Anthony Joshua Fotó: Huw Fairclough/Shutterstock

Anthony Joshua - Andy Ruiz: Nehézsúlyú háború a sivatagban

SPF Team 2019 dec 6. 12:46 Szólj hozzá!

Küzdősport Andy Ruiz Jr Anthony Joshua nehézsúly

Június elsején kevesen gondolták a Madison Square Gardenben, hogy a kissé pocakos Andy Ruiz Jr. képes lesz kiütni Anthony Joshuát, de mégis megtörtént! Annak a meccsnek a visszavágójára kerül sor szombaton este Szaúd-Arábiában. Hiába címvédő Ruiz, a bet365-nél továbbra is underdognak számít, 2.75-ös szorzóért fogadhatunk rá!

Joshua fogyott, Ruiz hízott

Az összecsapás előtt a legtöbbet mindenki a két bokszoló súlyával foglalkozott, hiszen fotók alapján úgy tűnt, mindketten fogytak. Híres bokszolók szerint ez Joshuának jót fog tenni, mert váltásra van szüksége, míg Ruiz esetében rossz döntésnek tartják. Aztán jött a mérlegelés, és kiderült, hogy csak Joshua fogyott. 4.5 kilóval könnyebb, mint legutóbb, 107,5 kg-os jelenleg. Ruiz nyáron 121,6 kg volt, most pedig 128,4 kg-ot mutatott alatta a mérleg. Ez közel 21 kilós különbség, az nem kevés!

Joshuának változtatnia kell

Azt gondolom, hogy AJ hozta a szokásos stílusát júniusban, és az nem volt elég Ruiz ellen. Ezért is adott le az izomzatából, hogy mozgékonyabb legyen, és ne csak a ring közepén álljon, mint egy birodalmi lépegető. A fogyás egyértelmű jelzésnek tűnik a váltásra. Gyorsabb lesz, többet fog mozogni, és mepróbálja távol tartani magától Ruizt. Ez tűnik jó stratégiának, ha egy unalmas meccsen nyer, tehát nem megy bele nagy ütésváltásokba, belharcokba. Ruiz tömegelése azt mutatja, hogy nagyon bízik a legutóbbi stílusában, bár szerintem elég nagy merészség volt felkapni még plusz 7 kilót. Egy hosszúra nyúló meccsen ez okozhat némi fáradtságot.

Mentálisan dől el minden

Érdekes dolgokat mondtak a bokszvilág sztárjai a mérkőzés kapcsán. Fury szerint hiába akarsz stílust váltani, a beidegződött dolgok az első néhány bekapott ütés után visszajönnek. Ebben azért lehet valami, és leginkább ott jöhet ki, hogy AJ nem tudta elfelejteni a júniusi vereséget, ezért beleáll egy számára nem feltétlenül előnyös ütök-kapokba. Ha tényleg képes volt a stílusváltásra, akkor győzhet, erre 1.44-es oddsot adnak, de azért nehéz lehet kizárni, hogy egy Snickers-imádó pocakos pali kiütött, és tönkrevágta a fejedben kialakult terminátor énképet. Mivel a boksz szerelmese vagyok, ezért nem is fogadhatok másra, mint hogy nem megy végig a mérkőzés 1.33-ért. De emellett menetek számára, leütésekre sőt még a győzelem módjára is tippelhetünk a bet365-nél.

Íme egy kis izelítő a bet365 kínálatából:

  • Anthony Joshua nyer - 1.44   Andy Ruiz Jr. nyer - 2.75
  • Joshua nyer (KO, TKO, vagy DQ-val) - 1.83
  • Andy Ruiz Jr. nyer (KO, TKO vagy DQ-val) - 3.50
  • Döntetlen a meccs eredménye - 29.00
  • KO-val nyer: Anthony Joshua -  5.00  Andy Ruiz Jr. - 12.00

Bet365 - Box fogadások

Az oddsok a bet365 irodától származnak, s a következő időpontban voltak érvényesek: 2019 december 6., 10:00CET!

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Huw Fairclough/Shutterstock



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Küzdősportok 2024

SPF Infó hozzászólt
2024 ápr 12. 10:03
Pereira - Hill  (vasárnap, április 14., 05:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Alex Pereira nyer KO, TKO or DQ  2.75

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
SPF Infó hozzászólt
2024 ápr 12. 10:02
Weili Zhang - Xiaonan Yan  (vasárnap, április 14., 04:30CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Weili Zhang nyer döntéssel  3.40

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
SPF Infó hozzászólt
2024 ápr 12. 09:58
Holloway - Gaethje  (vasárnap, április 14., 04:15CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Justin Gaethje nyer KO, TKO or DQ  3.10

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón

Még több Küzdősport