Sűrű programja van az andalúz és katalán csapatnak szeptember végén, hiszen két hét leforgása alatt, öt mérkőzésen lépnek pályára egyaránt. Ilyen tempó mellett nem véletlen, hogy a Sevilla és a Barcelona is váltakozó eredményeket tud felmutatni. Melyik arcukat veszik elő a péntek esti spanyol derbin?
A Sevillának nem megy a Barcelona ellen
Ha szimplán a bajnoki eredményeket nézzük, akkor utoljára 2015-ben tudott nyerni a Sevilla a Barcelona ellen. A Messi-átokra ezt lehetett fogni, hiszen az argentin világbajnok 43 mérkőzésen 38 gólt szerzett és 20 gólpasszt adott, a Sevilla egyértelműen a kedvenc ellenfele. Az említett meccs, ahol legyőzte az andalúz gárda a katalánokat az elmúlt évtizedben, az épp az volt, ahol Messi sérülés miatt nem lépett pályára. Egy újabb beszédes adat, miszerint Messivel a mérleg a Sevillával szemben: 21 győzelem, 7 döntetlen és 1 vereség (az elveszített meccs még a 2006/07-es szezonból való).
A Messi-fóbia nagyon érezhető volt az andalúz csapaton, így joggal reménykedhettek, hogy az argentin távozásával minden megváltozik, de ez nem így történt. Azóta lejátszott 4 bajnokin megint a Barcelona fölénye érvényesült: 3 győzelem, 1 döntetlen és 8-1-es gólkülönbség. Könnyen meglehet, hogy hiába cserélődtek a játékoskeretek és az edzők, ezzel semmi sem változott, ugyanúgy megmaradt a nyomás az andalúzokon, ugyanúgy nem tudnak teljesíteni a katalánok ellen. Ezen változtathanak most, ugyanis egy 5-1-es sikerrel a hátuk mögött érkeznek a pénteki derbire.
Jó hangolódás Andalúziában
Nehezen indult a szezon José Luis Mendilibar együttesének, gyakorlatilag ott folytatták, ahol tavaly télen abbahagyták. Akkor válságban volt a Sevilla, ezek után nyertek Európa-ligát, de hiába erősítettek jól nyáron, ez nem látszódott az augusztusi eredményeiken. Könnyen megeshet, hogy egy olyan igazolás fog segíteni a csapaton és a széteső védelmen, amire álmukban nem gondoltak: Sergio Ramos hazatért.

A spanyol világ- és Európa-bajnok védő hazatért, első mérkőzésén óriásit mentett, majd utána a cserepadról nézte, ahogyan a társak 5-1-re nyernek az Alméria ellen. Mendilibar azon a találkozón alapos rotációba fogott, kimaradt Rakitic, Ramos, Ocampos és Dmitrovic is a kezdőből, tartalékoltak a pénteki mérkőzésre. Ennek ellenére magabiztosan nyertek, az első félidőben lefocizták az Almériát, aki komolyabb helyzetig el sem tudott jutni, miközben a Sevilla 3-0-ra vezetett.
Barcelona otthon, de mégis távol tőle
Továbbra is zajlik a Camp Nou felújítása, így nem meglepő, hogy az olimpiai stadionban kap helyet addig a katalán gárda. A nézősereg feleződött, de a Barcelona azért így is mindent megtesz a hazai meccseken, hogy kiszolgálja a szurkolóit. A Betis ellen 5-0-ra nyertek, Antwerp ellenében is, Celta Vigót és a Cádizt szintén legyőzték. Ezek azért nem világverő klubok, ráadásul a katalánokon is érződik a sorozatos terhelés.
Mallorcán nem tudtak nyerni (2-2), sok hibával játszott Xavi csapata, ahogyan a mester is nyilatkozta, védelem most nem stabil. Már most több gólt kaptak, mint tavaly 25 forduló alatt! A Barcelona játéka erőlködős volt, jöttek a szokásos ívelések, de ezekből elvétve találnak be, most is végül egy átlövés hozta meg az egyenlítést. Xavi is rotált a találkozó során, Koundé és Lewandowski is a padról érkezett, az viszont látszik, hogy Frenkie de Jong kiesése komoly veszteség a csapatnak.
Gólok vagy védekezés?
Hiába érkezett Sergio Ramos a Sevillához, míg a másik oldalon papíron a spanyol liga egyik legerősebb hátsó alakzata van, ez nem látszik a mérkőzéseken. A Barcelonának az sem segít, hogy Frenkie de Jong kiesett a középpályáról. A középpályás védekezés egyik klubnál sem acélos, ráadásul olyan szélső hátvédjeik vannak, akik előszeretettel zárkóznak a támadásokhoz, így mögöttük üres területek keletkeznek. Épp emiatt érdemes a 2,5 gól feletti és a mindkét csapat gólt szerez opciókon elgondolkodni.
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org