A hétfőn elrajtolt Alpesi sí-világbajnokság a lesikló számaihoz érkezett. Szombaton a férfiak lesznek főszerepben, a szuperóriás-műlesikláshoz hasonlóan ismét egy sokesélyes és rettentő izgalmas csata előtt állunk.

Meglepetéssel indult a vb

Mind a lányoknál, mind a fiúknál outsider győzött Super-G-ben. Az erősebbik nemnél Erik Guay örülhetett, aki ugyan 2011-ben volt már világbajnok, de az idei szezonja alapján nagy meglepetésre tudta ismét elhódítani az aranyat. 

Pályabejáró

St. Moritzban nem szoktak versenyezni a férfiak, legalábbis a Világkupa-mezőnye, így nagy tapasztalatuk ezen a lejtőn nincs. Csak annyi, amit tavaly a Vk-döntőn és az elmúlt napokban az edzéseken gyűjtöttek. A lejtő egyébként az ő szintjükön nem számít meredeknek, kivéve az elejét, ami gyakorlatilag egy szabadesés. Iszonyat látványos a rajt utáni rész, 45% meredekségű, ide sílift már nem is megy fel, lépcsőn lehet megközelíteni. Ez azonban csak egy rövidke szakasz, csupán a megfelelő sebesség elérése szolgál. A pálya többi szakaszán az érdekességet az úgynevezett vak részek jelentik, illetve az ugratók. Rengeteg van belőle, és gyakorlatilag már a Super-G-nél is az volt a döntő, hogy ezeket ki, hogyan tudta megoldani. 

Jansrud-Kjetil-ski-008

Kjetil Jansrud. Fotó: Mitch Gunn/Shutterstock.com

Favoritok

Erik Guay győzelme abból a szempontból nem volt meglepetése, hogy nála jobban kevesen ugranak a mezőnyben. Nulla nyomással, teljesen felszabadultan állhat oda a szombati rajthoz, így mindenféleképpen számolni kell vele. Meg is teszik ezt a fogadóirodák, a harmadik favoritnak hozták ki. Csak az a Beat Feuz és Kjetil Jansrud az esélyesebb nála, akik a Super-G-nek is favoritként vágtak neki. Feuz nem ment valami jó pályát, nagy csalódásra még érmet sem tudott nyerni. Nem könnyű hazai pályán az esélyesség terhével megküzdeni. Lesiklásban ugyanolyan jó sansza van a legfényesebb medálra, az edzéseken jól ment, a tavalyi Vk-döntőn győzött ezen a lejtőn, igazából csak azon múlik, hogy fejben képes-e összerakni egy jó menetet. Jansrud miután leérkezett Super-G-ben, akkor úgy tűnt, hogy lehetetlen lesz legyőzni, aztán végül csak a bronz lett az övé. De az látszik, hogy a szezon elején mutatott jó formáját hozza, amivel nem olyan könnyű konkurálnia a többieknek.

De közel sem biztos, hogy közülük fog kikerülni a győztes. Az olaszoktól Peter Fill lehet a befutó, ő borzasztó technikás síző, akinek kedvez ez a lejtő, ellentétben például honfitársával, Dominik Parisszal, akinek a formája jó, de a pálya nem fekszik neki. Érdekes lehet az osztrákoktól Vincent Kriechmayr, aki nyerte a csütörtöki edzést, igaz, neki oda is kellett tennie magát, mert nem volt biztos az indulása. Már Super-G-ben is nagyon jól ment, és ugyan első világbajnoksága, de kicsit sem lenne meglepő, ha érmet nyerne. 

A H2H-ek közül Mauro Caviezel tetszik Guillermo Fayed ellen. Utóbbi Garmischban bukott és úgy volt, hogy kihagyja a világbajnokságot, nem is nevezték. Végül azonban csak elindult, de az edzések alapján nagy eredményt nem kell tőle várni. Caviezel viszont még a meglepetésembere is lehet a versenynek. Neki ez hazai lejtő, amit nagyon jól ismer, hiszen például a svájci Nemzeti Bajnokságot is itt szokták rendezni, amit nem mellesleg ő nyert már meg lesiklásban elég jó nevek előtt. Az edzéseken nem ment rosszul, róla alig beszélnek, így surranópályán összehozhat akár egy top 5-ös eredményt is, ha nagyon beletalál. 

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kjetil Jansrud. Fotó: Mitch Gunn/Shutterstock.com