A sportban fizikális adottságok és az edzettségi állapot mellett, legalább annyira fontos a mentális felkészültség is. A világ legjobbjai mentálisan is rendkívül erősek, fókuszáltak, de hogyan hat ez a riválisokra? Motiválja, hogy jobbak legyenek, esetleg megbénítja őket? Mi történik, ha egy szupersztár az ellenfeled, a történelem legjobbja?
A legyőzhetetlenség mítosza
Hogyan lehet valakiből a világ legjobbja? Nem elég hozzá a tehetség, nem elég hozzá a kiemelkedő fizikai adottság, mint ahogyan az sem, ha a világ legjobb edzőjével dolgozhat. A mentális erő olykor többet jelent minden tényezőnél, esélytelenebbek tudják ennek segítségével legyőzni az elbizakodott favoritokat, de mi történik akkor, ha a világ legjobbja vagy, fizikális felkészültséged tökéletes, kellő rutinnal és kellő magabiztossággal rendelkezel? Megingathatatlan vagy? Legyőzhetetlenné válsz?
Gyakorlatilag igen, hiszen ez a mentalitás kisugárzik, azt a szurkolók mellett az ellenfelek is megérzik. Hogyan hat ez rájuk? Azt gondolnánk, hogy ösztönző erővel, de inkább bénító érzéseket vált ki, amiket kutatások is bizonyítanak. Nem mindegy ugyanis a legyőzendő ellenfelünk besorolás, hiszen egy szupersztár (legenda) ellenében, amikor az pályafutása csúcsán van, sok esélyünk nincsen. Miért állítható ez ennyire biztosra?
Erre Jennifer Brown közgazdász kutatása ad választ, aki szerint mérhetően romlik a teljesítményünk, ha egy szupersztár az ellenfél. A golf területét vizsgálta, azon belül is a PGA versenyeket, ahol az élő legenda, Tiger Woods sikereire fókuszált, illetve arra, hogyan reagálnak az ellenfelek, amikor Woods is ütőt ragadott? Rosszul, hiszen teljesítményük romlott, amikor Woods volt az aktuális ellenfél. Akik Tiger távollétében csúcsformára voltak képesek, kiemelkedő eredményekre, azok teljesen „lefagytak”, amint az élő legenda is versenybe szállt.
A Tiger Woods-hatás vizsgálata
Közel egy évtized eredményeit vizsgálta Brown, végül arra jutott, hogy szignifikáns a különbség Woods ellenfeleinek teljesítménye között, amikor a szupersztár is képviselteti magát a versenyen. Gyakorlatilag a versenyzők nem tudnak a saját képességükhöz mérten 100 százalékosan teljesíteni. A szupersztárhatás alól egyik riválisa sem mentesült, akkor lélegezhettek fel, amikor Woods sérülés miatt hosszabb időt kihagyott, majd magánéleti problémák miatt tovább romlott a helyzete.
A Woods-hatás lényege, hogy amikor ott egy legenda a pályán ellenfélként, akkor meg sem tudjuk közelíteni a legjobbunkat, de igaz ez vajon más sportágra is? Ki számít szupersztárnak? Mi ezért hét, a saját sportágán belül kiemelkedő versenyző eredményeit, illetve a riválisok teljesítményét vizsgáltuk.
- Michael Phelps: úszó, 23-szoros olimpiai és 26-szoros világbajnok
- Michael Jordan: kosárlabdázó, 6-szoros NBA-bajnok
- Diego Maradona: labdarúgó, világbajnok
- Usain Bolt: atléta, 8-szoros olimpiai és 11-szeres világbajnok
- Tom Brady: amerikai focista, 7-szeres Super Bowl-győztes
- Sébastien Ogier: raliversenyző, 8-szoros világbajnok
- Rafael Nadal: teniszező, 22-szeres Grand Slam-bajnok, 14-szeres Roland Garros-győztes
Az olvasó valószínűleg felsóhajt, hol van Roger Federer, Lionel Messi, Pelé, Cristiano Ronaldo, Phil Taylor, Michael Schumacher vagy Wayne Gretzky? Igen, megannyi sportolót vizsgálhattunk volna még - akik szintén szupersztárok, legendák -, de végül erre a hét személyre esett a választásunk. A karrierjükön keresztül bemutatjuk, hogyan érvényesül a Woods-hatás.
Sébastien Ogier: sokkoló kezdés
Sébastien Ogier neve mondhat talán a legkevesebbet, sőt, fel is merülhet a kérdés, ha rali-világbajnokság, akkor miért nem Sébastien Loeb? Azért, mert Ogier karrierje több szempontból is bizonyítja, miként hat egy óriási tehetség, majd egy belőle szupersztárrá váló sportoló léte a versenyekre. Ogier már fiatalon bizonyította, hogy a legjobbak közt a helye, első világbajnoki futamán megnyerte a nyitószakaszt, olyan ellenfelekkel szemben, mint az akkor már négyszeres világbajnok Loeb, illetve a korábbi vb-győztes Petter Solberg. Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy Ogier három különböző gyártóval lett világbajnok.
Az sem mellékes, hogy két gyártó első egyéni és csapat vb-címét is a francia klasszisnak köszönheti. A Volkswagen Motorsport 2011-ben kezdett nyitni a rali felé, majd 2013-ban világbajnokok lettek Ogier vezetésével. A következő állomás az M-Sport (Ford) volt a franciának, akik akkor már 10 éve voltak a sportágban, sikerek nélkül. Ogier érkezésével azonnal világbajnoki címet nyertek mind egyéniben, mind konstruktőri szinten. Az M-Sport után a Toyota következett, itt érdemes a 2020-as világbajnoki sorozatra fókuszálni, ahol megmutatkozott a Woods-hatás.
A járvány miatt alaposan megvágták a naptárat, megcsappant a versenyek számít, utolsó versenyhétvége előtt még négy versenyzőnek volt esélye a világbajnoki címre, de egyértelműen Elfyn Evans volt kedvező helyzetben, akinek az előnye 14 pont volt az egész évben szenvedő Oiger-vel szemben. Ahhoz, hogy a francia legyen a világbajnok, minimum dobogón kellett végezni - figyelni a közvetlen riválisokra, hogy ne végezzenek előrébb, mint ő -, illetve belekalkulálni, hogy egy 2. hely esetén Evans nem végezhet a 9. helynél előrébb (és egyetlen pontnál többet nem szerezhet a Power Stage-n).
A brit versenyző egész évben kiegyensúlyozott volt, sosem volt negyediknél rosszabb, stabilan hozta a jobbnál jobb versenyhétvégéket. Mi történt az évadzáró futamon? Ogier nyerni tudott úgy, hogy a Power Stage-n nem szerzett pontot, viszont az egész évben hibátlanul versenyző Evans kicsúszott, ezzel elúszott neki a bajnoki cím. A nagy lehetőség kapujában a többiek is meginogtak, így Ogier vert helyzetből tudott nyerni. További érdekesség, hogy amikor 2022-ben új korszak (hibrid) köszöntött be a rali-vb-n, akkor a két rutinos szupersztár kibérelte az első két helyet (Loeb és Ogier), fiatalok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.
Michael Jordan, akinek jót tett, hogy nem kímélték
A The Last Dance c. sorozatból tudjuk, hogy Michael Jordan számára minden személyes ügy. A tíz részes dokusorozatból kiderült, hogyan vált a világ legjobb kosárlabdázójává, amihez kellett az, hogy olyan ellenfelei legyenek, mint Magic Johnson, Larry Bird és természetesen a Detroit Pistons. Az utóbbi gárda nem kímélte MJ-t, valószínűleg a sportolók többsége feladta volna, hiszen olyan szintén kipécézték, hogy okkal nevezték a megsemmisítéséről szóló stratégiát Jordan Rules-nak. A folyamatos fizikai gyötrelem azonban csak keményebbé tette a Chicago Bulls sztárját.
Olyannyira, hogy 1991-től dominálta a ligát, mentálisan a legerősebb lett. Ennek ékes bizonyítéka volt, hogy azonnal visszavágott a Detroit "Bad Boys" Pistons keménylegényeinek, majd utána a korszak legjobb játékosait sem kímélte. Minden párharcot dominált, megállíthatatlan volt. A hat döntő MVP-cím bizonyítja, hogy nem volt nála jobb kiélezett szituációkban, amikor 100 százalékot kell nyújtani fejben. Belemászott a riválisok fejébe, olyan játékosok hibáztak ellene, mint Clyde Drexler, Karl Malone vagy Magic Johnson.
Karl Malone fantasztikus karriert tudhat maga mögött, de amikor a legendás dobás előtt elveszítette a labdát, abban a támadásban mutatkozott meg igazán a Woods-hatás. Malone ilyen esetekben 10-ből 9 alkalommal lefordul a védőjéről és ponttal fejezi be a támadást, de amikor Rodman fogja, majd Jordan besegít, ott nincs mit tenni. Jordan megszerzi a labdát, mindenki tudta, hogy mi következik és senki sem tudta megállítani. Azért, mert egy szupersztár, egy élő legenda volt a pályán, megfagyott mind Malone, mind az utolsó támadásnál Jordant védő Russell is. Ugyanazt a hibát követte el, mint egy évvel korábban.
Michael Phelps: világrekorderként sem mehetsz biztosra
Michael Phelps a történelem egyik, ha nem a legjobb sportolója, valószínűleg olimpiai rekordját sosem döntik meg. Kielemezhetnénk számos győzelmét, de mi egyetlen döntőjére koncentrálunk, amiben egy magyar úszó, Cseh László is érdekelt volt. A 2012-es londoni olimpiára már 12-szeres olimpiai bajnokként érkezett Phelps, legenda-státusz, érett sportoló, viszont már "házon belül" is akadt egy komoly riválisa, Ryan Lochte. A 200 vegyes döntőjéről beszélünk, amiben egy évvel korábban világcsúcsot állított fel Lochte a vb-n, ahol legyőzte a legendát. Favorit, világrekorder és vb-címvédő.
Phelps nehéz helyzetben volt, hiszen több döntőt is úszott addigra, illetve már Lochte is többszörös olimpiai bajnok volt. Rögtön a londoni olimpiai első napján már kapott is egy pofont, hiszen Lochte legyőzte őt 400 vegyesen. Elérkezett a vég? Nem egészen, de az gondot jelentett, hogy Cseh és Lochte a 200-as előfutamok során rendre jobb időt úsztak.
A döntőben azonban Phelps bizonyította, miért ő a valaha volt legjobb. A rajttól kezdve az élen úszott, mindenkivel éreztette, ez még az ő száma, nem járt le az ideje, hiába győzte le Lochte vagy épp Chad le Clos korábban. Négy évvel később pedig hat számban indult és öt aranyérmet szerzett Rióban.
Diego Maradona: Isten keze
A labdarúgásban hiába rendeznek olimpiai versenyt, illetve ott a klubok számára a csúcstorna, a Bajnokok Ligája, de mégis minden labdarúgó álma a világbajnoki cím. Vannak játékosok, akik több vb-t is nyertek, de csak egyetlen igazán domináns teljesítmény volt a vb-k történetének közel 100 éve alatt: Diego Maradonáé 1986-ban. Az argentin csillag a sportág történetének egyik, ha nem a legjobbja. Arra, amit 1986-ban művelt, nehéz jelzőket találni. Amikor egy ilyen szintű csapatjátékról beszélünk, ahol 11 játékosnak kell a legjobbját nyújtani ahhoz, hogy egy nemzet csúcsra érjen, akkor ott elvétve beszélhetünk olyan kimagasló egyéni teljesítményekről, mint amilyen Maradonáé volt.
A rekordja máig él, miszerint a legtöbb gólból ő vette ki részét egyazon vb-n (5 gól és 5 gólpassz), legtöbb szabadrúgást, legtöbb sikeres cselt az argentin zseni érte el, illetve a legtöbb szabálytalanságot is ellene követték el. Ő harcolta ki a legtöbb szabadrúgást is egy tornára levetítve, arról nem is beszélve, hogy az ellene szabálytalankodók között osztották ki a legtöbb büntető lapot, ezek mellett szinte eltörpül az Isten keze, amire viszont mind a mai napig emlékszik mindenki, ellenben arról kevesen beszélnek, hogy ez volt minden idők legdominánsabb vb-teljesítménye, ezzel maximum a 1990-es vetekszik, amikor szintén Maradona próbálta legyőzni a világot.
Hiába próbálták megállítani, hiába próbálták lerúgni, még az ellenfelek sem hittek benne igazán, hogy ez sikerülhet. Soha annyira labdarúgó nem dominálta a sportágat, mint ahogyan az argentin zseni tette. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a sportág legjobbja volt, minthogy a Napolival olasz bajnoki címet tudott szerezni egy olyan korszakban, amikor az olasz bajnokság volt a világ legerősebb pontvadászata, világsztárok hemzsegtek a ligában, miközben Maradona szinte "egyedül" harcolt a riválisokkal, de karizmája megbénította az ellenfeleket.
