Nem mondhatni, hogy remekelnének a svéd csapatok a nemzetközi hadszíntéren. A bajnokság éllovasa, a Malmö elvérzett a BL-selejtezőben, a Norrköping pedig az EL-ben! Ezek a csapatok most a hazai pontvadászat következő játéknapján próbálhatják kiengesztelni szimpatizánsaikat. Mivel a 16. fordulónál járunk, lement az első köre a szezonnak, s nagyon sok csapat a múlt hétvége után ismét találkozik egymással, pusztán a helyszín változik. Így lehetséges az, hogy ismét Kalmar-Eskilstuna vagy Halmstad-Sundsvall kiesési rangadók várnak ránk többek között! Lássuk a hétvégére vonatkozó ötleteket!

Kalmar - Eskilstuna

Ég a ház a Kalmar háza táján. A múlt héten az eddig győzelem nélkül tengődő csontutolsó Eskilstuna hazai pályán legyőzte az osztálykülönbségnyivel jobb anyagi helyzetben, s elvileg minőségibb játékosokat felsorakoztató piros-fehéreket (2:1). Őszintén csodálkozom, hogy a június közepén kinevezett Nanne Bergstrand edző még ezekután a kispadon található. Az új mester mérlege eddig háromból semmi. Minden valószínűség szerint, ha most hazai pályán nem húzzák be ezt a mérkőzést, akkor ő is kénytelen lesz felállni a padról. Közben szereztek ingyen vétellel egy brazil csatárt Romárió személyében, akinek minden bizonnyal az Udinesehez kölcsönből visszatérő Hallberget kell majd pótolnia. Utánanéztem ennek a brazilnak, hát a statok alapján nem úgy tűnik, hogy ő fogja kihúzni a slamasztikából a Kalmart, de meglátjuk. Annyi bizonyos, hogy offenzív futballt várhatunk a hazaiak részéről, ami valószínűsítően szögletekkel fog járni. Bár nem számítanak tipikus sarokrúgó csapatnak (4.8/meccs), otthoni publikum előtt valamivel jobban termelik őket, köszönhetően a bátrabb játéknak (5.5/meccs). Az Eskiltuna többnyire idegenben alávetett szerepet játszik ebben a statisztikában (16, 4, 1, 2, 4, 4, 3, 1). Látható, hogy az első forduló gigamennyiségű szöglete után négynél többet nemigen vállaltak egy idegenbeli meccsen sem. Továbbá ha kiindulunk abból a tényállásból, hogy a múlt heti meccsen nyertek, s a Kalmar pedig hagyományosan erős otthon a kiesőzóna csapataival szemben (Halmstad 2:0, Sundsvall 3:0), akkor gyanítható, hogy az Eskilstunának akár az X is megfelelne ezen a csörtén, így a defenzivitásra fektetnek vélhetően nagyobb hangsúlyt. Tipp: Kalmar több szögletet rúg (1.63).

 

Malmö - Jönköpings

Nagy pofonba szaladt bele a bajnoki címvédő Macedóniában! A "Skandinávok Európában" posztsorozatban már fejtegettem az első, Stockholmban lejátszott 1:1-es meccs után, hogy itt bizony forró lesz a talaj, s annak ellenére, hogy 0:1-re vezettek a vikingek, végül 3:1-es blama lett a játszma vége, s ezzel korai búcsút intettek az idei BL-szezonnak. Szombaton a tabella alsó felében tanyázó Jönköpings érkezik a Malmö Stadion gyepére, s elég komoly feladatnak ígérkezik, ha csak egyetlen ponttal is szeretnének távozni. Márcsak azért is, mert a Malmö legutóbbi hazai fellépésén ikszelt a Siriusszal (3:3), s nem sűrűn fordul elő velük, hogy egymást követő két hazai bajnokin is botladozzanak, amit mutat 5-1-1-es mérlegük is! A Jönköpings várhatóan defenzív arculatát fogja mutatni, én ennek ellenére úgy érzem menni fog előre a Malmö, s mivel a keret teljes egészében Magnus Pehrsson rendelkezésre áll, úgy vélem nem BL kiesés után a legjobb lélektani pillanat rotálni. A hazaiakra kínált 1.36-os odds nem egetverő, ezért lehet érdemes ezt vegyíteni gólokban gazdag fogadással. Tipp: Nyer a Malmö és gólok száma 2.5 felett (1.95)

Djurgarden - Östersunds

Nagyot ment a hétközben a vendégcsapat, ugyanis underdogként továbbjutott az EL-ben a török Galatasaray ellen, ami nem kis fegyvertény. A csütörtöki 1:1-re végződött isztambuli túra után, most a bajnokságban hazai környezetben igen masszív Djurgarden együtteséhez látogatnak. Mindkét együttes a tabella első felében helyezkedik el, de a Djurgarden kevésbé lehet elégedett jelenlegi 7. pozíciójával. Múlt héten az Östersunds 2:1-re nyerni tudott otthon, így most minden bizonnyal élhet a hazaiakban a visszavágás reménye. Elvileg Erikssonék frissebbek is lehetnek, hiszen volt egy hetük erre a mérkőzésre koncentrálni, míg a vendégeknél messze nincs ennyi idő a regenerálódásra. Ami nagy érvágás lehet a hazaiaknál, hogy Gustav Engvall kölcsönszerződése lejárt, s visszatért a Bristol City csapatához. Gyakorlatilag egyik gólzsákját vesztette el csapat, viszont az utóbbi időben Othman El Kabir (14/3) és Kevin Walker (15/4) formába lendülésével talán nem fog komolyabban érződni a svéd csatár hiánya, bár utóbbi védekező középpályásként kezdte szórni mostanság a találatokat. Mindamellett Magnus Eriksson (15/8) is vezéregyénisége tud lenni az együttesnek. Mindent összevetve ritka az olyan eset, amikor hazai pályán a Djurgarden ne tudná mattolni legalább egyszer az ellenfél kapuját, míg az Östersunds eddigi hét vendégszereplésén egyetlen alkalommal, még a nyitófordulóban nem tudott gólt elérni. Vendégoldalról egyértelműen a Ghoddos - Nouri - Hopcutt trió valamelyikétől várok találatot. Tipp: mindkét csapat lő gólt (1.66)

  • Allsvenskan tipp

    Djurgarden - Östersunds (mindkét csapat lő gólt)

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés