Megtörtént, amit pár hónapja csak sejtettünk: PSG idén sem nyeri meg a Bajnokok Ligáját. Az egy dolog, hogy kiestek, de utána mit lépnek? Ha csak a keret összetételét nézzük, ez lehetett minden idők egyik, ha nem a legerősebb csapata, de ahogyan a 2000-es évek közepén a Galaktikusok, úgy a PSG-projekt is csúfos véget ért, vagy mégsem?

Very big PSG-blama

A BL-győzelemért vásárolták össze pár évvel ezelőtt a PSG-t, ezért vette át a katari kontingens a klub irányítását. Minden idők egyik, ha nem a legjobb labdarúgója, Lionel Messi, mellette a jelen és a jövő nagy sztárja, Kylian Mbappé, illetve olyan világklasszisok, mint Neymar, Sergio Ramos vagy Marco Verratti is azt jelképezik, hogy ezt komolyan gondolták Párizsban. Az elmúlt néhány évünk a PSG körül forgott, felmerült az is, hogy a keretet még Cristiano Ronaldóval is tovább erősítik, de végül a portugál klasszis Szaúd-Arábiában kötött ki. Lehet, hogy jobban járt? A francia klub sztárjainak is kell bohóckodnia külföldön, de ott legalább sikerélményük van, nem úgy, mint a BL-ben. 

Az, hogy egy ilyen csapattal megnyered a francia bajnokságot - ahol a hullámvasúton ülő Olympique Marseille mellett, az oroszok által pénzelt Monaco az ellenfél -, az egy ilyen keretnek nem kihívás. A valaha volt egyik legnagyobb baki a 2021-es Lille elleni elveszített bajnoki versenyfutás, de talán még ennél is kellemetlenebb, hogy a Messi - Mbappé - Neymar trió nem tudott egyszer sem továbbjutni a BL-nyolcaddöntőből. Tavaly a Real Madrid volt az ellenfél, akikkel szemben kétgólos előnyük volt, amely 20 perc alatt leolvad egy Benzema triplának köszönhetően. 

Idén már gólt sem tudtak szerezni, Bayern München elleni odavágón a Messi - Neymar duó mondott csődöt, míg a visszavágón Mbappé vezérletével sem tudott szintet lépni a francia sztárcsapat. És itt már felmerül a kérdés: mennyire erős ez a PSG? Időközben edzőváltás is volt, az elérhető legjobb francia szakvezetőt hozták, ráadásul azt sem mondhatják, hogy csúcsformában lévő ellenfeleket kaptak. Tavaly a Real Madrid csak kereste azt a játékot februárban, amivel később BL-győztes lett, míg az idei bajor csapat azért játékerőben messze volt a 2020-as BL-győztes társaságtól. Ez mindkét esetben a szív és a küzdeni tudás diadala volt. 

Ez nem a FIFA 23

A Football Managerben, de lassan már a FIFA-ban is kevés lenne, ha ennyi sztárt összevásárolsz és velük próbálsz BL-trófeát szerezni. Egyszerűen ez nem működik, hiszen ennyi különböző karakternek - akik sok esetben vezérek voltak előző csapatukban -, idő kell, míg összeszoknak, de az ilyen vezetőknek egy dolguk nincs: idejük (na és persze türelmük, sikert akarnak látni a pénzükért). A Manchester City is hasonló cipőben jár, hiszen még ők sem nyertek BL-t, de a PSG sokkal inkább központban van, tényleg sok sztárjuk volt, akik fontos helyzetben csődöt mondtak. Nem először, de nem is másodszor. 

PSG
Neymar, Lionel Messi és Kylian Mbappe (Fotó: Victor Joly/Shutterstock.com)

Január elején azt boncolgattuk, miért nem lesz sikeres a PSG, illetve miként döntenek majd Párizsban a sztárok sorsáról. Eljött ugyanis az idő, amikor dönteni kell. Sergio Ramos szerződése lejár, valószínűleg nem hosszabbít, hiszen a PSG sem erőlteti meg magát, hogy a 37 éves védő aláírjon egy új kontraktust. A nagyobb gond, hogy Lionel Messi szerződése is lejár, minden bizonnyal nem fog hosszabbítani, mert miért tenné? Hova igazolhat?

  • Inter Miami (2.50): A Beckham-projekt, ahol a logó jó, Miami Vice-stílus adott, eredmények egyelőre sehol, de leigazolták az MLS legjobb támadóját, Josef Martínezt, akivel most már egyértelmű cél a rájátszás és a trófea elhódítása. Messi számára tökéletes levezetés lenne, ráadásul a PSG vezetői és David Beckham között jó a kapcsolat, így akár még hivatalosan előbb is eljöhetne, minthogy a szerződése lejárjon. 
  • Barcelona (4.50): Valószínűleg sok fanatikus katalán drukker álma, hogy Messi hazatérjen, de egyrészt pénzügyileg sem biztos, hogy megoldható, másfelől ennek a feltörekvő fiatal csapatnak sem tenne jót, hogy elől két öreg rókát kell kiszolgálni, akik közül ráadásul az argentin nem is hajlandó védekezni. Messi pedig minden bizonnyal nem vállalná el a csere szerepkörét, míg Xavi (és Laporta) nem merné leültetni a padra.
  • Al Hilal (8.00) vagy Al Nassr (12.00): Szaúd-Arábiában létre lehetne hozni egy Ronaldo vs. Messi párharcot, ha az Al Hilalhoz igazolna Messi, ezzel népszerűsítve a ligát, de a másik opció, hogy épp Cristiano Ronaldo csapattársa lenne, ezzel sokak álma megvalósulna, hogy a két legendát egy csapatban láthatja majd. 
  • PSG (1.50): Bizony, mert erre van még mindig a legnagyobb esély, hogy marad Párizsban, legalábbis az irodák szerint. Azonban a PSG-nek fontos eldönteni, hogy a jövőt építik (Mbappéval), esetleg erőltetik azt, ami nem megy. 

Mi motiválná Messit, hogy 36 évesen újabb topligás szezonra készüljön fel? Mindezt úgy, hogy valószínűleg addigra zsebben lesz az újabb Aranylabda. Szóba került Szaúd-Arábia is, mint lehetséges célpont, hogy Cristiano Ronaldóval együtt népszerűsítsék a Mohamed bin Szalmán álmát: Szaúd-Arábia vb-rendezését. A Manchester City szinte mindig felmerül, de csak Pep Guardiola miatt, realitása nincsen. Hazájába visszatérni? Ha belegondolunk, hogy pár hete üzent Messinek egy fegyveres csoport, hogy nincsen biztonságban a szülővárosában, akkor nem realitás a hazatérés. 

Problémás játékosok

Lionel Messi tehát minden bizonnyal távozik, de mi lesz Neymar és Mbappé sorsa? Az látható volt, hogy ők ketten sem tudnak BL-t nyerni, ráadásul a brazil mostanra folyamatosan sérülésekkel bajlódik. Egy adott szezon minimum 20-30%-át kénytelen kihagynia, ha pedig épp nem sérült, akkor bulizik a brazil szélső. Többször felmerült már, hogy távozik Párizsból, de egyelőre a maradására van a legnagyobb esély (1.05). Joan Laporta érkezésével azonban Lionel Messi mellett Neymar esetében is pletyka szinten a köztudatba kerül a Barcelona, mert még mindig ott érezte magát a legjobban (8.00). 

A Chelsea sem rossz opció (9.00), hiszen ők idén mindenkit is megvennének, még Szoboszlai is felmerült, mint ahogyan a Newcastle radarján is ott lehetett Neymar, de azért ők annál tudatosabban építkeznek, minthogy leigazolják a brazil játékost (17.00). Ha Neymar marad, akkor mi lesz Kylian Mbappéval? Azzal a játékossal, aki elvileg szabad kezet kapott, vezetői döntésekbe beleszólhat, gyakorlatilag kisajátította a PSG-t, de nem tud vele előrébb lépni. Ez ugyanis nem egy nyertes kultúra, viszont ellenben ő lehet a klub ikonja, ráadásul a Nike szó szerint rászabhatja a PSG-s kampányát. 

Evidens lehet, hogy Mbappé marad Párizsban (1.05), viszont vele kapcsolatban meg mindig a Real Madrid (8.00) merül fel, mint kedvenc klubja, de akkor miért kosarazta ki őket többször is? A kérdés költői, hiszen Mbappé csak jobb tárgyalási pozíciót akar Párizsban, de Florentino Pérez nem felejt, így szerintünk a Real Madrid elnöke előbb szerezné meg a Erling Haalandot, minthogy újból belemenjen egy Mbappé-sagába. A problémás játékosok sorát folytatva, ott van Achraf Hakimi helyzete, akinek valószínűleg bíróságra kell majd járkálnia, szóval számára sem ideálisak a párizsi körülmények. 

Kéne egy új stadion

A szupercsapat kiesett a BL-ből, ráadásul rögtön az első egyenes kieséses körben, eligazolhat tőlük több játékos is, de min gondolkodik idő közben Nasser Al-Khelaifi? Azon, hogy ideje lenne beruházni egy stadionba. Bizony, mivel hivatalosan nincsen saját tulajdonban lévő stadionja a PSG-nek, ugyanis a Parc des Princes sem az övék. Hiába akarta megvenni Nasser Al-Khelaifi első körben azt a létesítményt, Párizs vezetése elutasította az ajánlatot, mondván nagyon alacsony az ár, amit a katariak kínálnak. 

PSG költözés (1725260173,1592434216)
Fotó: Mikolaj Barbanell/Shutterstock, PhotoLondonUK/Shutterstock

A francia kormány időközben megfontolta, hogy lehet jobb lenne eladni az ikonikus, 81 ezer fő befogadására alkalmas nemzeti stadiont, a Stade de France. A legendás helyszín két vb-döntő, Eb-döntőnek és a BL-döntőnek adott otthont az elmúlt évtizedekben, ezek mellett pedig a francia válogatott otthona. Az sem mellékes, hogy míg a Parc des Princes 48 ezer fő befogadására alkalmas, addig a Stade de France majdnem a duplájára. Az is igaz viszont, hogy ez utóbbi beruházás közel 1 milliárd eurójába fájna a katarinak. 

Nasser Al-Khelaifi egy brandet épít, Nike már külön PSG-s részleggel rendelkezik, nem telik el úgy hónap, hogy ne érkezzen minimum egy vagy kettő Paris feliratú termék, jelenleg is több, mint 250 ilyen ruházat körül választhat az, aki a Nike weboldalára látogat. Ebbe pedig tökéletesen illeszkedik a fiatal és ambíciózus Mbappé megtartása, illetve a Stade de France megvétele - ahová több szurkoló fér el -, miközben a csapat továbbra sem nyer BL-t, de ez valójában már senkit sem érdekel, mert egyre több ember hordja majd a termékeiket, fizet vagyonokat, hogy láthassa a csapatot, vásárolnak a boltjaikban, így pedig növelik a katari befektetők vagyonát. A PSG-projekt tehát az egyik legnagyobb átvágás, ahol a valódi cél nem a BL-győzelem, hanem az egyik legnagyobb sport és ruházati brand kiépítése, itt a sportsikerek csak másodlagosak. 

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Victor Joly/Shutterstock, Maciej Rogowski/Shutterstock, A.Taoualit/Shutterstock