Ha salak, akkor Rafael Nadal
Rafael Nadal egy olyan rekordot épített fel a Roland Garros győzelmeivel, amit gyakorlatilag sosem fognak megdönteni. Ilyen szintű dominanciára ugyanis egyetlen játékos sem képes rajta kívül egyazon borításon. Melyik meccsét érdemes elővenni, ami bizonyítja, hogy a salakon érvényesült a Woods-hatás? A Novak Djokovic elleni 2022-es negyeddöntőjét, ahol nem a spanyol legenda volt a favorit. Kevés tényező szólt mellette, hacsaknem az, hogy ő Nadal. Mindenki mást legyőzött volna Djokovic ezen a borításon, de a spanyolnak megvolt a legyőzhetetlenség mítosza.
Már az vitákat váltott ki, hogy mikor rendezik a mérkőzést, hiszen bizonyos tényezők nem kedveztek a spanyolnak, végül a szervezők úgy döntöttek, megnehezítik kicsit Nadal életét, így egy Djokovic számára kedvező napszakra tették a találkozót. Az sem mellékes, hogy Nadal közel sem volt olyan domináns 2022 tavaszán salakon, mindössze öt meccsre futotta, Madridban és Rómában az elődöntőt se érte meg. Sérülésekkel bajlódott, így hiába kezdte Grand Slam győzelemmel az évet, nem ő volt a Roland Garros esélyese, főleg nem egy motivált Djokoviccsal szemben.
Mi történt azon az estén? Rafael Nadal összeszedte minden erejét, érezte, hogy már a meccs kezdetétől dominálni kell, így is tett (pályafutása során mindössze egyetlen meccset veszített a Roland Garroson, amikor elbukta az első szettet). Djokovic abban bízott, hogy a spanyol elfárad, szó szerint csak ebben bízott, hiszen mást nem tehetett, annyira domináns volt Nadal. Mi az, amit megtanított az a mérkőzés mindenkinek? A kor nem számít, ahogyan az egymás elleni mérleg sem, ha valaki az "én házamban" akar nyerni, annak fel kell kötnie a gatyát, mert mindent megteszek majd, hiszen komfortzónán belül mozgok.
Az sem mellékes, hogy Nadalt leírták, gyakorlatilag lekezelték, mondván ott vannak már a fiatalok (Alcaraz), illetve nincsen sok esélye már ilyen idős korban. Egy legendát viszont sosem szabad leírni, mert óriási küzdelmek árán jutott el a legenda státuszig, így bármikor képes előhúzni valamit a régiből. Ahogyan tette azt korábban a sokak által lesajnált Roger Federer, úgy Rafael Nadal is megmutatta, miért tartozik a tenisz legendái közé, miért "fagynak le" ellene a játékosok salakon (de olykor még egy kemény borítású GS-döntőn is).
Usain Bolt: szelek szárnyán
Usain Bolt minden idők legjobb sprintere, dominanciája nyolc évig tartott, világcsúcsai viszont még azóta is állnak. Érdemes megvizsgálni a 2008 és 2016 közötti időszakot, amikor a jamaicai sprinter verhetetlen volt 100 és 200 méteren (egyetlen döntőt leszámítva, de ott kizárták). Összességében 13 döntős futásról beszélünk, de ezek közül csak egy 100-as finálét, illetve egyetlen 200-as döntőt vizsgáltunk meg. Mindkét alkalommal a nagy rivális, Justin Gatlin volt az ellenfél. A 2015-ös pekingi világbajnokság előtt voltak olyan jelek, amik szerint lejárt Usain Bolt ideje.
A vonatkozó világranglistákat Gatlin vezette, amerikai válogatón, illetve Diamond League versenyeken olyan időket futott (100 méter: 9:74 és 200 méter: 19:57), amivel a két évvel korábbi moszkvai vb-n duplázott volna, megnyerte volna a 100 és 200 méter döntőjét Bolttal szemben. Miközben a jamaicai szupersztár egy sérüléséből tért vissza és utolsó versenyeként a 2017-es vb-t jelölte meg, alig futott nagyobb versenyeken, mindössze ötször futott az olimpiát megelőzően valamelyik távon versenykörülmények között. Gatlin felkészülése ideális volt, addig Bolt tényleg csak szenvedett.
Az amerikai riválisnak el kellett viselni az esélyesség terhét, hiszen hiába Bolt volt a címvédő, mindenki Gatlintól várta az aranyat, hogy végre letaszítja trónjáról a legendát. Ahogyan Nadal, Ogier vagy Phelps esetében, úgy itt is lebecsülték a bajnokot, Bolt nyugodtan készülhetett, miközben Gatlinban egyre nőtt a feszültség. A 100 méteres előfutamok során kiváló időket repesztett, miközben a jamaicai alig fért be 10 másodperc alá. Elérkezett a döntő estéje, míg Gatlin a szezon korábbi részében "kifutotta magát", addig Bolt a legjobb idejét épp a fináléban futotta, míg Gatlin pont akkor nem tudott 9:80 alá bekerülni, elizgulta.
