Élen állnak a 2024-es foci-Eb C csoportjában az angolok úgy, hogy igazán nem is játszottak jól. Ez két dolgot minősít egyszerre, egyrészt a kvartett erősségét jelzi, lett volna olyan csoport, ahol két zakót kap Anglia válogatottja. Másrészt az angolok szövetségi kapitánya nem igazán találja a megfelelő taktikát. Eközben a szlovén válogatott már kettő 1:1-es mérkőzésen van túl, az eddigi kettő fordulót követően.

jún 25. 21:00
Tipp: Jude Bellingham eltalálja a kaput
Unibet
1.74
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
20Bet
2.33

Anglia győzelmével továbbjutna Magyarország

Ha megnézzük a Foci Eb 2024 ágrajz és legjobb harmadikok listáját, akkor láthatjuk, hogy ma este befejeződhet a napok óta tartó magyar matekozás. Lejátszották a B csoportban is a harmadik kört, Horvátország végzett a harmadik pozícióban 2 ponttal. Ők már nem fognak minket megelőzni a legjobb harmadikok között tehát, a C csoportban pedig ha nyer Anglia a szlovénok ellen, akkor abban a kvartettben is mindenképp 2 pontos lesz a harmadik helyezett.

Ez pedig azt jelentené, hogy a harmadik helyezettek listáján minimum két válogatott végezne a magyar válogatott mögött. Összesen 6 csoport van, ezekből a legjobb 4 harmadik helyezett jut tovább, míg 2 kiesik. Azért nem érdekes angol győzelem esetén a Dánia - Szerbia mérkőzés, mert akárhogy is végződik, 2 pontos harmadik helyezettet generál a csoportban. Feltéve persze, hogy nyernek az angolok. Szóval akkor hajrá Anglia!

Anglia gyenge pontja a szövetségi kapitánya

Hogy lehet, hogy Jude Bellingham ha nem is minden meccsen, de egy szezonon keresztül remekül teljesített, aztán az angol válogatottban mintha azt sem tudná mi a dolga. Harry Kane annyi gólt szerzett minden klubjában, mintha egy Simone Inzaghiba oltott Paul Gascoigne lenne, mindezt modern köntösben. Minden egyes edzője, ha nem is trófeákat hozott össze neki, de legalább olyan taktikát talált ki, hogy szinte mindig gólt szerez.

Folytathatnánk a sort, de az igazi klasszis teljesítményt jelzi, hogy Anglia még így is a csoport élén áll 4 ponttal, mindezt ráadásul két szerzett góllal. Egyéni megoldások voltak, nem tűntek hatalmas taktikai csavarnak, Jude Bellingham és Harry Kane volt eredményes a Foci Eb 2024 első két fordulójában. Utóbb említett játékos miatt kapja a legtöbb kritikát, BBC, Telegraph, sorolhatnánk az elemzők sorát, mindenki úgy látja, a helyzetét sem tudja a jelenben használatos taktikában. Tehát nem találják meg labdákkal, emiatt a motiváció visszaesik, ami szintén probléma úgy komplexen, hogy nem tudja feltüzelni Kane-t.

Gareth Southgate, angol szövetségi kapitány 003
Gareth Southgate, angol szövetségi kapitány. Fotó: katatonia82/Shutterstock

Gondok vannak a balhátvéd poszton, ugyanis ragaszkodik Kieran Trippierhez, hiába hagyott ki több hónapot tavasszal sérülés miatt. Ami persze a formáján is meglátszik. Trent Alexander-Arnold egy kísérlet része, ezt konkrétan Southgate is elmondta. Védekező középpályásként lépett pályára, Declan Rice társaként. Nagyjából azt sem tudta hol van a szélsővédő poszthoz szokott játékos.

Jude Bellingham is egy hasonló kísérlet része, a Real Madrid kiválósága szintén nem teljesen ugyanazt teszi a válogatottban, mint a klubjában. Ezért aztán egy nagyon jó idény után küszködik azzal, hogy mit is csináljon a pályán. Végül pedig ott vannak a szabadtéri helyszíneken és szurkolói zónákban is felmerülő téma: a megkérdőjelezhető cserék. Különösen Chris Palmert várják a szurkolók, hogy legalább egy félórát kapjon a folyamatos kispad helyett.

Szlovénia és az 1:1-es eredmények

Ez a csoport eddig az 1:1-es eredményekről szól, egyrészt a Dánia - Anglia mérkőzés is ilyen módon zárult. Továbbá a szlovén válogatott is csak ilyen eredményeket ért el az első két fordulóban. Azért más lefolyása volt a két meccsnek, az egyiken hátrányból jöttek fel és mentettek pontot. Másik esetben pedig előnyt adtak le, és lényegében buktak el győzelmet és az azzal járó három egységet.

Kezdésnek volt egy Szlovénia - Dánia mérkőzés, ahol az északiak uralták a középpályát és ezáltal a mérkőzést. Christian Eriksen úgy mozgatta a dán támadásokat, ahogy akarta, a szolvénok nem igazán tudtak mit kezdeni velük. Például az xG mutató az első félidőben 0.06 volt a szlovénoknak, tehát teljesen veszélytelenek voltak. Miközben a labdát sem birtokolták, mert csak 36%-ban volt náluk a játékszer.

Jaka Bijol - Szlovénia 001
Jaka Bijol. Fotó: Ettore Griffoni/Shutterstock

Aztán a második félidőre feljavultak, és Erik Janza révén egyenlítettek. Gyengén kezdtek a Szlovéna - Szerbia mérkőzésen is, ahol szintén a második játékrész hozta el a szlovén helyzeteket. Zan Karnicnik megszerezte az első gólt a találkozón, amivel vezettek ugyan szomszédaink, de másik szomszédaink, a szerbek egyenlítettek a 95. percben. Nem kicsit lehet bosszantó, hogy a végén kapsz gólt, de ismerjük a másik oldalt, a Skócia - Magyarország 110. perce és Csoboth Kevin miatt.

Anglia - Szlovénia felállások és taktika

Anglia várható kezdőcsapata

Ez a támadónégyes eddig állandó volt, elől a semmiben, amolyan magányos vándorként Harry Kane, mögötte Jude Bellingham. Utóbbi nagyon akar, de nem jön össze a játék valahogy az előtte és mellett állókkal, tehát Phil Fodennel és Bukayo Sakával. Simán lehozott egy meccset kulcspassz nélkül például Saka, aztán Dánia ellen már volt két fontos passza. Nem jó így ez a négyes, és azért nem az ő hibájuk, mert láthatóan csinálják a dolgukat, vannak jó egyéni megoldásaik.

Angol válogatott felállás Eb 2024 (2407800595,2465592781,2445222033)
Fotó: BOLDG/Shutterstock, tomambroz/Shutterstock, ArtDesign Illustration/Shutterstock

Jordan Pickford szintén biztos szereplő a kapuban, Dánia ellen már védéseket is kellett bemutatnia. A védelem széleiről beszéltünk már, itt trükközik Gareth Southgate, tehát mi nagy bátran beraktuk a védelem szélére Trent-Alexender Arnoldot, erre a mester védekező középpályást csinált belőle. Nem teljes érthető, miért jók ezek a posztcserék, főleg egy Európa-bajnokságon, ahol ilyen kerettel favoritok.

Foci Eb 2024 Tippjáték: Vedd ki részed te is a 150.000 Ft-os nyereményalapból
Tippelj, szurkolj, gyűjtsd a pontokat és zárd a versenyt a legjobbak között a 2024-es foci Eb során, és ezáltal te is részesülhetsz ingyenes fogadásban az Unibet jóvoltából.
Tipp beküldése

Szlovénia várható kezdőcsapata

Nem megy annyira a játék egyenlőre a Sesko - Sporar csatárduónak, talán nem is az ő hibájuk. Hiszen nagyon keveset van a szlovénoknál a labda, támadásépítésre meg kevés idő marad. A középpálya pedig nem jeleskedik előkészítésben, a passzhatékonyságuk 80% alatt maradt mindkét eddigi meccsükön. Szerbia ellen azért már Timi Max Elsnik feljavult, amellett hogy kapufát talált lövéssel, kulcspasszai is voltak végre.

