Magyar szempontból a pekingi világbajnokság vasárnapi programjának a férfi kalapácsvetés lesz a legfontosabb versenye, ahol Pars Krisztián révén érmet szerezhetünk. A világ viszont a "király számra", azaz a férfi 100 méterre figyel majd, ahol összecsap a két ikon, a jamaicai Usain Bolt és az amerikai Justin Gatlin. 

Justin Gatlin

Hosszú idő után újra vb-címet nyerhet Gatlin - Fotó: Wikipédia

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egész szezonban erre a napra vártunk, végre összecsap a két csodasprinter, akik ráadásul nem is olyan nagy cimborák, mint általában a nagy riválisok lenni szoktak. Akik csak ilyenkor néznek atlétikát, azok biztosan legyintenek, hogy áh, úgyis a jamaicai nyer, hiszen éppen a pekingi ötkarikás játékok óta tart a dominanciája, ami magába foglal három világbajnokságot és még a londoni olimpiát is. Egészen varázslatos sorozat, ám most a 2004-es athéni olimpiai bajnok Gatlin személyében nagyon komoly kihívót kapott. A 33 éves amerikai idén Dohában új egyéni csúcsot futott (9.74) és elmondása szerint soha korábban ilyen kirobbanó formában nem volt. Nem csak borzasztó gyors, hanem látszik, hogy mentálisan, fejben is nagyon egyben van és természetesen rettentően motivált. Tökéletesen alakult a felkészülése, jó formában érkezett Pekingbe. Ugyanez Boltról nem mondható el. Sérülések hátráltatták, több versenyt is dobott emiatt és úgy érkezett meg a július végi londoni Gyémánt Liga-állomásra, hogy nem volt még 10 mp-en belüli futása. Ott viszont repesztett egy 9.87-et, amivel rögtön bejelentkezett a legfényesebb éremért. Ezzel a futással jelezte, hogy jó úton halad, túl van a sérülésén és számolni kell vele Pekingben.

Bolt-Usain-atletika-002

Usain Bolt. Fotó: Ververidis Vasilis/Shutterstock.com

A verseny előtt a bukik Boltot hozták ki favoritnak, a selejtező után viszont megfordultak az oddsok. Gatlin ugyanis nem fogta vissza magát, 9.83-mal a legjobb időt produkálta, igaz, komoly hátszélben tette mindezt. Az ugyanakkor látszódott, hogy nagyjából 60 méterig nyomta meg teljes erőből, utána már nézegetett. Bolt nem nyomta meg ennyire, a tőle megszokott lazasággal futott egy 9.97-et, amivel kényelmesen nyerte a futamát. Nála soha nem lehet tudni, hogy mennyi maradt még benne, de az biztos, hogy jó formában van ő is. Kérdés, hogy tud-e jelenleg 9.80-nál jobb időt? Mert elég valószíszű, hogy az kell majd a győzelemhez, Gatlin ugyanis a dohai 9.74-e után Rómában és Lausanne-ban 9.75-öt, míg Monacóban 9.78-at futott. Annyira kiegyensúlyozott az amerikai, hogy jelenleg jobban megéri rá fogadni. Azt nem szabad elfelejteni, hogy ő is kiváló versenyzőtípus, nem az a fajta, aki a nagy világversenyeken ne tudná kihozni magából a legjobbat. Emlékezhetünk rá, hogy 2004-ben minden idők egyik legszoros döntőjét nyerte meg Athénban, míg rá egy évre olimpiai bajnokként a világbajnokságon is hozta magát és aranyérmet nyert.

Illik azért megemlíteni a többi nagyágyút, esélyest is, bár egyértelmű, hogy ők csak mellékszereplők. Akik persze szintén pazar sprinterek, nagy karakterek, elég csak a korábbi világcsúcstartóra, Asafa Powellre gondolni. Akinek egyébként elég jó szezonja van, Osaka és Berlin után ismét felférhet a dobogóra, bár ehhez várhatóan az egyik legnagyobb tehetséget, Trayvon Bromellt kell majd legyűrnie. A mindössze 20 éves amerikai srác idén 9.84-et futott Eugene-ben, amivel ő lett az első junior korú atléta, aki 10 mp alá került. Nem semmi teljesítmény és úgy néz ki első világversenyén sem jön zavarba, hiszen a selejtezőben könnyedén hozott egy 9.91-es időt. Éremért száll harcba Mike Rodgers, Tyson Gay és Jimmy Vicaut is. Utóbbi esetében ez nagy szó, hiszen európai, viszont ő is tud már bőven 10 mp-en belüli időt, és úgy tűnik a vb előtti hetekben rakoncátlankodó térde is meggyógyult. 

Az elődöntős futamokra magyar idő szerint vasárnap 13:10-kor kerül sor, míg a döntő 15:15-kor lesz. Az elődöntőben nem fut még egymás ellen Bolt és Gatlin. A jamaicai valamivel nehezebb futamba került, de nem valószínű, hogy gondot okoz majd számára a továbbjutás, mint ahogyan az amerikainak sem fog.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Hosszú idő után újra vb-címet nyerhet Gatlin - Fotó: Wikipédia