Aktuális svéd posztunkban, az Allsvenskanban, az északi pontvadászat 12. fordulója kerül terítékre! Kivételes módon ezúttal csak a vasárnap rendezendő négy párharcot helyezzük középpontba, melyek során az Eskiltuna az AIK-t fogadja, a Göteborg a Norrköpinggel randevúzik, de szó lesz a Djurgarden Hammarby otthonában való vendégeskedéséről, illetve az újoncok csatája, a Sirius-Halmstad csörte sem marad szó nélkül!

Sikerül végre a várva várt első győzelem?

Hetek óta kénytelen vagyok leírni, hogy a sereghajtó Eskilstuna háza táján még mindig az első szezonbeli sikerért epekednek a szimpatinzások. Azt hiszem, lassacskán kijelenhető már a szezon első harmadában, hogy bérelt helyük van a másodosztályba. Bár legutóbbi hazai szereplésükön 0:0-ás döntetlent tudtak elérni a Häcken ellen, most egy olyan AIK érkezik hozzájuk, amely együttes Svédország egyik legpatinásabb klubja, s rendre felsőházas csapatnak számítanak. Az utóbbi két fordulóban a fővárosiak ugyan nem tudtak nyerni, viszont mindkét mérkőzés komoly rangadónak számított. Május végén hazai környezetben egy 93. percben esett találattal maradtak alul a Malmövel szemben (0:1), majd hétközben a Norrköping ellen ikszeltek (0:0). Alapból nem egy gólgyáros csapat az AIK, viszont a bukdácsolást megelőzően azért hozták az 1:0-ás különbségű győzelmeket. Most az Eskilstuna tökéletes ellenfél lehet, hogy ismét visszatérjenek a győzelem ösvényére. Igazából a keret nagy része Rikard Norling edző rendelkezésére áll, talán Goitom (6/1) kiesése a támadószekcióból említhető meg, de számos olyan játékosa van az AIK-nak, akikkel pótolni tudják őt. Véleményem szerint itt vendéggyőzelem fog születni, kérdés, hogy 1.57-ért megéri-e komolyabb téttel rizikózni?

 

Legalább az egyik pont otthon marad!

Hazai környezetben idén még veretlen a Hammarby (1-4-0)! Igaz a viszonylag sok reminek köszönhetően, ezt a veretlenséget nem feltétlen tudták kamatoztatni a tabellán elfoglalt helyük esetében. Jelen pillanatban totálisan a középmezőnyben helyezkednek el, s ismét komolyabb ellenfelet fogadnak a Djurgarden személyében. A vendégek egy kétfordulós botladozás után az elmúlt játéknapon hazai publikum előtt lezúzták az Eskiltunát (4:1). Idegenben sem muzsikál feltétlenül rosszul a gárda (2-2-1), viszont pontjaik nagyrészét a tabella alsó felében elhelyezkedő csapatokkal szemben zsebelték be. Elgondolkodtató, hogy sem a Häckent (0:0), sem Jönköpingset (1:1) nem tudták legyűrni. Márpedig a Hammarby nagyjából hasonló játékerőt képvisel, akiktől még a Malmö sem távozott mindhárom egységgel (0:0). Úgy véljük, legalább az egyik pont otthontartására jó lehet ez a Hammarby, tehát dupla esélyben a hazai vagy döntetlen opciót favorizálom (1.80).

Ahol ötlet sincs

Sokáig vacilláltam a Norrköping - Göteborg mérkőzés kapcsán, hogy milyen ötlettel tudnék kirukkolni, de úgy éreztem inkább hagyom a meccset, mert minden elképzelést erőltetett tippnek éreztem. Bár a Norrköping egyértelműen bajnokesélyes csapat, s a Göteborg jelenleg csak a 10. pozícióban található, ne feledjük, hogy a vendégek tavaly dobogón végeztek, s évről évre az élmezőnyben végeztek. Ugyan ez az idény eddig rendkívül nyögvenyelős számukra, viszont egy-egy komolyabb rangadóra felszívhatják magukat, így a sima hazai tipp számomra mindenképpen kerülendő. A legerősebb megérzés egy gól-under terén körvonalazódott, viszont mindkét csapat hajlamos a támadófocit tolni, így ha korán beesik egy találat, még az over is lejöhetne. Szerintem a Göteborg nem fog nyerni, s tény, hogy a Norrköping a csörte favoritja, de komolyan benne lehet a forgatókönyvben az X, viszont a dupla esélyre adott szorzóban a hazaiak oldalán nincs érték, max a Maradj talpon játék esetén (1.29).

Olvastad már legújabb norvég előzetesünket? IDE kattintva most megteheted!

Újoncok csatája

A tavalyi másodosztály bajnoka, a Sirius pazarul kezdte szereplését az első osztályban. Az első fordulókban még a dobogón is álltak, viszont az utóbbi időben egyre sűrűbbek a botladozások. Gyakorlatilag május óta döntetlen-hegyeket tolnak, amit egy hazai kiütéses győzelem az Elfsborg ellen (4:1), illetve kisebb meglepetésre az elmúlt fordulóban egy vereség szakított meg az Örebro vendégeként (2:1). Most a Halmstad személyében ismét egy alsóházi csapattal szemben lépnek gyepre, ezúttal hazai publikum előtt. A vendégek a nyitóforduló óta képtelenek a győzelemre, azóta is csupán három remire futotta erejükből. Nagyon úgy fest, hogy az Eskilstunához hasonlóan ők is retúrjegyet vettek az élvonalba. Ennél fogva nem csoda, hogy a masszív Sirius a mérkőzés favoritja. Eleve gólerős csapat, akik többek között kétvállra fektették a Djurgardent (0:2) és a Norrköpinget is idegenben (0:2). Azt kétlem, hogy ilyen gyorsan kifogyott a szufla belőlük, amit jelez a fentebb már említett kivégzése az Elfsborgnak május 14.-én. Ami talán a problémát jelenheti a hazaiaknál, hogy a középpálya motorja, Christer Gustavsson (9/3) ágyéksérülés miatt bizonytalan időre kidőlt, így jóformán az utóbbi időben szépen termelő Moses Ogbura (10/4), vagy a szép számú aszisztot jegyző Kignsley Sarfora marad a gólgyártás feladata. Véleményem szerint sokkal masszívabb, offenzívabb focit tol a Sirius, s valószínűleg a Halmstad defenzív felállásban igyekszik elhozni legalább egy pontot idegenből. Van annyira jó a hazaira adott szorzó, hogy normál tétegységen bepróbáljam (1.75).

  • Allsvenskan tipp

    Sirius - Halmstad (Sirius nyer)

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés