A büntetőpárbajok alternatívái

A büntetőpárbajokat lehet szeretni vagy utálni, de abban szinte mindenki egyetért, hogy a rendszer alapvetően igazságtalan. A büntetőpárbaj ugyanis egy „mesterséges” dolog, és semmilyen módon nem ad képet arról, hogy melyik csapat volt a jobb az adott mérkőzésen. Biztosan mindenki tudna mondani fejből pár esetet, ahol végül az addig szinte semmit nem mutató gárda jutott tovább, pusztán csak azért, mert épp az ő kapusuk ugrott többször a megfelelő irányba, és ez nyilvánvalóan nem igazságos.

A büntetőpárbajok múltja és lényege

Tizenegyes párbajokat már bizony igen régen alkalmaznak döntetlenre végződő mérkőzések eldöntésére. A '60-as évektől kezdődően több okból is időszerűvé vált, hogy valamilyen megoldást találjanak erre a kérdésre, de a büntetőpárbajok ötlete már bevezetésükkor sem tűnt tökéletes megoldásnak. Előtte ehelyett ugye két fő alternatíva létezett – újrajátszás vagy pénzfeldobás. Újrajátszani manapság már képtelenség lenne egy olyan világban, ahol a játékosok már amúgy is 60+ mérkőzést játszanak néha egy szezonban, és teljesen ki vannak facsarva. A másik probléma ezzel a logisztika lenne, ugyanis a végtelenségig lehetne nyújtani pl. egy világbajnokságot is, és. egy BL döntő megismétlése sem működőképes rendszer marketing és üzleti szempontból (többek között emiatt sincsenek már oda-visszavágós döntők). A pénzfeldobás szerintem nem igényel túl sok kommentárt, mert annál még a tizenegyesek is közelebb állnak a futball szellemiségéhez.

Fotó: Egghead06/Wikipédia

Nyerjen a jobb!

A tizenegyeseket jelen formájukban kétféle módon lehetne leváltani. Az egyik megoldás, hogy azt mondjuk, hogy alapvetően nincs gondunk azzal, hogy nem „focival” dől el, melyik csapat győz, és megelégszünk azzal, hogy csak a futball bizonyos elemeiben mérjük össze a két csapat tudását. Eredendően a büntetőpárbaj is egy ilyen megoldás, de sokak szerint az egyik legrosszabb ezek közül. A lehetséges alternatívák a legegyszerűbbtől kezdve a legvadabb ötletek felé haladva-

Büntetők messzebbről

Statisztikailag kimutatták már, hogy a tizenegyeseknek kb. 75%-át szokták belőni. Ez azt is jelenti, hogy a szurkolóknak az az „elvárása”, hogy ha valaki odaáll a labda mögé, akkor beverje. (Nem véletlen szokták azt mondani, hogy büntetőt csak elrontani lehet, védeni nem!) Ha ugyanis a lövés viszonylag sarokra megy, és még némi erőt is tettek bele, akkor a kapus szinte tehetetlen, még ha el is találja az oldalt. Ezt a helyzetet hivatott megváltoztatni az az elképzelés, hogy a „tizenegyeseket” lőhetnék a játékosok mondjuk a tizenhatos vonaláról.

Szabadrúgások

Lényegében az előző ötlet továbbgondolása az, hogy szabadrúgásokkal váltsuk fel a büntetőket. Ezt kb. úgy kell elképzelni, hogy a kapuval NEM szemben (!) kb. 20 méterről lőnék el a labdát a hagyományos módon, előre meghatározott létszámú sorfallal együtt. Ez azért jobb a tizenegyeseknél, mert itt már nem lehet mázliból gólt lőni, hanem ez tényleg elég jól leméri a játékosok lövőtechnikáját, miközben a kapusoknak is jó esélyt ad arra, hogy védeni tudjanak. A probléma talán az lenne ezzel a megoldással, hogy (a távolság függvényében) valószínűleg 5+5 lövésből sem látnánk túl sok gólt, így nem lenne annyira izgalmas és feszült a párharc. (?)

Rávezetéses büntetők

Ennek több más sportban is van már hagyománya, de a futballban eddig még inkább csak kísérlet szintjén vezették be itt-ott rövidebb időre. Az alapgondolat az, hogy mondjuk 30-40 méterről indulva vezesse rá a támadó a labdát a kapusra 1v1, és próbáljon meg első szándékból gólt szerezni. Ennek nyilván van egy időkerete (mondjuk 15 másodperc), amin belül a támadást végig kell vinni és a labdát el kell lőni.(Ezt meg lehet spékelni amúgy azzal is, hogy a kapuson kívül még egy védőjátékost is át kell játszania mondjuk a támadónak.) A rávezetéses büntetők ötlete elméletben nagyon jól hangzik, a gyakorlatban viszont nem olyan látványos, mint elsőre gondolnánk. Ahol ezt bevezették, ott viszonylag kevés gól született, viszont sok focistáról kiderült, hogy mennyire nincs jóban a labdával... (Egyébként pár éve az amerikai futball bajnokságban (MLS) is alkalmazták ezt nem túl nagy sikerrel, és azóta itt Európában a szakértők többsége úgy tekint erre, mint valami „fura amcsi hülyeségre”.)

Utolsó vérig

Jómagam nem sok realitását látom, de azért tegyünk említést egy érdekes elképzelésről. Az alapgondolat az lenne, hogy a rendes játékidő után egyfajta újragondolt hosszabbítás következne. Ez úgy nézne ki, hogy 5 vagy 10 percenként mindkét csapatnak le kell hoznia egy-egy játékosát, és az első gól (ha úgy tetszik aranygól) döntene a továbbjutásról (időkorlát nélkül, tehát elméletileg akár 1v1 is lehet a végére!). A rendszer támogatói azt mondják, hogy egy 9v9 vagy egy 7v7 szükségszerűen több gólhelyzethez vezet, hiszen adott méretű pályára kevesebb ember jut, így több üres terület lesz, ahol meg tudnak indulni a támadók. Van viszont ennek a rendszernek egy komoly problémája, ami fölött nem lehet elsiklani – a fáradtság. 90 percnyi játék után már általában a „normál” hosszabbításban is szoktak lenni görcsölő, fizikailag teljesen kimerült játékosok. Ha ugyanazon a pályán kevesebben játszanak, akkor az nyilván még több energiát emészt fel, ami egyrészt alacsonyabb színvonalú játékhoz vezet, másrészt egy teljesen kifacsart győzteshez, aki nem fog tudni regenerálódni a következő fordulóra (egy Világbajnokságot feltételezve mondjuk, ahol néha csak pár nap van a mérkőzések között).

Fotó: Илья Хохлов/Wikipédia

+1, Büntetők, csak jobban

Ez az ötlet valójában nem a büntetőpárbaj rendszerét akarja megváltoztatni, hanem annak időzítését. Aki látott már hosszabbításba torkolló mérkőzést, az nagyjából tudja, mire lehet ott számítani az esetek 90%-ában. Még az addiginál is óvatosabb játékra mindkét csapattól, kevés rizikós passzra, és rengeteg sok időhúzásra. Mindkét gárda nagyon tart ilyenkor már egy bekapott góltól, hiszen az szinte biztosan a kiesésüket jelenti, így defenzív, passzív focit láthatunk, ahol igazából már a 91. percben aláírnák a felek, hogy legyenek inkább büntetők. Ez így nyilván rossz, van rá viszont egy (fél) megoldás – hozzuk előre a büntetőket! Tehát rögtön a 90 perc lejátszása után menjen végig az eddig megszokott tizenegyes párbaj, és dőljön el előre, ki nyer abban az esetben ha a 2x15 perc hosszabbítás után is döntetlen az állás. Így máris más helyzetből vágnánk neki ennek a 30 percnek. Lenne legalább egy olyan csapatunk, akik számára immár nem elegendő lealibizni a hosszabbítást, és tényleg menniük kell előre ahhoz, hogy továbbjuthassanak. Nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy belássuk, hogy így szinte biztosan szórakoztatóbb focit látna a közönség még ebben a fél órában is, aminek lenne tényleges tétje is.