Komolyabb meglepetések nélkül zajlott le az első nap a kanadai Mastersen. Kedden már pár nagyobb név is pályára lép. Tomas Berdych a washingtoni torna után sem pihen, a belga David Goffin pedig szeretné visszanyerni sérülése előtti formáját. Nem lesz egyszerű dolga, mert a japán Sugita nem könnyű ellenfél.

Hanyatló Berdych

Tomas Berdychnek még vannak feltámadásai, de azért már egyre inkább látszik, hogy ő inkább kifelé megy a tenisz elitjéből. Közel sincsen már olyan formában, mint pár évvel ezelőtt, így pedig sebezhetővé vált a kevésbé ismert teniszezők ellen. Ezért is nem meglepő, hogy Washingtonban kikapott Thanasi Kokkinakis ellen. Adogatójáték már közel sem olyan halálos, alapvonalról is zavarba hozható, így pedig nem várhatóak már el tőle nagyobb eredmények. Most viszont elvileg egy kötelező győzelemnek kéne jönnie, mivel a grúz Nikoloz Basilashvili legutóbbi tornáján is sérüléssel küzdött és fel is adta a meccsét az osztrák Ofner ellen. A grúz csipősérülésre panaszkodott, ami nem az első eset már nála. Emiatt a formája is eléggé ingadozó lett, pedig kellemetlen stílusú játékos. Hatalmas tenyeressel rendelkezik (amivel meggyűlt a baja Berdychnek is a hasonlóan játszó Kokkinakis ellen), illetve a szervái is erősek. Egy hét alatt nem tudom, hogy mennyire javult az a csipő, szerintem annyit azért nem, hogy rögtön csúcsformában legyen a grúz.

Tomas Berdych fekvo 033

Tomas Berdych. Fotó: Tatiana/Flickr

Pedig kezdetben egy Basilashvili játszmára is gondoltam, de inkább egy első szett over felé hajlok. Addig még meccsben lehet a grúz, ha az adogatása rendben lesz, akkor egy ilyen gyors pályán lehozhatnak egy 11 játék feletti első játszmát (3.40). Utána viszont jó eséllyel ki fog jönni a kondició hiánya, így egy 2-0-al befejezheti a mérkőzést a cseh (1.42).

Rendbe jött már Goffin?

Úgy néz ki, hogy a belga David Goffin is bekerülhet a Murray-féle ördögi körbe. A Roland Garrost bokasérülés miatt feladni kényszerülő játékos azóta sem találja a formáját. Wimbledont ki is hagyta, majd visszatérése a salakos szezonra nem volt túl erős, pedig a mezőny verhető lett volna. Umagban Dodig, míg Gstaadban Haase okozta a kiesését. Most jönnek az augusztusi észak-amerikai Masters tornák, amik amúgy sem az ő területei. Egy ilyen gyorsabb borításon szüksége lesz a jó bokára és a kondira, ugyanis gyors irányváltások kellenek. Mivel az elmúlt két hónapban mindössze négy meccset játszott le (ráadásul azokon sem volt meggyőző), ezért erősen kétlem, hogy nagyon meccsben lenne. Ő azt nyilatkozta, hogy a legfontosabb a US Openre formába jönni. Elvileg fizikálisan 100%-ig rendben van, de azért lehet visszaüt majd ez a kevés lejátszott találkozó.

Szerencsére egy elvileg verhető ellenfelet kapott, legalábbis papíron, de a japán Sugita idén begyújtotta a rakétákat. Talán emlékezhetünk rá Barcelonából, ahol nagy menetelése volt. Megverte Robredót, Gasguet és Carreno-Bustát. Utána jól jött a füves pályás váltás is a dolgos japánnak, aki nyert egy Challenger és egy ATP-tornát is. Utóbbi a nagyobb szenzáció, mert azért Mannarino és Ferrer sem mutatott mostanság rossz formát. Sok futás jellemzi a japánt, aki sohasem adja fel. Az idei teljesítménye alapján látszik az is, hogy nem jön zavarba komolyabb teniszezők ellen sem. Már a top50-ben van, így egyre jobban figyelni kell rá. Goffinnak pont egy ilyen kellemetlen tiípusú ellenfél jön rosszul az első körben. Ez egy elsőre nagyon hajtós kis meccsnek néz ki, ahol a belgának nem lesz könnyű a győzelem. El tudok képzelni simán három szettet, tavaly Torontóban első játszmát el is vette Dimitrovtól Sugita, de utána is nagyon nehezen fordított a bolgár. A három szettet 2,55-öt fizet, amiben szintén lehet fantázia, de én inkább megemlékszem egy Sugita egy szettel is.  

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Neale Cousland/Shutterstock.com