A Roma számára még több cél is lehet ebben a szezonban, hiszen a bajnokságban a dobogón is végezhetnek, míg egy év leforgása alatt két nemzetközi kupát is nyerhetnek, miközben az Atalanta azért küzd, hogy jövőre a Konferencia Ligában induljon. 

2023 ápr 24. 20:45 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Roma vagy döntetlen + 3,5 gól alatt
Unibet
1.97

Elfáradt Gasperini irányítása alatt a bergamói klub

Az Atalanta lassan el fog búcsúzni a nemzetközi kupaindulást jelentő helyektől is, hiszen a Juventus visszakapta a pontjait (átmenetileg), római csapatok magukhoz tértek, mindössze abban bízhatnak, hogy az Inter és a Milan párosát felőrli a Bajnokok Ligája. Ez azonban eléggé karcsú, hiszen még először nekik is meccseket kéne nyerniük, ami manapság nem igazán erősségük. 

Ha szimplán csak az elmúlt majd három hónap eredményeit vesszük figyelembe, akkor az Atalanta a 12. pozíciót érte el, gyenge támadójáték és védekezés, pedig ebben az időszakban mindössze három rangadójuk volt, sorsolásukra nem lehetett panasz. Ekkor kellett volna előnyt kiépíteni a riválisokkal szemben, hiszen náluk egész szezonban nem volt kettős terhelés. 

Atalanta Roma
Rasmus Hojlund (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani/Shutterstock.com)

Azonban sérülések is nehezítették az Atalanta szezonját, de nem lehet mindig kifogásokat kreálni. Korábban volt egy látható irány, merre akar haladni a gárda, mit képvisel játék terén, de idén ez nincs meg. Kezdték egy kontrákra építő elgondolással, ami nem jött be, visszatértek az úgynevezett támadófocihoz, ami szintén nem vált be. Januárban azt gondolhatta Gasperini, hogy Rasmus Hojlund személyében megtalálta a csodafegyvert, de a dán támadó is csak pár hétig remekelt. 

Ademola Lookman a leggólerősebb játékosuk, ami sokat elárul az idei Atalantáról. Lookman nem klasszikus csatár, inkább szélső, aki előkészíti a támadásokat, kényszerből azonban idén középen játszott. Az pedig nagy gond, ha egy klub már ilyen megoldásokhoz folyamodik. Megeshet, hogy Gasperini elfáradt, 65 éves, szerződése jövőre lejár, nem tud már szintet lépni és megoldást találni a bergamói klub problémáira. 

Nehéz hetek várnak a Romára

Az Európa-ligában nehéz feladat elé állította a Feyenoord a Romát, de végül az olaszok megoldották a problémát, hosszabbításban továbbjutottak. Az sem utolsó számukra, hogy amilyen rutinnal rendelkeznek, idén sem elképzelhetetlen egy európai kupadöntő, ráadásul még a bajnoki top4-re is van esély. Ez utóbbi a milánói csapatoknak köszönhető, viszont a következő négy forduló döntő lehet a bajnoki helyezésüket tekintve. 

Az Atalanta - Milan - Monza - Inter négyes következik, ebből három közvetlen rivális, majd utána rögtön az EL-elődöntő. Hasonlóan nehéz az Inter, Milan és a Roma sorsolása, így azon múlik majd a top4, hogy melyik gárda ér el jobb teljesítményt a rangadókon. A fővárosiak idei mérlege ilyen tekintetben felemás, de az is igaz, hogy egyetlen derbin sem tudták kiütni őket, ha kikaptak, azt is rendre egyetlen góllal. 

Atalanta Roma
Paulo Dybala és Nicola Zalewski (Fotó: Marco Iacobucci Epp/Shutterstock.com)

José Mourinho ugyanis ezeken a mérkőzéseken rendre a stabil védekezést és az abból indított gyors kontrákat választja, inkább a biztos egy pont, mint egy bizonytalan kimenetelű találkozó. Az Atalanta jelenlegi formájából kiindulva, nem gondolnánk, hogy megszórják a római védelmet - bár, mindig benne van náluk a semmiből érkező 6-7 gólos meccs -, emiatt a kevés gól irányába indulunk el.

A 2,5 gól alatti határ egészen baráti, de mi inkább egy minimálisan magasabb szorzóért kockázatot vállalunk: a Roma nem kap ki, illetve a határt 3,5 gólra helyezzük, ezt pedig fogadásépítővel kombináljuk. Ugyan Gian Piero Gasperini legutóbb megtörte a Mourinho-átkot, hét nyeretlen meccs után végre legyőzte portugál kollágáját, de nem gondolnánk, hogy innentől Gasperini dominancia következik. 

  • Atalanta - Roma tipp

    Roma vagy döntetlen + 3,5 gól alatt
    Unibet
    1.97

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Marco Iacobucci Epp/Shutterstock, cristiano barni/Shutterstock