Az elmúlt évek sem voltak mentesek a botrányoktól a francia bajnokságban, de idén szinte minden hónapra (vagy hétre?) jut egy. Mi történik Franciaországban? 

Megint az OM!

A francia első osztályú bajnokságot (Ligue 1), már jó ideje sorolják az öt legjobb pontvadászat közé. Előfordultak olyan rövidebb időszakok, amikor elmozdultak az ötödik helyről (megelőzték a németek vagy a gyengélkedő olaszokat), de utána mindig visszacsúsztak. Véleményem szerint, az sem segíti a francia liga megítélését, hogy mostanra monopolhelyzet alakult ki az erőviszonyok szempontjából, másrészről rengeteg a botrány. 

Az elmúlt hetekben elszaporodtak az esetek, de nem lehet azt mondani, hogy régebben ne lettek volna problémás szituációk. Elég csak az 1992/93-as szezonra gondolni, az úgynevezett: Affaire VA-OM-ra. Ennek egy kivonatát olvashatjátok, illetve az egész cikket is elérhető az oldalon.

Bundabotrány: 1993. május 21-én újabb botrány rázta meg a dél-francia várost: az OM-játékosai és vezetői megpróbálták megvesztegetni a Valenciennes tagjait. Öt nappal járunk az 1993-as BL-döntő előtt (Milan az ellenfél), Tapie pedig attól félt, hogy a bajnoki cím szempontjából fontos mérkőzésen, valamelyik sztárja megsérül. Ezért a 18. helyen álló klub játékosait megkeresték telefonon, hogy nem kell akkora elánnal küzdeni az OM ellen a május 20-án rendezett meccsen. A Valenciennes játékosai tényleg óvatosak voltak, figyeltek, nehogy gond legyen. Az ügy azonban itt nem ért véget, ugyanis a Marseille vezetősége a sikeres BL-döntő után, hazugságnak nevezte a Valenciennes játékosainak állítását. A tanúk azonban gyorsan megtörtek, kiderült, hogy az OM-játékosa, Jean-Jacques Eydelie pénz adott a Valenciennes egyik játékosának, hogy a megfelelő teljesítményt nyújtsák. 

Voltak olyan botrányok is, melyek sajnálatos módon halálesetekkel zárultak. A legismertebb az 1992. május 5-én történt korzikai tragédia. A Francia Kupa elődöntőjére került sor, ahol a kiscsapat Bastia fogadta a korszak óriását, az Olympique Marseille-t. Az OM keretét ekkor világsztárok alkották (Jean-Pierre Papin, Dragan Stojkovic, Chris Waddle), mindenki kíváncsi volt a mérkőzésre.

A stadionba mindössze 9 ezer néző fért be, de a szervezők lelátókat építettek, így duplájára tudták növelni a létszámot. Az egyik ilyen "pótlelátóra" túl sok embert engedtek fel, akik ráadásul ugrálni kezdtek a meccs előtt. A szerkezet összeomlott, felnyársalva a szurkolókat, 18-an meghaltak, több ezren megsérültek. Óriási volt a káosz, melynek hatásait még évekkel később is érezni lehetett. A tragédiáért többen is felelősek voltak, köztük a Bastia elnöke is, akit ismeretlenek a háza előtte lelőttek a tárgyalás előtt. Az elmúlt két évtizedben is akadtak botrányok, elég csak a klub szurkolói által felgyújtott edzőközpontra gondolni. 

Többiekkel is gond van

Mielőtt azt gondolnánk, hogy rendszerint csak az Olympique Marseille érintett a botrányokban, akkor tévedünk. Az Olympique Lyon - St. Étienne rangadók rendszerint tartogatnak valami atrocitást, tavalyi derbit megelőzően 9 ember megsérült a mérkőzést megelőző összecsapásokban. Előfordult olyan is, amikor a világbajnok Nabil Fekír provokálta a St. Étienne szurkolóit a mérkőzés folyamán.

Mi a helyzet a Monacóval? A csapat, amely a 2010-es évek második felében uralta a francia sajtót, negatív értelemben. Róluk is esett már többször szó, elnöküket volt, hogy lecsukták, eljárások tömkelege indult ellenük, különböző "érdekes" pénzügyi transzferek miatt nekik is főhetett a fejük. Rendszerint valami botránnyal kapcsolatban kerültek reflektorfénybe. 

Dmitry Rybolovlev (Monaco elnöke): Az orosz üzletember a Szovjetunió szétesése után tett szert jelentősebb vagyonra - műtrágyázásból, illetve kétes eredetű cégek vezetéséből -, egyik vállalatban, ahol 40%-os részesedése volt, a többségi tulajdonos társát egy bérgyilkos agyonlőtte, majd Rybolovlev vette át az irányítást. A milliárdos ellen vádat emeltek, mivel a gyilkosságot olyan fegyverrel követték el, amit Rybolovlev vásárolt, de az ügyet nem sikerült megoldani, mert az egyetlen szemtanú visszavonta a vallomását. A botrányok a következő évtizedekben sem kerülték el, miatta több ezer ember vesztette el otthonát egy környezeti katasztrófa során, de itt is sikerült elsimítani az ügyet. Természetes, hogy a Panama-iratok során is felbukkant Rybolovlev neve, majd legközelebb akkor került a címlapokra, mikor minden idők legdrágább válását bonyolította feleségével (közel 5 milliárd dollárt kellett fizetnie egykori nejének). 

Az elmúlt pár évben a PSG-nél is hasonló a helyzet, náluk is voltak érdekes pénzügyi transzferek, de mivel a klub elnöke elsimít mindent, ezért az igazán komoly botrányok ilyen szempontból elkerülték őket. Ugyanakkor a játékosok rendszerint a bulvársajtó középpontjában álltak, szinte mindennapos volt a Mbappé vagy Neymar-féle dráma, de előfordult olyan is, hogy az elbukott BL-döntő után, elmentek bulizni a játékosok Spanyolországba. És akkor olyan esetekről nem is beszélve, mint a teljes ligát érintő Mediapro-botrány, amiben a liga fejesei olyan szerződést kötöttek, amivel majdnem a csődbe taszítottak pár csapatot. 

Mediapro-botrány: A francia bajnokságot 2020 év végén a Mediapro-botrány rázta meg. A kínai-katalán tulajdonosi körrel rendelkező spanyol telekommunikációs cég birtokolta a Ligue 1 közvetítési jogait. A Mediapro azonban egy hatalmas átverés volt, egy olyan cég, akiket a hitelminősítők sem ajánlottak senki számára, de a Ligue 1 vezetősége csak a kedvező ajánlatot látta a sztoriban - kedvezőbb, mint az addigi közvetítő Canal Plus ajánlata -, így megkötötték a szerződést egy olyan céggel, akinek az adóssága 1 milliárd euróra rúgott. A tv-s jogdíjak nem érkeztek, így a francia liga vezetői bírósághoz fordultak. Végül felmondták a szerződést a Mediapróval, kaptak kártérítésként 100 millió eurót, de ez a milliárdokhoz képest elenyésző összeg. Több klub is megérezte ezt pénzügyileg, még olyanok is, mint a Lille, hogy a kisebbekről, mint a Bordeaux vagy a St. Étienne ne is beszéljünk (előbbi majdnem csődbe ment, amiről itt olvashattok, míg utóbbi vezetősége április közepén bejelentette, hogy eladják a klubot). 

Ha ez sem lenne elég az elmúlt évtizedekből, akkor szét lehet nézni a válogatott környékén is, ahol a Real Madrid sztárja, Karim Benzema, illetve a sértett, Mathieu Valbuena között jutott odáig a balhé, hogy Benzemára 10 hónapos börtönbüntetést kért az ügyészség az ominózus szexvideó-botrány kapcsán. Lehet ezt még fokozni? Természetesen, hiszen a francia labdarúgás ikonja, Michel Platini épp most fog bíróság elé állni csalás vádjával, amit még UEFA-elnökként követett el. 

