Szerda este sem maradunk izgalmas döntők nélkül a londoni atlétikai világbajnokságon, igaz, a férfiaknál csupán egy számban, 400 gáton avatnak bajnokot. De érdemes lesz a selejtezőkre is figyelni, kalapácsvetésben például két magyarnak, Pars Krisztiánnak és Halász Bencének is szurkolhatunk. 

Nyolc év után újra amerikába kerülhet a 400 gát arany

Ez a szám mind az olimpiákon, mind a világbajnokságokon általában nagyon sokesélyes. Nem véletlen, hogy a nyári játékokon 1960 óta nem volt címvédés férfi 400 gáton. A világbajnokságok történetében sem sokszor, legutóbb 2009-ben Berlinben tudta Kerron Clement megvédeni az oszakai címét. A 31 éves gátas elnyűhetetlen, tavaly Rióban első olimpiai aranyát nyerte, nyolc év után pedig újra világbajnok lehet.

Kerron Clement atlétika 001

Kerron Clement. Fotó: thelefty/Shutterstock.com

Hatalmas küzdő és nagy klasszis, aki az ötkarikás játékokon azok után tudott felérni a csúcsra, hogy az előtte lévő években finoman szólva sem jöttek neki az eredmények, Teguban, Moszkvában és Pekingben sem tudott dobogóra állni. A mostani londoni döntős mezőny nem nevezhető olyan piszkosul erősnek, eredmények alapján Clement messze kiemelkedik. Rajta kívül egyedül Yasmani Copellónak van világversenyről érme, tavaly Rióban lett harmadik. Egyben talán ő az amerikai legnagyobb kihívója, egyrészről az idei 48.24-es ideje nem rossz, másrészről kellően rutinos. Viszont eddig nem mutatott túl meggyőző formát, így a nyolcas pályán lesz kénytelen futni, ami nem annyira szerencsés, bár Pekingben Nicholas Bett a kilencesről lepte meg a mezőnyt és lett világbajnok. Nem megszokott, hogy norvég futóval is kell számolni, de Karsten Warholm idei 48.25-ös ideje figyelemre méltó. Az elődöntőben is magabiztosan teljesített, mindenféleképpen számolni kell vele is. Egyedül a rutintalansága szól ellene, tavaly az amszerdami Európa-bajnokságon láthattuk a döntőben, de az nem egy kávéház egy világbajnoki fináléval. Abderrahman Samba sem túl rutinos, neki talán még kevesebb futás van a lábában világversenyől. A Gyémánt Ligában akadt jó futása, a 48.31-es egyéni csúcsa idénről származik, tehát őt sem szabad leírni. TJ Holmes-ról és Kariem Husseinről nem esett még szó. Ők már kicsit az outsiderek közé tartoznak, utóbbinak Európa-bjnokságokról akadnak jobb eredményei, de az egyéni legjobbja alapján nem hivatott annyira az aranyra. 

Clement nem véletlenül a futam favoritja. Mint említettem, messze a legnagyobb név a mezőnyben és az idei 48.02-es legjobbja is kiemelkedik, ráadásul ezt éppen július elején Londonban futotta. Legjobb idővel került a döntőbe, és bár az elmúlt világbajnokságokon nem mindig jött ki neki a lépés, nagyon jól tudja, hogyan kell a formáját időzíteni. Ebben a mezőnyben simán elegendő lehet egy 48.10 és 48.20 közötti idő is az aranyhoz, ezt pedig tudnia kell, már az elődöntőben is 48.35-öt futott. De ugye azzal kezdtem, hogy ez a szám tud érdekes eredményeket produkálni, illetve általában izgalmas versenyt hoz. Ezt tartják az egyik legkeményebb számnak az összes közül. Viszont szól annyi minden Clement mellett, hogy érdemes legyen behúzni a győzelemre, főleg ezen a 2.37-es oddson.

Hajrá Pars, hajrá Halász!

Ha valaki, akkor Pars Krisztián szívesen látogat vissza a londoni arénába, hiszen 2012-ben itt lett olimpiai bajnok. Ez a hetedik világbajnoksága, eddig mindig döntőbe jutott, Teguban és Moszkvában ezüstöt nyert, ezúttal viszont kisebb csoda lenne, ha a legjobb 12 közé tudná verekedni magát. Sajnos több egészségügyi probléma is zavarta a felkészülését, most sincs 100 százalékos állapotban, így pedig nem veheti fel a versenyt a legjobbakkal. Már annak is örülnünk kell, hogy láthatjuk dobni a 35 éves klasszist. De szerencsére az utánpótlás nagy léptekkel jön mögötte, a 20 éves Halász Bence Ostravában 78.85-ig repítette a szert, aminél idén csak hárman tudtak jobbat. Bence tehát abszolút döntőre esélyesként állhat a dobókörbe, reméljük elsül a keze és sikerül kvalifikálnia magát.

0:0 - pénzvisszafizetés

Visszafizetés válogatott piacokon, 0:0 esetén. Csak új és jogosult ügyfelek számára érhető el.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  • Férfi 400 gát: Clement nyer
    2.37 Bet365