Vasárnap, magyar idő szerint hajnalban a nyolcaddöntőkkel folytatódik a küzdelem Melbourne-ben. Az ember örül amikor van egy-két meglepetés, pár új arc, de végsősoron nem biztos hogy jobban járunk ha Cilic helyett Evans, Kyrgios helyett Seppi, vagy éppen Pouille helyett Mischa Zverev veszi fel a - valljuk be, reménytelen - harcot egy topjátékossal. Remélhetőleg a Federer-Nishikori meccs kárpótol minket :)

Egy meccsen a világ szeme

Roger Federer fél éves sérülés után tért vissza januárban. Csak egy meccset vesztett el (Alex Zverev), és másik ötöt nyert, mégsem volt túl meggyőző egészen péntekig. Ezt nem csak én tartom így, maga Mats Wilander is így vélekedett a Berdych elleni mérkőzés előtt. Aztán a cseh ellen kaptunk egy kis bemutatót. Egészen mostanáig nem tudom mire vélni, kis túlzással a fél világot lesokkolta hogy honnan is jött ez az atomtenisz. Előjele nem volt, mégis szinte percek alatt lesöpörte a pályáról a topjátékosként elkönyvelt Tomast. Annak bréklabdája és sansza sem volt, igaz nem is egy tökös legény, mert nagyon hamar feladta, már a második szettben vágta a fejeket hogy “há` micsinájjak?”. Így nem tudhattuk meg hogy nyomás alatt is így sült volna az öreg keze, vagy azért lehetett volna ezt szorosabbá tenni, tovább tolni hogy fáradjon. Azt sem tudhatjuk hogy képes-e több meccsre is így felszívni magát, vagy csak egy patron volt a tárban. Mert eddig ennek tényleg nem volt jele…

Roger Federer fekvo 063

Roger Federer. Fotó: Tatiana/Flickr

Nishikori az első fordulóban szintén szenvedett, de ő is egyre jobban teljesít. Az ő felfelé ívelő formája azért más, mert a formaidőzítés egyik mestere, a nagy tornák elején ritka nála a tarolás, ellenben Roger korábban mindig beletett annyit hogy szettveszteség ne legyen belőle. Szóval a japánról még nem derült ki sok minden, de most villantania kell, mert a sorsolás kibabrált vele. A svájci ellen nincs rossz mérlege (2-4), és most sem feltétlenül esélytelen.

Tippelj az Australian Open mérkőzéseire ITT és nyerj!!!

Ha Federer úgy adogat mint Berdych ellen, akkor mondjuk nincs miről beszélni, de a top ötös fogadójátékos talán tud valamit tenni hogy fél óra után ne adjuk fel a reményt amikor hosszú meccsre rendezkedünk be. Nishikorinak is össze kéne raknia a szerváját, mert elég egyszer elbukni. És ugye emlékszünk hogy még Berdych sokkal erősebb ütéseiből is milyen ritörn nyerőket vágott be a maestro. Ezek a legfontosabb játékelemek holnap, mert labdamenetekből nem sokat fogunk látni, Federer hiperaggresszív játéka azt nem engedi. A fizikuma és kora pedig a 4-5 szettet nem engedi, szóval nagyon kiváncsi leszek. Kész talány ez a párharc, elsősorban azért mert tök logikátlan az egész, hát honnan szedte elő azt a teniszt Fed, de tényleg? Mégis van egy olyan érzésem hogy a svájci zseni csak egy napra volt képes összekapni magát, és a nagyobb nyomás alatt hosszabb mérkőzésre kényszerítik, ami nem kedvez neki: minél hosszabb annál kisebb az esélye. Berdych tényleg egy lúzer lett, már az elején megadta magát (nem az első nagy pofon mostanában amit kapott), ilyen könnyen Nishikori nem fog padlót. Meglátjuk, azt mondom egy olyan derbi amit nézni kötelező (főleg azért mert a többi meccs gyenge lesz), de előre bármit is megfogadni nem lenne okos. Ha valaki dolgozik, vagy alszik: 1.57 a svájci, Nishi 2.37, a game határ 40,5 -re, a hendikep -2,5 -re van belőve, a 3,5 szettover pedig 1.5

A többi mérkőzésről

Andy Murray jóról pazar teniszre váltott amikor Djokovic kiesett. Querrey-vel fantasztikus első szettet játszottak, az amerikai szerencsére megint legjobbját nyújtotta az elején. Hogy miért is napjaink legjobbja Murray, arról egy videó alul, különösen a második pont félelmetes. Mischa Zverev nagyot menetel megint, az öcsi sikerei szerencsére rá is ösztönzőleg hatnak. GGL-t olykor nyögvenyelősen, de három szettben, Isnert egy brutális, közel 4,5 órás meccsen döntőszettben, ezek után pedig Jazirit négy szettben verte egy roncsderbin. Mivel hullafáradt németet vártak, már arra a mérkőzésre is borultak az oddszok, de azt még megoldotta. Itt esélye sem lesz ennyi pályán töltött perccel a háta mögött, ha pedig lenne, akkor is elrontja, mentálisan messze nem olyan erős mint Sascha. Sajnos a hendi -9,5 -en erős, de az alternatív határokkal lehet valamit kezdeni, sima lesz ez.

