Amikor a két nevet említjük, akkor a világ két legígéretesebb játékosáról beszélünk. Két vetélytársról, akinek egymás elleni mérkőzései nagy valószínűséggel egyre gyakoribbak lesznek a nagy tornákon. A fiatal két játékos közös meccsein már érezni lehet azt az extra motivációt, ami két élvonalú játékos között idővel fejlődik ki.

Összecsapásaik mindig látványosak, hiszen mindkét játékosnak célegyenes, támadó játéka van, ami nagyon kedvelt a nézők által és nincs kétség afelől, hogy Miamiban sem lesznek elégedetlenek a rajongók az előadással. Nagyon sok párhuzamot húztak már a szakértők két srác játéka között, de persze a különbségek azok, amelyek még érdekesebbé teszik a mérkőzéseiket. Habár a 20 éves német Alexander a fiatalabb, ő vívott ki magának eddig előkelőbb helyet a világranglistán és az ő tarsolyában vannak az értékesebb tornagyőzelmek is.

Alexander Zverev 035

Alexander Zverev (Fotó: Rena Schild / Shutterstock.com)

Jelenleg a világ 5. játékosa és már két Masters tornát is nyert (Róma, Montreal). Az ausztrál Kyrgios, aki hamarosan 23 éves lesz 20. a világranglistán és legnagyobb eredményét a 2016-os ATP500-as rangú tokiói torna megnyerésével szerezte. Akárhogy is nézzük, mindkét játékos teljesítménye és eredménye még elmarad az elvárásoktól. Zverev az, aki alaposabban építi pályafutását, aki német mérnöki precizitással tervez, habár volt edzőjének, Juan Carlos Ferreronak nemrég akadt némi negatív hozzáfűznivalója ehhez. Kyrgiosról nem újdonság azt mondani, hogy lazább a hozzáállása, ő inkább hangulatjátékos, és nem épp az a mentális típus véleményem szerint, aki esetleg a jövőben hosszabb időre lehet a teniszvilág élén. Ennek ellenére, én őt tartom a tehetségesebb játékosnak. Amikor fejben ott van ahol lennie kell, akkor majdnem bármire képes. Ő az aki agresszívebb és ő az aki képes váratlanabb megoldásokat kapni, de ugyancsak rá jellemző, hogy szinte pillanatok alatt képes mentálisan kikapcsolni és elveszíteni a játék fonalát.

Ászok és győztes ütések parádéja

Mindkét játékos keresni fogja az alkalmat, hogy minél hamarabb zárja a labdameneteket. Kyrgios szervája és ütései is erősebbek (sőt változatosabbak is), de kockázatosabbak is. Ő az, aki hamarabb látja a labdamenetekben a győztes megoldást. Mivel Kyrgios hajlamosabb elveszíteni figyelmét, nagyon vigyáznia kell, mert Zverevvel szemben nem igazán engedheti meg magának, hogy szervája botladozzon. Amikor két ilyen jól szerváló játékos találkozik, akkor egy elszenvedett break már majdnem biztosan a szett elvesztését jelenti. A ki nem kényszerített hibáira is szintén nagy mértékben figyelnie kell az ausztrál játékosnak. Mégis, Nick az aki nagyobb tűzerőre képes és ez ilyen borításon nagyon számít. Véleményem szerint ő is az esélyesebb 1.62.

Nick Kyrgios 012

Nick Kyrgios (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)

Az egymás elleni mérkőzéseiken eddig valahol számomra mindig érezhető volt, hogy a kimenetel nagymértékben Kyrgiostól függött. Amikor Nick hozta a várt játékformát, akkor Alexander általában nem igazán tudta tartani a lépést. Egymás ellen jelen pillanatban Kyrgios vezet 5-2-re. Az tény, hogy az utolsó meccsükön, amely a Davis Kupa keretén belül zajlott Brisbaneben, Zverev simán nyert az ausztrál gyors borításon, de valahogy Miami egy csillogóbb, nagyobb alkalomnak számíthat, pont olyannak amilyent Nick a legjobban szeret és amiből nyeri játékkedvét. Ha viszont alkalmat ad, Zverev nem fog sem meginogni, sem meghátrálni. A német esetleges győzelmét 2.30-as szorzóval illették. Akkor lehet a német játékos sikeres, ha ellenfelénél hamarabb fog támadni. El lehet gondolkodni egy esetleges döntő szett lehetőségén is, amire 2.28- as a szorzó. Nem várhatunk hosszú labdamenetekre, de gyönyörű megoldásokra annál inkább. Egyik játékos sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt az elmúlt időszakban, de Miamiban eddig magabiztosabbnak látszott Kyrgios pillanatnyi játékformája. Zverev játszmát vesztett minkét eddigi meccsén Daniil Medvedevvel és David Ferrerrel szemben, Kyrgios pedig simán győzött Dusan Lajovic és Fabio Fognini ellen. Mindenesetre, elmulaszthatatlan alkalom a szórakozásra ez a mérkőzés a rajongók számára.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Alexander Zverev (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)