Szlovén válogatott felállás Eb 2024 (2407800595,2465592781,2445222033)
Fotó: BOLDG/Shutterstock, tomambroz/Shutterstock, ArtDesign Illustration/Shutterstock

Jan Oblak az első két fordulóban 3-3 védéssel jelezte, hogy nem ügyetlen. Nem volt sok dolga, mert a szerbek sem vitték túlzásba, az angolok meg nem tudják milyen rendezvényen vannak. Ezért aztán a Bijol - Drkusic belső védőpáros ugyan többször szerelt, de valahogy létszámból megoldják az ellenfél támadásainak megfojtását. Ennek persze van következménye, a kevés birtoklás, a gyorsabb támadások, bizonytalanabb passzokkal.

Anglia - Szlovénia élő közvetítés, helyszín és időpont

Hol nézhető Anglia - Szlovénia mérkőzés? Mikor játszik Jude Bellingham? Kedden este lépnek pályára az utolsó csoportmeccsen az angolok, a kölni stadionból az M4 Sport közvetít. Természetesen magyar kommentárral és magyar szakértők felvezetésével. Elnézve a Foci Eb 2024 ágrajz és legjobb harmadikok listáját, ezen a meccsen nekünk jó lenne, ha Anglia legyőzné Szlovéniát.

  • Időpont: 2024.06.25. - 21:00 
  • Helyszín: RheinEnergie Stadion, Köln (46.922 férőhelyes)
  • Élő közvetítés: M4 Sport (HU), Pro TV (RO), ServusTV (AT), Markiza TV (SK), Arena TV (RS)

Játékvezető az angol - szlovén mérkőzésen

Clément Turpin (francia): Rutinos játékvezető, simán félbeszakította például a lengyel - albán világbajnoki selejtezőt néhány éve. Rekorder lett hosszú évekkel ezelőtt a Ligue 1-ben, mint legfiatalabb játékvezető a francia bajnokságban. Bajnokok Ligája döntőn fújta már a sípot, 2022-ben a Liverpool és Real Madrid között. Láthattuk már az Európa-bajnokságon, a Németország - Skócia nyitómeccset kapta meg.

Clément Turpin 2023/24-es mérlege: 32 mérkőzés / 109 sárga lap / 8 piros lap / 10 megítélt tizenegyes

Anglia - Szlovénia tippek, fogadások és esélyek

Papíron abszolút esélyes Anglia, ráadásul magyar szempontból is jól jönne a sima győzelmük. De elnézve a szövetségi kapitányt, aki világsztárokat rak más posztokra kísérleti jelleggel egy ilyen nagy tornán, nem lehetünk biztosak az angol sikerben. Én ezért fogadok arra, hogy a láthatóan nagy akarással megáldott Jude Bellingham eltalálja a kaput, mert a Real Madrid játékosa csíp, rúg, harap és fejel a kapu irányába. Erre a lehetőségre az Unibetnél egész jó szorzót adnak.

  • Jude Bellingham eltalálja a kaput 1.74
  • Mindkét csapat szerez gólt 2.33
  • Szlovénia legalább 2 lapot kap 1.60

Szlovénia biztosan készül az angol védelem szélére vagy épp arra, hogy nem tudják jól szűrni egy teljes meccsig az angolok a meccset. Tehát én bőven látok fantáziát abban, hogy a 20Bet fogadóiroda kínálatában mindkét csapat góljára fogadjak. Végül ne legyünk álszentek, az angolok gyorsabbak és nagy színészek, ezért jöhetnek a szlovén lapok, amire a Betinia oldalán fogadok.

Megnövelt oddsok  
Harry Kane szerzi az első gólt 4.75
Anglia szerzi az első gólt, Szlovénia nyer vagy döntetlen 11.00
Benjamin Sesko gólt szerez 6.00
Jude Bellingham gólpasszt ad 6.00

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 június 23. 11:27 UTC.

  • Anglia - Szlovénia tippek

    Jude Bellingham eltalálja a kaput
    Unibet
    1.74
  • Mindkét csapat szerez gólt
    20Bet
    2.33

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: ArtDesign Illustration/Shutterstock, xalien/Shutterstock