Hétközi fordulót rendeznek Svédországban is, melynek legérdekesebb mérkőzése egyértelműen a szerda este sorra kerülő Östersunds meccse lesz a Malmö ellen! A hazaiak az EL-menetelés mellett eredményesek a bajnokságban is, így a listavezető vendégeknek alaposan fel kell kötniük a nadrágszíjat, ha pontokkal akarnak távozni a Jämtkraft Arénából!

Tündérmese a javából

Mostanság elég gyakran találkozhattok főöldalunkon az Östersunds csapatával. Több EL-posztunkban is kitértünk rájuk, illetve történelmi tetteikre az EL-selejtezők során. Az együttes a nemzetközi színtéren egyedül talpon maradt svéd alakulat! Amellett, hogy történetük első főtáblás nemzetközi meccsét idegenben megnyerték az ukrán Zorya ellen (0:2), Graham Potter fiai a legutóbbi három bajnoki meccsüket is elég magabiztosan húzták be! Idegenben verték a Norrköpinget (0:2), majd hazai pályán a sereghajtó Eskilstunát (3:0), míg a hétvégén kiütötték a hullámvölgybe kerülő Siriust (0:5). Három meccs 10 rúgott, s 0 kapott gól a mérlegük. Sőt, ha az EL-sikert is hozzávesszük 12-0-lás gólkülönbségről beszélhetünk, ami több, mint pazar mutató. Védelmük remekül működik, s a támadószekcióból Ghoddos, Sema, és Bertilsson komoly formát mutat, de Hopcutt és Nouri is fontos láncszeme a gépezetnek. Svéd szinten mérve sincsenek kimondottan nagy nevek ebben az alakulatban, viszont valami félelmetes csapategységet és szerkezetet épített ki az évek során az angol edző. Nem csoda tehát, ha a bukik a mérkőzés favoritjának - ha ugyan szorosan is - az Östersundsot tartják (2.60). Rendesen össze kell magát kapnia tehát a Malmönek, ha nem akarja vesztesen elhagynia a pályát. Még a vendégek gólszerzése sem lesz egyszerű feladat, látva a hazaiak utóbbi időben összehozott brutális gólkülönbségét. Ezért is meglepő, hogy a Malmö góljára mindössze 1.28-as oddsot adnak a bukik. Véleményem szerint akkor már inkább megéri apróval tolni az Östersunds kapott gól nélkül hozza le a mérkőzést (3.50).

Embed from Getty Images

Túl a hullámvölgyön?

Igazi embertpróbáló feladat előtt áll tehát a Malmö együttese. Az aktuális listavezető pár fordulóval ezelőtt óriási fölénnyel vezette a pontvadászatot, mígnem Rosenbergék elkezdték hullajtani fokozatosan a pontokat. A hétvégén a Hammarby elleni sima hazai győzelmet megelőzően (4:0), három mérkőzésen át képtelen voltak nyerni, s bőven 10 pont feletti előnyük 7 egységre olvadt a második Djurgarden előtt. Ha itt most esetleg az Östersunds nyerni tudna, a bajnokság hajrája akár még izgalmassá is válhatna. Messze nem olyan acélos tehát a vendégcsapat, főleg idegenben. Az elmúlt időszakban megégtek vendégségben a sereghajtó Eskilstuna otthonában (3:1), illetve a szintén alsóházas Örebro is otthon tartotta mindhárom egységet ellenük (2:1). Az erőviszonyokat, s az aktuális formát látva pedig az Östersunds ezeknél a csapatoknál pár szinttel magasabb katergória jelen pillanatban. Nem néz tehát egyszerű csörte elé Magnus Pehrsson vezetőedző, főleg annak tudatában, hogy a felek tavaszi első meccsét is csak a 95. percben , Rakip góljával húzta be a Malmö hazai pályán (2:1). Ráadásul azt a meccset látva azt mondom, jobb is volt az Östersunds, s legalább a döntetlent megérdemelték volna! Mindent összevetve erősen meglepne, ha az előjeleket tekintve a címvédő mindhárom pontot el tudná hozni a Jämtkraft Arénából (2.70)!

Nem olvastad még legújabb MLS beharangozónkat? IDE kattintva most megteheted!

Fogadási ötletek

A két csapat jelen helyzetét felvázolva több fogadásban is nyerő tippet érzek. Mint a kimeneteles odds-okból láthatjuk a bukik erőteljesen döntetlenszagú (3.25) mérkőzést vetítenek előre. Én jobb csapatnak tartom perpillanat a hazaiakat, így akár apróval érdemes lehet bekockáztatni a hazai győzelmet (2.60), óvatosabbaknak pedig dupla esélyben az 1X-et (1.48) javaslom. Akinek ez utóbbi szorzó csekély, azoknak a DNB (draw no bet) opció lehet jobb választás (1.83), de ugyanezt a tippet akkor már érdemesebb az ázsiai piacon 0.0-lás határon megtenni még veretesebb odds-ért (1.91). Végül pedig nem mehetünk el szó nélkül a büntetőlapok piaca mellett sem. A legutóbbi, tavaszi összecsapása a két együttesnek bővelkedett lapokban! Az egy dolog, hogy a spori kiosztott hét darab sárgát, de ezenkívül háromszor (!) is villant a piros! Illetve tavalyi bajnokijuk szintén meglehetősen besárgult menet közben. Nos, ha azt nézzük, hogy az Östersunds mindössze három pontnyira van a nemzetközi kupaszereplést jelentő dobogós helyektől, illetve a Malmö nyakára akár odaérhet a Djurgarden, mindkét csapatnak komoly tétje lehet ennek a mérkőzésnek, ami akár idővel feszültséget is gerjeszthet az összecsapás során. Véleményem szerint igazi rangadót láthatunk majd szerda este, ahol legalább 4 sárga villanni fog (1.70), de akár apróval bepróbálhatjuk, hogy mostanra is jut legalább egy piros a mérkőzésre (5.10).

  • Allsvenskan tipp

    Östersunds - Malmö (lapok száma 3.5 felett)

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés