:1), ám Price már nem vele egy súlycsoport! A nap szenzációja lenne számomra, ha itt "History Maker" ki tudná ejteni a favorit walesit. Sima Price-sikert várok, ahol -1.5-ös, vagy akár bátrabbaknak a -2.5-ös hendikep-győzelemre való fogadás megfontolandó ötlet lehet! Tippem: 4:1

Végezetül a hétfői napot utoljára még a torna második játéknapján szereplő Glen Durrant (1.33) zárja! A korábbi többszörös BDO-világbajnok könnyedén gyűrte le a brazil Diogo Portelát, ám látványosan, már-már a sportszerűtlenség határát súrolva volt elégedetlen saját maga teljesítményével! Személy szerint én még nem igazán láttam így viselkedni az angolt, s bízom benne, hogy ez pusztán egy rossz nap volt számára (3:0), amit tanúsít 88,37-es hozott átlaga, ami hozzá képest tényleg szolid performanszról árulkodik. Itt bizony majd az amerikai Danny Baggishsel (3.30) szemben már többet kell majd letenni ama bizonyos asztalra! A torna abszolút meglepetés-embere ugyanis rendkívül nagy eredményt ért el azzal, hogy eljutott a 32 közé! Előbb horrori csatában a pazar formában lévő Damon Hetát győzte le (3:2), majd egy alulmotivált, és gyengén szereplő Adrian Lewist tudott haza küldeni (1:3)! Úgy vélem, Durrant dolgát sem fogja megkönnyíteni, ám a rutinos angol már nagy falat lesz számára! Tippem: 4:2.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org