Túl vagyunk a nyolcaddöntőkön, ahol ugyan született pár meglepetés, de Pouille, Verdasco, Karlovic és Lorenzi is továbbjutott a legjobb nyolc közé. Mire fog menni Klizannal a franciák első kiemeltje, illetve Karlovic képes megszorongatni Bedenét? 

Lucas Pouille - Martin Klizan

Az első kiemelt Lucas Pouille is túl van a bemutatkozáson, miután három szettben verte a cseh Jiri Veselyt. Nagy csata volt, az első szettben Vesely jól kezdett, 3-1-re breakelt, köszönhetően a jó előtéseknek, amiket a hálóhoz felfutó Pouille mellett ejtett meg. Ekkor még nem igazán érezte a pályát a francia, majd fokozatosan lendült bele a meccsbe. Vesely hatalmas szervái ugyan az első szett elején még jöttek, aztán a cseh elfogyott és 6-3-ra fordított Pouille. Jól kontrollálta ekkor a mérkőzést a francia, Vesely pedig egyre többet hibázott. A második szett szinte ugyanúgy kezdődött, mint az első, Vesely breakelt és 3-1-re vezetett. A francia sokat hibázott, főleg a hálónál, de aztán mégis visszajött, majd 5-4-es Vesely vezetésnél jött a legfontosabb játék a szettben. Pouille adogatott, de Veselynek három labdamenetnél is hatalmas szerencséje volt, így végül elvette ellenfele adogatását. Az utolsó szettt igazi hullámvasút volt, de végül két meccslabdát is hárítva nyert a francia. 
Klizan meccsét nem láttam Fratangelo ellen, de az alakulásból ítélve az sem volt különb meccs, mindössze annyi a differencia, hogy Klizan kicsit magabiztosabb volt az amerikainál. Két hasonlóan játszó teniszező meccse lesz ez, hiszen mindketten sokat futnak és jól szerválnak, annyi lehet a különbség, hogy Pouille tényleg nem ismer elveszett labdát és fejben is erősebb, mint Klizan. Viszont a szlovák nem jön zavarba top20-as ellenfelek ellen, salakon pedig egészen jó ellenük. Elvileg Pouillenak le kéne hoznia, akár kettőben is (2.25), de emlékezhetünk rá Monte-Carlóban is hasonló körülmények között esett ki Ramos ellen. Emiatt kicsit deja-vu érzésem is van a meccsel kapcsolatban.

Aljaz Bedene - Ivo Karlovic

Bedene minden évben kinéz 1-2 tornát, amit általában megnyom és jól szerepel rajta. Úgy tűnik, hogy jól sikerült a salakos felkészülése, mert az első körben a selejtező után újból verte a nagy szervával rendelkező Copilt, majd jött Robin Haase, akit két szettben intézett el. Az elsőben az elején folyamatosan futatta és fárasztotta a hollandot, jó szervákkal és rövidítésekkel operált, majd 5-3-nál ütött egy olyan fonákot, amire már Haase is csak széttárta a kezét. Tudta, hogy itt ma nem tud mit kezdeni szlovénból lett brittel. Chennaiban volt megfigyelhető az elmúlt években, hogy ha ennyire formában van, akkor általában az elődöntőig, sőt a döntőig meg sem áll. Két éve így vert három top20-as versenyzőt zsinórban, hasonlóra lehet most képes Budapesten.

Karlovic-Ivo-tenisz-003

Ivo Karlovic. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Karlovic ellen azért nem lesz egyszerű dolga. A fogadóirodák úgy vélték, hogy Dzumhur ellen nem sok keresnivalója lehet salakon a hórihorgas horvátnak, de úgy néz ki, hogy a borítás mégsem olyan lassú, ahogyan az elsőre tűnt. Csak beütött nyolc ászt az öreg, végül pedig három szettben verte Dzumhurt. Az első szettben a bosnyák nem tudott mit kezdeni Karlovic hálójátékával, pedig minden megpróbált. Szett végére kicsit hitehagyottá is vált. Második szettben aztán egyszer hibázott Karlo és el is ment szett. Dzumhur összekapta magát és azt lehetett gondolni, hogy meg is van a meccs számára. Azonban a bosnyák hajlamos hamar szétesni fejben, ami az utolsó szett 4-5-nél meg is történt, amikor szervált. Nem jöttek a pontok számára, majd a hálón megpattanó Karlovic pont jelentette a meccs végét. 
Véleményem szerint Dzumhur fejben vesztette el elsősorban a meccset, ebben azért erősebb lehet Bedene. Viszont így is benne van a meccsben egy három szett, hiszen Karlovic jól adogat, hálójátéka is jó ezen a tornán, csak akkor jön zavarba, ha hosszabb labdamenetekre kerül sor. Bedene gyorsasága és kontrollált játéka sokat érhet ellen, így egy 2-1-es szlován győzelem sem elképzelhetetlen (3.75). 

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ivo Karlovic. Fotó: lev radin/Shutterstock.com