Atlético Madrid - Barcelona több, mint egy meccs

Rangadóval folytatódik a spanyol pontvadászat, melyen a Diego Simeone vezette Atlético Madrid a Barcelonát fogadja. A katalán helyzet miatt még inkább parázs mérkőzésre számíthatunk. A válogatott fordulók után nem szokott remekelni a Barca, vajon mire mennek most Messiék? 

Szünet után nem megy?

Elmúlt évtizedek egyik nyílt titka volt, hogy a Barcelonának nem igazán ment a játék a válogatott szünetek után. Ez köszönhető annak is, hogy szinte az egész csapat valamelyik ország nemzeti csapatában szerepel, így teljesen kizsigerlik őket, utána pedig alig van idejük feltöltődni. Ezt a sztereotípiát kezdi eltűntetni a Barca, hiszen az elmúlt két válogatott szünet után magabiztos sikereket értek el, igaz most jóval komolyabb ellenfél otthonába látogatnak. Az Atlético Madrid kisebb megingásokkal kezdte a bajnokságot, de Diego Simeone csapatát sosem szabad leírni. Az igaz, hogy a Chelsea ellen eltaktikázta magát, de a Barcát már úgy ismeri, mint a tenyerét. A mostani politikai helyzetben pedig ennek a mérkőzésnek még komolyabb jelentősége van. A katalán nép forrong, már a függetlenség kikiálltását várják, Madridban pedig szintén eléggé feszültek a kialakult helyzet miatt. Egy ilyen derbin tehát nem kizárt, hogy elszabadulnak az indulatok. Az előző fordulóban a Barcelona kénytelen volt a választások miatt zártkapus meccset rendezni, de még így is voltak rendbontások. Simán el tudom képzelni, hogy most Madridban még nagyobb problémák lesznek. 

Andres Iniesta - Fc Barcelona 2016/17

Andrés Iniesta (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)

Visszatérve a vendégekre, vannak problémák bőven a csapatnál. Na nem az eredményekben, hiszen kiválóan kezdték a szezont. Sorra szállítják a győzelmeket, Messi pedig kiválóan működik hamis kilencesként. Kvázi a kapuval szemben játszik, így nem kell neki felesleges bemozgásokat végeznie jobb oldalról, hanem rögtön a kedvenc helyéről lőhet, és dolgozhatja ki a helyzeteket. Ermesto Valverde kényszerből hozta ezt a taktikai döntést (Neymar eladása után), de kiválóan bevált eddig. A világ legjobbjából kihozza a maximumot. Kérdés csak az, hogy ezt meddig fogja bírni Messi. A válogatott szünet alatt sem pihenhetett, mivel hazája eléggé nagy bajban volt, csak az utolsó selejtező mérkőzésen tudták kiharcolni a vb-re való kijutást, természetesen Messi vezérletével (3 gólt lőtt). Ez pedig komoly megterhelés volt számára, plusz ott van az utazás is, ami nem könnyíti meg a dél-amerikai kontingens dolgát. Így Messi, Suarez vagy épp Paulinho csak egyszer tudott a csapattal edzeni a létfontosságú bajnoki előtt. Jó hírek is vannak, ugyanis Andres Iniesta tudja vállalni a játékot, felépült a sérüléséből. Így a Busquets-Iniesta-Rakitic középpálya összeállhat, padról pedig érkezhet Paulinho, aki a brazil válogatottban is megmutatta, hogy kiváló formában van. Messi lesz középen, bal szélről fog bemozogni elől Luis Suarez, aki nem igazán élvezi az új szerepkörét, mivel a teljesítménye eléggé visszaesett. Az uruguayi támadó szervezetében raádásul cisztát is találtak, amivel elvileg meg kéne őt műteni, de ezt a beavatkozást egyelőre halasztják. Ez a Tico ellen is visszavetheti a teljesítményét.

» Regisztrálok

15.000 Forint kezdő bónusz

Regisztrálj most a világ legnagyobb magyar nyelven is elérhető fogadóirodájához, töltsd fel a számlád és egy 100%-os kezdő bónusz vár rád, amely akár 15.000 Forintot is jelenthet!

18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősen!

Taktikai csata

Igaz, a BL-ben mostanában hazai pályán mindig verte az Atlético a Barcát, de a bajnokságban hét éve nem nyertek. Most itt az új stadion (Wanda Metropolitano), ahol egy győzelemmel feledtetnék az elmúlt évek sikertelenségét. Még nem tökéletes Simeone csapata, de már alakul. A védekezés kezd egyre inkább összeállni, ahogyan a fokozatosan építkező játék is. Állóképességben zseniális a csapat. Jól építik fel a meccseiket, várják a megfelelő lehetőségeket. Erre szükség is lesz a Barca ellen, mivel biztosan a vendégeknél lesz többet a labda. Ezért kell majd a hazaiaknak okosan felhozni a labdákat. Ebben segíthet a Godin-Savic labdabiztos védősor, illetve a hátralépő Partey. Correa és Griezmann lesznek elől, így egy gyors villanásra próbálnak majd építeni. Mindkét támadó jó formában van, szóval ez meg is történhet a mérkőzésen. Ennek ellenére nem várok gólgazdag mérkőzést.

Antoine Griezmann 003

Antoine Griezmann (Fotó: bestino / Shutterstock.com)

A Tico le fogja védekezni a Barcát, nem hagynak majd területet számukra. Partey, sőt Gabi vagy Saúl is rendre vissza fognak lépni Messivel, így akadályozva őt a labdás mozgásban. Mivel kiválóan védi le a területeket az Atlético (főleg az oldalvonalnál), ezért a széljátékot el lehet felejteni a Barcánál. Középen fognak tömörülni, ahol az egész mérkőzés egy erőlködésbe fog átmenni. Emiatt sok szabálytalanság is lehet, amikből jöhetnek a lapok. Lahoz nem biztos, hogy kézben tud tartani egy ilyen mérkőzést, így akár 7-8 sárgára is számíthatunk (sőt, egy pirosra is). Ennek ellenére az értéket a gólokban, vagyis annak várható hiányában látom. A Tico taktikája nem túl bonyolult, hagyják, hogy az ellenfél az első félidőben kihajtsa magát, támadjanak, de gólt nem érnek el vele. Apró szabálytalanságokkal tördelik a játékukat. A második félidőben pedig kondiból megpróbálják megoldani a találkozót. Viszont Valverde ekkor fogja jó eséllyel behozni Paulinhót, akivel fizikálisan a Barca fel fogja venni a küzdelmet a hazaiak középpályájával. Emiatt én egy esetleg két gólos mérkőzést várok. A 2,5 under jó opciónak tűnik, de nem zárkózom el egy esetleges hazai sikertől sem (2.80). A katalánok védelme eddig sem volt túl stabil, igaz Semedóval sokat erősödött a jobb szél, viszont Alba rendre fennragad a bal oldalon, amiből üres területek keletkezhek a Barca védősorában. Ezt kihasználhatja épp a Barca által csábított Griezmann is egyszer egy gól formájában (2.20).

Tipp: Gólok 2,5 alatt @ 1.94 Unibet helyes

20.000 Forint Kockázatmentesen!

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Forint értékű kockázatmentes fogadásban is részesülhetnek.

18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősen!


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!

Regisztrálj vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz!