Annyira imádja a Snickerst, hogy tévés interjúkra is visz magával a zakója belső zsebében. A baseball jobban érdekelte, de apja nyomására bokszoló lett, ami megmentette az életét, a drogoktól és az utcai bandáktól.

Amatőr évek és a Snickers

Andrés Ponce Ruiz Jr. balhés gyerek volt, a középiskolából is verekedésért rúgták ki, ekkoriban utcai bandákkal és a drogokkal is volt némi dolga. Nagy szerencséje, hogy apai vonalon nagyon erőltették neki a bokszot, ami elmondása alapján megmentette az életét, miközben barátai sorra meghaltak, vagy épp börtönbe kerültek. Építési vállalkozóként dolgozó édesapja a balhék idején úgy döntött, hogy ad egy kalapácsot a kezébe, és elviszi melózni. Folyton vitáztak, de életre nevelte a munka.

“Apám vitt a boksz világába. Hatévesen léptem először terembe, és egy évig csak edzettem, majd hétévesen volt az első amatőr bunyóm San Diegóban" - emlékezett vissza Ruiz Jr.

Amatőr karrierje során 105-ször örülhetett győzelemnek, emellett pedig 5-ször szenvedett vereséget. Apja végül válaszút elé állította, boksz vagy munka. Egyet kell csinálni, de azt jól - gondolta az apuka. Ruiz Jr ekkor lerakta a kalapácsot, és belevágott a profi karrierbe. A legnehezebb része az étrend megváltoztatása volt számára. El kellett hagynia a gyorséttermi kajákat, chipset és kólát, viszont a Snickerstől nem tudott megszabadulni. Még televíziós forgatásokra is visz magával.

Mindent szétrombolt

Profi karrierjét egy 34 másodperces KO-val kezdte, amit pár hónappal később újabb első menetes győzelem követett. Közel 70%-os kiütési mutatója volt az Anthony Joshua elleni összecsapás előtt, mindezek ellenére Romboló becenevét nem a boksz miatt kapta. Gyerekkorában mindent szétszedett, tönkrevágott, ezért kezdte Rombolónak hívni a család.

"Azért becéznek így, mert mindent szétromboltam. Vettek nekem egy játékot, és másnapra már tönkre is tettem" - idézte fel gyerekkorát Ruiz Jr.

Mexikóban kezdte profi karrierjét, nagyapjának köszönhetően, akinek saját terme volt. A kezdeti időszak után Amerikában voltak meccsei. Anthony Joshua 2013-ban állt profinak, Andy Ruiznak ekkor már 20-0-ás profi mérlege volt. Miközben későbbi brit ellenfele abbahagyta az amatőr bokszot, Ruiz épp Makaón bunyozótt két mérkőzés erejéig, interkontinentális öveket nyerve. Az internet nem felejt, a Makaóra igyekvő 24 éves mexikói unatkozhatott a felkészülés során. Az Instagramra büszkén töltött fel egy fotót, amin épp nagydolga elvégzése után látható. Képei alapján ekkoriban szórhatta a pénzt, hiszen 140 ezer forintos bort ittak meg haverjaival, aminek ízére szintén a "shit", vagyis szar jelzőt használta.

Imádja, amikor lenézik

Andy Ruiz Jr testalkata közel sem olyan szálkás, mint amilyennek egy profi sportolót elképzelünk. Tisztában van ezzel ő is, pont ezért imádja, mikor elkezdődik egy meccs. "A bunyók előtt lenéznek, én vagyok a szerencsétlen pufi srác a szemükben. Aztán mikor indítok pár kombinációt, ütök néhányat, csak néznek hogy mi a franc, honnan jönnek ezek az ütések" - mondta még a Joshua elleni bunyó előtt Ruiz.

Az Unibetnél vannak elképzelt párosítások, ilyen az Anthony Joshua - Andy Ruiz Jr második felvonása is. Hiába a kiütéses siker, a mexikói újra esélytelen lenne szorzók alapján, hiszen 3.50-ös szorzón fogadhatunk rá, miközben a brit győzelme 1.30-as oddsért szerepel a kínálatban. A második meccsre egyébként jó esély van, a menedzserek nyilatkozatai alapján már idén sor kerülhet rá novemberben.