Dan Evans is lassan a fülén fogja venni a levegőt. Már a Hopman-Kupán is ott volt, majd Sydney-ben lenyomott négy döntőszettest, aztán elveszítette élete első fináléját. Melbourne-ben Bagnist simán, Cilicet négy szettben verte, és Tomicot is lerendezte háromban (ugye hogy igaza volt Fitzgeraldnak), bár nagyon kiélezett játszmák is voltak. Igazi tündérmese az övé, nem is olyan rég még az ITF tornákon építette újra fel magát, most pedig az egyik legjobb formában lévő játékos, élete legjobb meccseit egymás után játssza. A szponzor kihátrált, így ő vásárolt magának egy Melbourne-i shopban pár nadrágot és polót, hogy legyen miben játszania, de láthatóan ez sem zavarja. Azonban az ilyen cuki sztorik szoktak csúnya véget érni, előbb-utóbb elfárad és akkor nagyon meg lesz verve. Tsonga nagyon kétarcú volt Sock ellen, fantasztikusan kivitelezett pontokkal, hatalmas nyerőkkel, ugyanakkor többször is elveszítette a fonalat. Idén már több ilyen meccse volt, sőt, Kuznetsov és Monteiro ellen is annyira leeresztett hogy egy 6-1 szettel nyitott, mégis játszmát vesztett. Így is elég kell hogy legyen a brit ellen, aki túl sok energiát mozgósított az elmúlt két hétben, és ugye Tsonga sem egy Cilic-féle balek. 1.25 -ért kombiban játszható, a hendikkel viszont vigyáznék. Vagy kihagynám, mert Evans nagy küzdő és leeshet egy felvonás, vagy a létező legnagyobbat játszanám arra alapozva hogy teljesen elfogyott az ereje, illetve a gall jól szokott kezdeni (az említett 6-1 -ek). 

Wawrinka a kertek alatt? 

Már múlltkor is írtam, hogy megint úgy alakul minden ahogy azt Stan szereti. Az ő ágáról már most elhullott Cilic és Kyrgios, Nadalt izzasztja Zverev, Federer és Nishikori egymással van elfoglalva, egyedül Murray-nek nincs gondja (bár ő meg a bokáját fájlalta pár napja). A svájci eközben Klizan, Johnson és Troicki testén keresztül van itt, és a következő ellenfél, Seppi sem egy igazi kihívás. Persze az olasz pár éve ütötte itt Federert, most jelen volt amikor Kyrgios kiejtette magát, de mégsem egy klasszis, nincs igazán extra a játékában, ráadásul elég sokat töltött a pályán. Wawrinka nem az igazi, ez tény, egyedül Johnson ellen játszott végig jól.

Stanislas Wawrinka fekvo 042

Stanislas Wawrinka. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Troicki ha nem két ötszettesből érkezik, lehet hogy meg is vicceli. Szettelőnyben 2-1 30-15 -nél egy könnyű lecsapást rontott el (így nem jutott bréklabdákhoz), majd a következő játékban üresen volt a pálya amikor a hálóba ütötte a labdát, és így ő vesztette el az adogatást. Na innen az addig jól teniszező Troicki megtört és Stannek ki volt kövezve az út, igaz a végén háromszor is visszasutáskodta a szerbet. Szóval tényleg gyenge egyelőre, de az egész helyzet olyan wawrinkás, amikor mindenki elszáll, ő ér oda és hozott így két GS-t (AO és US Open). Seppi ellen 1.1 ami ajándék kategória, de igazából a negyedre adott 1.53 ami tetszik. Tsonga és Evans van még versenyben, és látva a szintén bohókás gallt, egy kis érték lapul benne, elsősorban azért mert ha valahol borul a papír, akkor az Tsongáék meccsén lesz. Másodsorban pedig azért mert amikor szükség van rá a második héten, akkor Stan is feljavul. 

  • ATP - Ausztrál Open tipp

    Wawrinka nyeri a negyedét

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Rod Laver Aréna. Fotó: Neale Cousland/Shutterstock.com