Angliában született, szurkolók által chilei válogatottba kérlelt hősünk sorsára sokan fogadtak, miután ígéretesen alakult a tavalyi ősz számára. Érkeztek a tétek, hogy gólkirály lesz, legalább 20-22-szer betalál a szezonban, aztán jött egy szolidabb évforduló, és egy sérülés, most pedig Brereton visszatérőben!

Nagyot ment ősszel a Blackburn támadója, ahogy írtunk is róla korábban, idénybeli első 24 bajnokiján 20 gólig jutott. Visszaesett a formája januárban és februárban, jött egy sérülés, mintha egy igazi filmet néznénk. Ismeretlenségből felemelkedés, aztán ünnepelt sztárként következett a probléma, hanyatlás, majd a rosszabb időszak után, megmutatta, hogy nem lehet leírni. Brereton esetében ez úgy nézett ki, hogy februárban még játszott, aztán március végén tért vissza válogatott meccsen, majd a Blackburn színeiben is megint pályára lépett. Legutóbb a Peterborough ellen a hosszú gólcsendet is megtörte, érvénytelen és megadott találatokkal.

Keresték a többiek is labdával a Peterborough ellen, ívelték neki fejjátékra, ugyanakkor passzokkal felépített akció végén is tőle várták a befejezést. Láthatóan nagyon akart bizonyítani, négyszer is célba vette az ellenfél kapuját. Ezúttal a Stoke City ellen lehet eredményes, duplázó szorzón. Nincs nagy tétje a Stoke számára, hiszen a feljutás és kiesés is távoli, miközben a Blackburn még odaérhet a rájátszást érő helyek egyikére. Dupla motiváció, ha úgy vesszük, hiszen néhány hónapja még nagyobb csapatok célkeresztjébe is bekerült Brereton, aztán lényegében eltűnt a térképről, ahova most szívesen visszakerülne, míg a csapata számára is fontos lenne nyerni, a feljutási harc közelsége miatt.

Brereton gólt szerez - 2.14

április 18., hétfő

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Dan Brereton. Fotó: Flickr