Oldalakat lehetne erről írni és sorolni a különböző eseteket (tényleg rengeteg van), visszamenőleg akár 30-40 évvel ezelőtti balhékat is, de jól látszik, hogy a francia labdarúgást mindig botrányok övezték. Az már önmagában mindent elmond a bajnokságról misztikumáról, hogy az egyetlen BL-győzelmüket a mai napig nem tudták tisztázni, könyvek születnek '93-as Marseille-sikerről, hogyan csalt a csapat, milyen trükköket használtak. 

Miért mindig Payet?

Ahogyan a fentebb említett Nabil Fekír, úgy Dimitri Payet is eléggé problémás játékos. Fekír azóta már a spanyol ligát erősíti, de Payet továbbra is Franciaországban "garázdálkodik". Ha egy Marseille mérkőzésen botrány van, akkor abban biztosak lehetünk, hogy Payet résztvevő. Ha kell, akkor kirívóan durva szabálytalanságot követ el, ha úgy adódik, akkor hergeli az ellenfél, de még olykor a saját szurkolóit is. Az elmúlt két szezonban három kiállítása is volt. 

A szögletek elvégzésénél többször is előfordult, hogy mutatott valamit a szurkolóknak, beszólt, de ezekből csak ebben az idényben lettek igazán nagy botrányok. Ezzel nem azt mondjuk, hogy Payet az egyértelmű felelős a Lyon - Marseille meccsen történtekért, ugyanis a Lyon táborának sem kell messzire menni az erőszakért és a botrányos viselkedésért. Ez egy folyamat, aminek a csúcsához érkeztünk. 

A szurkolók, játékosok, de még a vezetők is feszültek. Okkal történt a Marseille - PSG meccs előtt a párizsi szurkolók kitiltása, de a meccset félbeszakító botrányt még így sem tudták elkerülni (szurkoló berohant a pályára). A PSG (és korábban a Monaco) olyan ellentáborra tett szert az átigazolási politikájuk miatt, hogy ezt már bizonyos szurkolói csoportok nem tűrik. A csapatuk reménytelen helyzete miatt - esélyük sincs a bajnoki címre -, rögtön agresszívan lépnek fel. 

A kisebb csapatok szurkolói szintén feszültek, hiszen bizonytalan gazdasági helyzetben bármikor megszűnhetnek olyan, egykor nagyobb csapatok is, mint a St. Étienne. A játékosok is folyamatosan provokálják egymást, ha Neymar a pályán van, szinte garantált az agresszió. A brazil többször maga kezdeményei ezeket, de a többi játékost sem kell félteni. Az a kérdés mindössze, hogy sikerül megállítani a folyamatokat, vagy tovább romlik a helyzet a francia ligában?

Frissítés: Miközben a fenti sorokat írtam, jött a legújabb hír Franciaországból, miszerint a katari-vb-pályázat megbundázása kapcsán is felmerült Michel Platini és Franciaország szerepe. Röviden annyi a lényeg, hogy 2010-ben találkozott az akkori francia miniszterelnök, Nicolas Sarkozy (akit azóta egy másik ügyben letöltendő börtönbüntetésre ítéltek), az UEFA-elnök Michel Platini és a jelenlegi katari emír, Tamim bin Hamad al Thani. Terv az volt, hogy Katar "megveszi" a PSG-t, míg a Platini vezette társaság (Sarkozy segítségével) eléri, hogy Katar kapja a 2022-es világbajnokság rendezési jogát. A három személyből azóta kettő ellen bírósági tárgyalások folynak. Forrás: HVG és Get French Football News

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: MTI Fotó: Illyés Tibor