A 200 méteres döntőt pár nappal később rendezték, hasonló helyzet állt fent, ugyanis a legjobb idővel kvalifikálta magát Gatlin. Azt lehetett gondolni, mégsem törte meg a pár nappal korábbi vereség. A döntőben viszont Bolt 19:55-öt repesztett, simán hozta az aranyérmet, ahogyan egy évvel később az olimpián, Rióban is. Ellenfelei nem tudták ellene azt hozni, amire amúgy rendszerint képesek voltak, talán épp a Bolt - Gatlin "csata" esetében érzékelhető leginkább a Woods-hatás. Érdemes kiemelni, hogy a jamaicai "belháború" is (Yohan Blake, Asafa Powell és Usain Bolt között) rendszerint a legenda sikerével ért véget, mert hiába hoztak szezon közben jobb eredményeket honfitársai, Bolt a fontos szituációkban rendszerint jobban teljesített.
Tom Brady: csapatsportban egyedül a trónon
Az ember, akinek több Super Bowl győzelme van, mint bármelyik csapatnak a ligában. Tom Brady az egyetemes sport egyik legnagyobbja, aki 43 évesen úgy érezte, hogy a megszokott dolgokat leveti és eldobja, új célokat tűz ki. Maradjunk annyiban, hogy egy ilyen szintű komfortzónából nehéz kilépni, főleg ilyen korban. Sokaknak még 25-30 évesen sem megy, nemhogy 40 év felett, amikor a sportolók többsége már a nyugdíjas éveit élvezi. Brady azonban más, leírták őt is, hogy csak egyetlen csapatban tud kiemelkedőt hozni, hogy Bill Belichick rendszerének haszonélvezője volt, máshol sikertelen lesz.
Fiatalok érkeztek a ligába, ráadásul Brady szezonja nem épp úgy alakult az új csapatánál, ahogyan azt elképzelte. Super Bowl győzelem? Nem igazán számoltak ezzel, de az a személy, aki egész életében küzdött, mindig 110%-ot kellett hoznia, most is odatette magát. Valószínűleg a fizikai paramétereket tekintve nem ő volt a legjobb irányító, viszont mentálisan nincsen nála jobb. Tudja, hogyan kell nyerni, tudja, hogyan kell felállni a padlóról, ahogyan tette azt Nadal és a többi legenda. Tom Brady pedig egy teljesen új csapattal nyert, mert amellett, hogy győztes alkat, tudja motiválni a társait is, akik elhiszik, hogy legyőzhetetlenek, míg az ellenfelek teljesen elbizonytalanodnak.
Real Madrid: A rutin mindenek felett
A végére egy olyan eseményt hagytunk, amely jól érzékelteti, hogy sportolók mellett, csapatokra is vonatkozik a Woods-hatás. A Real Madrid a 2010-es években sorra nyerte a Bajnokok Ligája kiírásait, zsinórban három győzelemmel alkalmával már úgy érezhették az ellenfelek, ennek sosem lesz vége. A csapatból viszont többen távoztak, így joggal feltételezhették, hogy a kiöregedő még keretben lévő játékosok már alkalmatlanok egy nagy sikerre, míg a fiatalokat nem sikerült beépíteni. Amikor visszatért a klubhoz Carlo Ancelotti, visszahozta azt a mentalitást, amivel újból legyőzhetetlenné vált a Real Madrid.
A keretben rengeteg korábbi bajnok küzdhetett, akik anno megízlelhették a legyőzhetetlenség mítoszát, így pontosan tudták, hogyan vélekednek róluk. Karim Benzema és Luka Modric ennek a csapatnak az élére állt, mellettük Thibaut Courtois is a legjobbját hozta, míg a fiatalok átvették az idősebbektől a mentalitást. A Real Madridot lebecsülték, de párharcról párharcra bizonyították, hogy nem elég milliárdokat költeni egy-egy csapatra, ha nem tudták kiépíteni a "legenda-státuszt", akkor önmagában kevés néhány szupersztár egy csapatban. A Real Madrid már akkor félelmet keltett az ellenfelekben, amikor még pályára sem lépett, ezzel eldöntve az idei BL-sorozat végkimenetelét.
