Az angol foci első részében overekre tippeltünk, felemás eredménnyel. Ezúttal is gólokra szavazunk, a kaotikusság és a gyenge védelmek jegyében.

Wolves - Chelsea

Premier League-gel kezdünk, ahol egy kaotikus Chelsea miatt várjuk az overt. Sérülések is nehezítik Frank Lampard dolgát, de valahogy nem sikerült stabilitást hozni a fiatalokkal teli csapat életébe. Két gólos előnyt is simán képesek leadni, de ugyanakkor emeljük ki, hogy amikor összeáll a játékuk, akkor pedig simán lőnek hármat. Erre a hullámvasútra a Wolves is fel fog ülni, mely fél szemmel az Európa Ligára is figyel. Újdonság nekik a kettős terhelés, eddig nem is jöttek ki belőle jól a bajnokságban. Dekoncentrált védelmekben bízva tippelünk 2.5 gólnál többet!

Salford City - Cheltenham

Döntetlenben nagyon ott van a Salford City, melynek meccsei igazán fordulatosak szoktak lenni. Adtak már le előnyt, de hátrányból is álltak fel, többször is 2:2-es eredményre végződött a bajnokijuk. Helyzetkialakításban, távoli lövésekben és pontrúgásokban erősek, de az egyéni védelmi hibák miatt elmaradtak eddig a sikerek. Nem tesz jót a tippnek, hogy Cheltenham idegenben egyelőre góltalan. Kontrasztos a teljesítményük, hazai pályán a bajnokság legjobbjai, míg idegenben többnyire csak kikapnak. Az overt nem emiatt, hanem a két védelem miatt vélem jó tippnek.

Fogadj angol labdarúgásra az Unibetnél!

  • Tippek

    Wolves - Chelsea: 2.5 gólnál több
  • Salford City - Cheltenham: 2.5 gólnál több

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés