A League of Legends 7. szezonja elérkezett a végső nagy eseményéhez: a világbajnoksághoz. A gamer társadalom egyik legnagyobb rendezvényének ezúttal Kína ad otthont. A csoportkör október 5-én veszi kezdetét, cikkemben az A és B csoport esélyeiről szeretnék írni.

A csoport – A középső ösvényesek párharca

  • EDward Gaming (kínai, LoL Pro League 1. helyezett)
  • SK Telecom T1 (dél –koreai, LoL Champions Korea 2. helyezett)
  • ahq e-Sports Club (taiwani, LoL Master Series 2. helyezett)
  • Cloud9 (észak-amerikai, Wild Card szakaszról kvalifikált

Rögtön az A csoportba sikerült kisorsolni a League of Legends történetének koronázott királyát, a SK Telecom T1 gárdáját. Négy éves fennállásuk során háromszor jutottak ki a világbajnokságra, és ha ott voltak, meg is nyerték mindhármat. Ráadásul tették mindezt úgy, hogy a csapat magja végig ugyanaz volt a sikerek során. Talán ebben az évben gyengébbek, például a koreai bajnokság döntőjében lejátszotta őket a pályáról a Longzhu Gaming, de még így is a vb legfőbb esélyeseként tartják számon az SKT-t (2.75). Gyengeségük a felső ösvény lehet, ahol az idén csapatba igazolt Heo ’Huni’ Seung-hoon hajlamos tiltelni, ha nem megy a játék. Ezt bőven kompenzálja a többi ösvény, hiszen középen a világ legjobb játékosa, Lee ’Faker’ Sang-hyeok, miközben az alsó ösvényen a világ legjobb támogatója, Lee ’Wolf’ Jae-wan játszik, de a lövészük, Bae ’Bang’ Jun-sik is top3 a saját posztján. Itt a csoportkörben gyakorlatilag a Faker-Bang-Wolf hármas önmagában egyenlő a csoportgyőzelemmel (1.11). Talán egy meccsen nem jön ki a lépés, és 5-1-gyel zárnak, de a 6-0 is bennük van.

Faker - Lee Sang-hyeok 001

Lee Sang-hyeok. Fotó: Wikipédia

Az EDward Gaming érdekes helyzetben van, hiszen első helyen kvalifikálták magukat a kínai bajnokságból, mégis sok power rankingon csak a 3. számú kínai csapatként szerepelnek. A bajnokságot nagyon szorosan húzták csak be, alapszakaszban holtversenyben lettek elsők, ahol a tiebreaker a javukra döntött, de a harmadik helyezett is csak egyetlen győzelemmel volt lemaradva. Az ottani rendszernek köszönhetően elődöntőből indulhattak a playoffban, ahol mindössze 3-2-re győzedelmeskedtek, míg a döntőben is 3-2 volt a végeredmény. Nem egy meggyőző teljesítmény. A fő gyengeségük nekik is a felső ösvény, ahol egy az egy elleni képességekben Chen ’Mouse’ Yu-Hao bőven verhető. A későbbiekben ugyan hasznos, de ha összecsukják a mérkőzés korai szakaszában, akkor bajban lehetnek. Egyértelmű erősségük a középső ösvény, ahol Lee ’Scout’ Ye-chan igyekszik a csapat húzóembere lenni. További tényező lehet a hazai pálya, a kínai szurkolók hihetetlen fanatizmussal várják a vébét. Ez az év áttörés lehet a kínai csapatoknak az utóbbi évek gyengébb eredményei után, ennek megfelelően az EDG-t a második helyre várom. Továbbjutásukra mindössze 1.16 az odds, aminél azért szorosabbnak várom a 2-3 hely harcát.

A Cloud9-t tartom az EDG kihívójának a második helyért.  Közel sem nevezhetjük jónak a nyári NA LCS-ben nyújtott produkciójuk. Az alapszakaszban negyedikek lettek, viszont a rájátszásban már a negyeddöntőben elvéreztek. Ennek köszönhetően kalandos út vezetett a vébére, hiszen már a világbajnokság wild card körébe jutásért is regionális selejtezőt kellett játszaniuk. Ezt végül sikerrel vették, majd jöhetett a világbajnokság wild card selejtezője, ahol maguknál jóval gyengébb csapatokat bucira verve verekedték be magukat a csoportkörbe. Az utóbbi időben leginkább a középső ösvényen játszó Nicolaj ’Jensen’ Jensen-re támaszkodnak, viszont épp ez lehet a probléma ebben a csoportban. Az SKT ellen Fakerrel, míg az EDG ellen Scouttal fog farkasszemet nézni az ösvényen, amik közül egyik sem olyan párharc, ahol Jensen dominálhatna (sőt). Az alsó ösvényen a lövészük Zachary ’Sneaky’ Scuderi  simán van olyan jó, hogy rá fókuszálva nyerhessenek (korábban sűrűn játszottak lövész orientált felállást), valószínűleg a vébén is látunk erre példát. Meglehetősen kiegyenlített csapat a Jensen-Sneaky tengellyel, meglátjuk mire lesz ez elég. Harmadik hely néz ki nekik, nagy előrelépés kell a második helyhez.

Sneaky - Zachary Scuderi 001

Zachary Scuderi. Fotó: Flickr

Ebben a csoportban szerepel még az ahq e-Sports Club, akik a taiwani régióból érkeztek. Az előző nagyversenyeken való eredmények függvényében van megállapítva a különböző régiók által delegálható csapatok száma a vébére, így kerülhetett ide az AHQ egyenes ágon. Meggyőződésem, hogy ha a wild card körbe kerültek volna, akkor most nem találkozhatnánk velük. Hiába végeztek második helyen hazájuk bajnokságában, mégis egy gyenge csapat benyomását keltik. Az LMS sokat gyengült az utóbbi évben, és vele együtt az AHQ is. Már tavaly sem jutottak tovább a csoportból, ráadásul akkor jóval kellemesebb sorsolásuk volt ennél. Gyakorlatilag a csapat, a játékstílus, az edzői stáb, minden ugyanaz maradt, mint ami akkor volt. A régió egyik legnevesebb játékosa, a  középső ösvényen szereplő Liu ’Westdoor’ Shu-Wei. Játékstílusa szórakoztató, hiszen inkább orgyilkos hősöket kedvel, az átlag által játszottakkal szemben. Az idei ban rendszer változása nagy hátrány neki (a csapatok banolhatnak, azaz tilthatnak hősöket, amely nem választható a mérkőzésen). Korábban 3-3 hőst tilthattak a csapatok, ez 5-5-re emelkedett, aminek köszönhetően könnyen kibanolhatják az erősebb orgyilkosokat, hagyományos játékstílusra kényszerítve. Egyébként is orgyilkosok Faker-Scout-Jensen szintű ellenfelek ellen kérdéses mennyire működhetnek.  A lövészük, Chou ’AN’ Chun-An tavaly és idén is szép teljesítményt nyújtott, de elnézve az ellenfeleket ez kevés lesz. Szerintem egy meccset fognak tudni nyerni valaki ellen, de ugye az 1-5 nagyon messze áll a továbbjutástól.

Fogadások

Cloud9 – ahq eSports – Cloud9 nyer 1.52
Egy nagyon korrekt oddsot kínál nekünk az Unibet a mérkőzésre, ami szerintem reálisnak mondható a két csapatot tekintve. Ezen a mérkőzésen két kulcspárharc lesz. Az első a középső ösvény, ahol C9 oldaláról Jensen, az AHQ oldaláról Westdoor fog találkozni. A párharc megnyerése Westdoor számára fontosabb, hiszen ha a mérkőzés második szakaszába fej-fej mellett érkeznek a csapatok akkor a C9 messze esélyesebb a döntéshozatal miatt. Már a wild card alatt, és az amerikai bajnokságban is láthattuk, hogy nem rossz ebben a C9. A másik párharc az alsó ösvény, ahol C9 pártjáról Sneaky-Smoothie párost kell legyőznie az AN-Albis duonak. Itt is ugyanaz áll fent, muszáj a játék korai szakaszában előnyt kicsikarni a későbbiek megalapozására. Ami nagy aggodalom az AHQ számára az a C9 dzsungelese,  Juan ’Contractz’ Garcia játéka, aki a csapattársait szereti előnybe helyezni a saját maga erősítése helyett. Ha valamelyik ösvény bajba kerül, akkor Contractz ott lesz segítségül. Az AHQ számára egy bevállalós mérkőzésre van szükség a C9 ellen, ahol a mérkőzés elejét megpróbálják káoszba borítani, mert standard játékkal a vereségük több, mint valószínűsíthető. Az amerikaiak számára nagyon fontos ez a meccs a továbbjutási esélyek miatt, ha nem teljesítenek alul, be is fogják húzni.

B csoport – Kiszámíthatatlan és kaotikus

  • Longzhu Gaming (dél-koreai, LoL Champions Korea 1. helyezett)
  • Immortals (észak-amerikai, NA LoL Championship Series 2. helyezett)
  • Gigabyte Marines (vietnami, Garena Premier League 1. helyezett)
  • Fnatic (európai, Wild Card szakaszról kvalifikált

A B csoportba került az a Longzhu Gaming, mely a koreai bajnokság döntőjében magabiztosan, 3-1-re verte az SK Telecomot.  A csapat évekig csak hanyatlott, playoff se nagyon jött össze majd az idei nyári szezonban jött az áttörés. Leigazolták a kínai másodosztályból (!) a felső ösvényre Kim ’Khan’ Dong-ha-t, aki a csapat sztárjává vált kimagasló teljesítményével. Az alsó ösvényre leigazolták Dél-Korea egyik legjobb párosát a ROX Tigers csapatától, így a régóta együtt játszó lövész, Kim ’PraY’ Jong-in és támogató Kang ’GorillA’ Beom-hyun tovább gyűjthetik a skalpokat. Középen Kwak ’BDD’ Bo-seong és a dzsungelben Lee ’Cuzz’ Woo-jin teljesítménye is figyelemre méltó, minimális gyenge pontok vannak csak. A Longzhu játéka egyszerűen annyira tökéletesített dominanciára épülő játékstílus, amivel nehéz mit kezdeni. A játék minden szakaszában jók és magabiztosak. Ami egyedüli probléma lehet, hogy az alsó ösvény kivételével nincs még nemzetközi tapasztalatuk, de ez legfeljebb az első pár meccsen lehet problémás. Azt tekintve, hogy a koreai bajnokság erősebb, mint maga a világbajnokság nehéz elképzelni, hogy ne nyerjék meg a csoportot (1.083) de a tapasztalatlanság miatt egy meccsen legyőzőre fognak találni szerintem.

Cuzz - Lee Woo-jin 001

Lee Woo-jin. Fotó: Flickr

A Longzhu győzelmén kívül nagyon nehéz megtippelni a csoportot. Körbeverések sorozatai lesznek, akár hármas tiebreakert is kinézek a végén a második továbbjutó helyért. Véleményem szerint erre az Immortalsnak van a legnagyobb esélye (3.00), de fogadni azért nem mernék rá. Az IMT-t az észak-amerikai bajnokságban csak a negyeddöntőig tippeltem korábban. Végig volt bennem egy bizonytalanság velük kapcsolatban, de mégis sorra nyerték a párharcokat és csak a döntőben kaptak ki. Továbbra is nehezen tudok bennük bízni, de talán ők lehetnek a továbbjutók innen. Két veterán, a középső ösvényen Eugene ’Pobelter’ Justice Park, illetve a dzsungelben Jake ’Xmithie’ Puchero ad egy stabil alapot a csapatnak, ők már mindketten jártak világbajnokságon. A télen épp Longzhutól érkezett felső ösvényest, Lee ’Flame’ Ho-jongot sem féltem, de az alsó ösvényen már más a helyzet. A lövész Li ’Cody Sun’ Yu Sun és a támogató Kim ’Olleh’ Joo-sung jól teljesítettek az amerikai bajnokságban (például Cody Sun a 2. legjobb ölés/halál aránnyal végzett), de tapasztalat nélkül meglehetősen problémás lehet nekik más régiók játékstílusa. Ráadásul ebben a csoportban különösen erős alsó ösvényes párosok vannak... kelleni fog Xmithie segítsége bőven. Szerintem a szereplésük azon fog állni vagy bukni, hogy Cody Sun fel tudja-e venni a tempót vagy sem.

A Gigabyte Marines a szezonközi bajnokságon, azaz a Mid Season Invitational-on robbant be a köztudatba. Már ahhoz is selejtezniük kellett, hogy bejussanak az MSI csoportkörbe, hiszen a Garena Premier League ahol szerepelnek egy olyan liga, amely saját bajnokságokkal nem rendelkező dél-ázsiai országokat fog össze. Mivel ez a régió sosem rendelkezett erős csapattal így mindenki leírta őket, de a végén jóval nevesebb csapatokat felülmúlva (még az amerikai bajnok Team Solo Midet is kis híján legyőzve, 2-3) bejutottak a MSI csoportkörbe. Itt teljes esélytelenként arattak 3 győzelmet a legfőbb régiók bajnokai ellen, ami ugyan kevés volt a továbbjutáshoz de ahhoz elég, hogy a Garena Premier League egyenes ágon delegálhasson egy csapatot a világbajnokságra. Mivel hazájukban mindenki esélytelen volt ellenük így ismét nekivághat a Gigabyte a nagy világnak.  Egy ilyen teljesítmény után sikerült egyben tartani a csapat magját, pedig komoly kérők is akadtak néhány játékosért. A felső ösvényre költözött a korábbi támogató, Minh ’Archie’ Nhựt Trần, de ezt nem tartom gyengülésnek, ellenben Nguyễn ’NoWay’ Vũ Long komoly erősítés. Az MSI-on különösen a dzsungeles, Đỗ ’Levi’ Duy Khánh került reflektorfénybe az agresszív játékstílusával, amivel komoly fejtörést okozott ellenfeleinek. Ha ugyanezt tudja hozni akkor szórakoztató meccseket fogunk látni tőlük. Összességében jobb csapat lettek, mint fél éve de így is egy nagy kérdőjel, hogy folytatódik-e a tündérmeséjük vagy egy nyári csoda volt.

