A tegnapi női váltó után ma a férfiakon a sor. A németek győzelme mondhatni kisebb meglepetés, de azért abszolút benne volt a pakliban. A mai napon is van esélyük a németeknek, de a legfőbb ellenfelük a hazai francia csapat lesz. 

biatlon-Birnbacher-Andreas-002

Andreas Birnbacher. (Fotó: Wikipedia)

Hazai pályán győzhetnek

A franciák 2.30 egyértelműen a legnagyobb esélyesei a mai versenynek. Ugyanazzal a csapattal állnak ki, mint legutóbb Hochfilzenben, ahol ötödikek lettek. Azon a versenyen simán ott kellett volna lenniük a győzelemért folyó harcban, de Beatrix kivette őket ebből a meccsből a két büntetőkörével. Nem rossz csapat ez a francia, de nagyon kéne nekik egy Simon Fourcade is az olimpiáig, aki formában lenne, mert nélküle ott nem hiszem, hogy nyerni tudnának. Na de vissza a mai versenyre. A legnagyobb ellenfelük a németek 3.40 lehetnek. Az első embert kicserélték múlt héthez képest, Lessert tették be a csapatba Daniel Boemh helyett. Lessernek múlt hét nagyon nem ment, a sprinten be se került a legjobb 60-ba, így számára elég rövidre sikerült az a hétvége. Egyébkén múlt hét a németek is leszerepeltek, de náluk a csapat rutinos rókája Birnbacher szerepelt le. Nincs csúcsformában az idén elején, de azért várható tőle egy stabil teljesítmény ma. Ez a két váltó emelkedik ki, szerintem köztük dőlhet el a győzelem sorsa, de nézzük meg még kik vannak.

Norvégia "B" kerettel jött

Itt vannak a norvégok 11.00 (de minek?). A norvég sztárok inkább edzőtáborba vonultak az olimpia miatt, úgyhogy gyakorlatilag teljes B csapattal várhatják a mai napot. Dobogót is kizárhatjuk szerintem az ő esetükben, nem nevezhetjük őket stabilnak sem, bármelykükben benne van a bünetőkör kis túlzással. Aztán a múlt heti második helyezett svédeket 9.00 is említsük meg. Múlt héten nagyon jól mentek, az első emberük rontotta el akkor Eriksson, aki helyett most Arwidson van, akivel könnyen lehet, hogy most se lesznek kisegítve. Három fős váltó esetén jók lehetnének a svédek, de nincs jó negyedik emberük. Múlt héten Eriksson kapott egy percet, ma ennyi nem fog beleférni. Hogyha max 30 mp-re hozza Arwidson, akkor akár még a győzelemért is beleszólhatna a svéd csapat. Egyébként egy versenyen indult idén még hazai pályán Östersundban, 22. lett, ami nem rossz. Semmi infóm nincs róla, IBU kupában sem láttam a nevét. 

Meglepetés lenne, ha odaérnének

Még két váltóról tegyünk említést. Az osztrákok 7.00 oddsa egész alacsony, pedig nekik Hochfilzenben megy általában nagyon jól. Ugyanazzal a sorral állnak ki, mint legutóbb és talán a dobogóra fel tudnak állni, ha nem szállnak el. Sumann kezd visszatérni, de náluk nagy kérdés lehet, hogy mennyire hegyezték a formájukat a hazai hétvégére. 5 nappal járunk azután könnyen lehet, hogy most nem lesznek annyira toppon. És minden váltóversenynél az oroszokról is érdemes említést tenni. Legalábbis érdemes lenne, ha ők is a legjobb csapattal érkeztek volna. De ők is Shipulint leszámítva teljes "B" csapattal állnak ki, így pedig nem lesz sok esélyük. Viszont az oroszokra inkább jellemző a pontos lövészet, mint a norvégokra tehát tőlük még így se lenne annyira meglepő egy jobb eredmény.

Favoritok a franciák

Összegzésképp nálam a franciák mindenképp a legnagyobb favoritok. Tegnap a nőknél nem sikerült, ma viszont összejöhet a siker. Erős váltójuk van, ami általában stabil (múlt hét pont nem), a végén van egy Fourcade-uk, aki a befutónál is jól jöhet. És a németeket sem szabad leírni! Az oroszokat könnyedén verhetik. Kezdenek beérni a német fiatalok és ez mindenképp jó jel az egész német biatlonsportnak. Egyre stabilabbak és Birnbacher sem fog még egyszer ebben a szezonban váltót elrontan,i ebben is biztos vagyok.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Andreas Birnbacher. (Fotó: Wikipedia)