Bajnokok Ligája: Nem tudnak lassítani!

Nagy Bence
2020 febr 16. 20:19
7 hozzászólás

Foci PSG Bajnokok Ligája Borussia Dortmund

Ki lehet jelenteni, hogy az egyik legérdekesebb párharcnak nézünk elébe, hiszen mindkét klub mostanra került csúcsformába, szórják a gólokat, látványos párharcot láthatunk?

Dortmund - PSG

A francia sztárcsapat tartalékosan lépett pályára az Amiens otthonában - az már csak érdekesség, mennyire nevezhető tartalékosnak egy Icardi, Cavani és Di María fémjelezte kezdő -, ahol a hazaiak jó kezdése után egy óriási meccset játszottak a felek. A PSG végül a korai háromgólos hátrány ellenére fordítani tudott, ez pedig intő jel lehet a németek számára. A franciáknak pedig a Dortmund támadóegysége, akik Haaland érkezésével új erőre kaptak. 

A Dortmund télen bevásárolt: Erling Braut Haaland és Emre Can érkezése jót tett a csapatnak, mindkét játékosra óriási szüksége volt Lucien Favrénak. A kiváló szűrő, Thomas Delaney sérülése miatt egy védekező középpályás még kellett Axel Witsel mellé, Can pedig pótolhatja a dán játékost. A csatársorban is akadtak problémák, hiszen hiába Paco Alcácer jó startja Németországban, összességében kellett egy markánsabb játékos, akire a támadójátékot lehet építeni. Mondhatnánk, hogy ott van Marco Reus, de ő nem klasszikus középcsatár, tehermentesíteni kell. 

A norvég óriás pedig jó vételnek bizonyul, hiszen szórja a gólokat, rendkívüli képességei vannak. Mindössze 19 éves, de a kapu előtt egy rutinos csatár képét testesíti meg. Sanchóval már most kiválóan megértik egymást, gyors és dinamikus lett a BVB. Mi a baj? A Leverkusen elleni vereség. Az ugyanis egy olyan felmérő volt, ahol egy PSG-hez hasonló, gyors és agilis klubbal játszottak, de Havertzék még nincsenek azon a szinten, mint Neymarék. Mi lett a vége? A Dortmund 4-3-ra kikapott. 

Jól látható az összefoglalóból is, hogy többször lefutották a Dortmund védelmét, ami nem jó előjel számukra. A párizsiak ebben ugyanis nagyon erősek Mbappé révén, gyakorlatilag egy-két ilyen kontrájuk biztosan lesz (Hummels komoly gondban lehet), de sok esetben előfordul, hogy Tuchel szándékosan rájátszik erre, ha látja a rivális gyengeségét ilyen téren. A védelem mögé beívelt labdákban szintén hatékonyak a vendégek, ennek levédekezése sem megy minden esetben a németeknek. 

A franciák védelme erősnek mondható a bajnokság szintjén, azonban eddig a Real Madridon kívül komolyabb ellenféllel nem találkoztak. Keylor Navas rutinos kapus, ez pedig láthatóan óriási segítség a védelem számára. Mi lehet a vendégek gondja? A sérülések, ugyanis Neymar játéka kérdéses egyelőre, elvileg keddre lehet csak biztosat mondani, Tuchel dönti el, beveti-e a brazil klasszist. Nélküle is vannak bőven támadói a Dortmund egykori edzőjének, nem panaszkodhat. 

A védelemből Abdou Diallo és Colin Dagba biztosan kihagyja a találkozót, Presnel Kimpembe játéka kérdéses. Elsőre jól hangzik, hogy újból összeállhat a Marquinhos - Thiago Silva védőpáros, de ez maximum a FIFA 20-ban tűnhet jó opciónak, idén ugyanis mindössze egy találkozót játszottak egymás oldalán, akkor három gólt kapott a csapat. Marquinhos már elsősorban védekező középpályás, ezért is kockázatos ez a lépés. 

A gólok kapcsán evidensnek tűnik a rengeteg, hiszen mindkét hátsó alakzatban akadnak problémák, igaz, hogy a középpályás szűrés jól működhet (egyik oldalon Verratti - Gueye, míg a másikon Can - Witsel), de egy "futós" találkozón könnyedén megeshet, hogy sok lesz a védelem mögé belőtt labda. A csapatok ezzel dobnák rögtön támadásba a csatársort, kihagyva a középpályát, esetleg széleken próbálkoznak majd. Pörgős meccsre számíthatunk, ahol nem lenne meglepetés, ha 4 vagy 5 gól születne. 

Borítókép: Kylian Mbappe (Fotó: Romain Biard / Shutterstock.com)

NBA korai kifizetés ajánlat

Egyszeri fogadásait kifizetik, ha a csapata 20 pontos előnyt szerez. Többszörös fogadásoknál a választást nyertesnek jelölik.

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Hozzászólások 7

Sound

Sound

  • 2020 febr 17. 15:54

háát nem tudom, bolondos ez a február nagyon. Gondolkodtam sokat az overezésben, de... Haaland a Salzburgban játszott már a BL-ben. Nem tudom, hogy játszhat-e idén a Dortmundban, mintha, egy kiírásban csak egy csapatban játszhatna, vagy nincs ilyen szabály? éééééés kb itt tántordtam el.

Pozzato

Pozzato

  • 2020 febr 17. 16:06

Nincs ilyen szabály, játszhat Haaland a Dortmundban, ahogyan az összes csapatot váltott játékos játszhat az új klubjában a BL-ben vagy EL-ben egyazon szezon során.

robmiller

robmiller

  • 2020 febr 17. 16:59

Hozzátok hasonlóan én is overen gondolkodtam, viszont engem meg az tántorított el, hogy túl nyilvánvaló tipp. Ha megnézzük mindkét csapat ontja a gólokat a saját bajnokságában, azonban az elmúlt meccseken náluknál sokkal de sokkal gyengébb csapatokat páholtak agyon. Félek attól, hogy amikor két ilyen alapjáraton offenzív focit játszó csapat feszül egymásnak, akkor a végén csak azért is leundereznek, plána egy BL-egyenes ági szakasz odavágóján. Két éve azt hiszem pont játszottak egymással, s akkor mi lett a vége a csörtéknek: 0:0, 1:1....lehet, hogy otthon nagy a bré, de itt szerintem egyik sem fog fejjel menni a falnak.

Pozzato

Pozzato

  • 2020 febr 17. 17:16

Igen, ez is egy szempont, van benne valami, de ezek a mostani keretek és edzők mások. Az a két párharc 10 éve volt, akkoriban még más volt a helyzet, közel nem volt ilyen szinten a PSG, most minden attól függ, hogy Tuchel mennyire képes összerakni a védekezést. Ez idén már párszor összejött neki, viszont, ha nincs Kimpembe hátul, akkor Silváék nem biztos, hogy elbírnak a Dortmund csatáraival. Sancho rendkívül gyors, Bernat talán még felvehetné vele a futóversenyt (kis ideig), de Meunier számomra homály ebből a szempontból. Tuchel kapcsán abból lehetne kiindulni, hogy a BL ezen szakaszában idegenbeli kezdés esetén óvatosabb volt az elmúlt években (0-1 és 2-0), de Favre a csapataival nem igazán szokott finomkodni ilyenkor (3-3, 2-3, 0-3 és mindössze egy darab 0-1). Mindezek ellenére azt mondom, kár a múltból kiindulni, itt tényleg a középpályásoknak kéne tördelni a játékot, hogy besüljenek a csapatok. Akkora a hézag mindkét védelemben, hogy ilyen profi gólvágóknak ezt meg kell oldalni. Természetesen ugyanúgy benne van az is, amit te mondasz Robi, hogy egy erőlködés lesz a vége, de egy Mbappé - Di María - Icardi triótól nem ezt várnám.

robmiller

robmiller

  • 2020 febr 17. 19:36

Uh ezt a 2 évet nagyon benéztem...igazad van, mea culpa! Teljesen logikus, és alapos érvelés, nem is tudok vele vitatkozni. Én mindenesetre jegelem a meccset fogadási szempontból, valamiért nagyon nem érzem! Viszont nagyon szorítok, hogy zöldüljön, és tényleg olyan meccset láthassunk, ami méltó egy Dortmund-PSG párosításhoz! ;)

Pozzato

Pozzato

  • 2020 febr 17. 20:03

Szerintem is ez a végletek meccse lehet, erősebb most a sokak által vizionált 4-5 vagy 6 gólos tipp, de úgy gondolom, jó döntést hoztál :) Az biztos, hogy Favre védekezést és labdabirtoklást szeretne (ami érdekes), Neymar játékra kész, elvileg Kimpembe is. Ez azért megváltoztathat mindent, egy ilyen középpályával (Marquinhos/Gueye és Verratti), iletve egy stabil védelemmel könnyedén lehozhatja kapott gól nélkül a mérkőzést a PSG... Reméljük izgalmas lesz és a párizsi sztárok is komolyan veszik, nem bohóckodnak majd, mint a francia ligában.

Pozzato

Pozzato

  • 2020 febr 18. 20:50

Icardi a padon, Tuchel felrakta a Gueye - Verratti - Marquinhos triót. Ez így érdekes lesz, mert a vendégek defenzívebbek lehetnek. Robi, le fog esni az a 0-0 :D


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI -8.35 %

március

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

NBA korai kifizetés ajánlat

  • Egyszeri fogadásait kifizetik, ha a csapata 20 pontos előnyt szerez. Többszörös fogadásoknál a választást nyertesnek jelölik.

Bet365 útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Bajnokok Ligája Fogadások 2019/20

Pozzato hozzászólt
2020 márc 11. 23:33
Honnan tudhatjuk, ha egy csapatnak semmi elképzelése nincsen? Műesések és oldalról ívelések támadásban. Pont ezt csinálta a Liverpool az utolsó közel 40 percben. Néha Salah próbálkozott volna, de a többiek teljes homály. Nem láttam végig meccset, mert érdekelt a PSG szenvedése, ahogyan a világ legjobb támadóit a soraiban tudó csapat megelégszik egy karcsú győzelemmel. Tuchel vagy a
TiB hozzászólt
2020 márc 11. 23:07
Ezek a milliárdos alibi sztárok egy 19 évesre vannak rápörögve. Nagy dicséret ez Szoboszlai egykori csapattársának.

Pozzato hozzászólt
2020 márc 11. 21:19
Tuchel a PSG ellen fogadott ezzel a kezdővel? Esetleg nagyon tudhat valamit? Erre kíváncsi leszek.

Kapcsolódó cikkek