NoWay - Nguyen Vũ Long 001

Nguyen Vũ Long. Fotó: Flickr

A csoportban szerepel még a Fnatic, akik inkonzisztenciája a fogadók rémálma. Az útjuk rögös volt idáig, hiszen az európai bajnokság elődöntőjében meglepetésre megállította őket a Misfits. Emiatt a Cloud9-hoz hasonlóan selejtezniük kellett már azért is, hogy a wild cardért versenyezhessenek. Ezt sikerrel vették, azonban ezután következett viszont a feketeleves. A wild card körben a vietnami 3. számú csapat a Young Generation hajszál híján kétszer is legyőzte őket (1-1 lett végül), ami azt eredményezte volna, hogy egy jóval erősebb csapatot meg kell verni a csoportkörért. Végül megúszták és bejutottak a csoporkörbe, ahol a szerencse is melléjük pártolt a sorsolásnál. A probléma viszont az, hogy a csoportban egy mérkőzésen megfoghatják akár a Longzhut is, de láthattuk, hogy még egy kis régió harmadik számú csapata is komoly fejtörést tud okozni nekik. Ha az ellenfeleket tekintjük akkor az Immortals egy standard csapat, de a Gigabyte olyan káoszba boríthatja a mérkőzést, amiből egy 25 perces vereség vagy győzelem is kisülhet akár. A bukik 2.00 oddsot adnak a továbbjutásra, ezt mindenki felejtse el mert több értelme van rulettezni. Pedig tehetség lenne a csapatban, hiszen ott van a veterán felső ösvényes Paul ’soaZ’ Boyer, aki több vébét megjárt, szintúgy a lövész Martin ’Rekkles’ Larsson és mellettük a dzsungeles Brock ’Broxah’ Madsen és Rasmus ’Caps’ Winther is meg tudja nyerni önmagában a meccset. A 2-4 helyen bárhol végezhetnek, minden attól függ, hogy elkapják-e a fonalat (hogy aztán következő meccsen összeomoljanak…).

Fogadások

Mivel ez a csoport ennyire kiszámíthatatlan és nem szeretnék 1.20-as Longzhu oddsot tenni, így ezt a csoportkör első felében jobb csak szemlélni. Cserébe viszont elhoztam egy egész világbajnokságra vonatkozó speciális fogadást.

LoL Világbajnokság leghosszabb map: 60:00 vagy több1.61

Ez az odds jóval magasabb volt korábban (1.90), valószínűleg eszméltek, hogy mennyire irreális. Először is leszögezném, hogy 60 percet elérő mérkőzés ritka. A főbb régiók szerint 33-38 percig terjedt az egyes csapatok mérkőzéseinek átlag időtartama (Európában 33-38, Észak-Amerikában 34-38, Dél-Koreában 36-38, Taiwan 33-38, Kína 33-38), de a bajnokságban mindenhol előfordult idén 60+ perces mérkőzés, igaz az ott lejátszott mérkőzések száma nagyjából duplája a világbajnokságénak. Az utolsó 4 világbajnokságot nézve (korábbiak kevésbé voltak profin szervezve ezért nem tekintem) két alkalommal is 71 perces volt a leghosszabb, míg másik két alkalommal 55 és 58 perc. A wild card szakaszban már a Cloud9-Lyon Gaming összehozott egy 61 perces táncot. Ez nem egy rossz átlag. Összességében mikor a rosszabb csapatok előnybe kerülnek, de képtelenek megragadni a lehetőséget a mérkőzés lezárására akkor szoktunk látni ilyen időtartamot. Ezen a vébén van bőven friss vér és olyan csapat is, aki underdog, de borsot tud törni mások orra alá (tipikus példa Immortals-Gigabyte Marines) így szerintem idén is látunk egy órás párharcot.

  • LoL VB tippek

    Cloud9 - ahq eSports - Cloud9 nyer
  • LoL Világbajnokság leghosszabb map - 60:00 vagy több

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés