A Slovan Bratislava egy héttel ezelőtti kiütése után a Ferencváros ősszel már biztosan indulhat valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Dibuszék szerint ez volt a minimális elvárása a klub vezetőségének, ám a szlovákok két vállra fektetését követően továbbra is él az idei BL-ben való szereplés álma! A célhoz vezető úton azonban most minden eddiginél keményebb együttes vár a Zöld Sasokra!

2022 aug 3. 18:00
Tipp: mindkét csapat lő gólt
Bet365
1.90

Győzelemmel hangolt az FTC az azeri túrára

A Bajnokok Ligája-selejtező mellett hétvégén elrajtolt az OTP Bank Liga idei szezonja, így a magyar bajnok mostantól kénytelen több frontos harcot vívni. A Qarabag elleni idegenbeli odavágó főpróbája eredmény szempontjából jól sikerült a fővárosiaknak, hiszen a zöld-fehérek Zachariassen hosszabbításban szerzett fejesgóljával legyőzték a jelen szezonban is egyik fő riválisnak számító Puskás Akadémiát. A norvég középpályás kiváló formában kapta el az év elejét, hiszen már harmadik gólját jegyzi az eddig eltelt öt tétmeccsén.

Kristoffer Zachariassen újabb fontos találatot szerzett a Puskás Akadémia ellen. (MTI/Il)

A mérkőzésről általánosságban elmondható, hogy Csercseszov igyekezett hozni a kötelezőt a rajton. A felejthető párharcon látszott, hogy az orosz tréner próbált a lehető legjobban rotálni, s több kulcsemberét részben, vagy teljesen pihentette a szerdai létfontosságú BL-selejtező okán.

Félelmetes az ellefél hazai mérlege

Ahhoz kétség sem fér, hogy az idei BL-menetelés eddigi legnehezebb ellenfele vár a Ferencvárosra. Az azeri bajnok Quarabagról mostanra kijelenthető, hogy nem csak hazája pontvadászatából emelkedik ki toronymagasan, hanem az európai kupaporondon is bizonyítja, hogy igenis komolyan számolni kell velük. A csapat élén 2008 óta regnáló Gurban Gurbanov együttese a selejtező első körében előbb 1:0-lás vereséget szenvedett a Lech Poznan otthonában, majd a visszavágón szabályosan földbe döngölték a lengyel bajnokot (5:1). A második fordulóban pedig a Zürich esett áldozatául a keleti gárdának. Miután idegenben 3:2-re kikaptak a svájciak, hazai környezetben hosszabbításban bukták el a párharcot az azeriekkel szemben.

Elmondható tehát, hogy a Fradi eddigi két ellenfelénél némiképp komolyabb skalpokat ejtett a Qarabag, s látva bátor, offenzív játékstílusukat, nem lenne meglepő, ha az odavágón egy jóval visszafogottabb, óvatosabb Ferencvárost látnánk a gyepszőnyegen. Nagyon észnél kell lennie a hátsó szekciónknak, ha nem akarunk úgy belefutni a késbe, mint a lengyelek. Az azeriek támadósorában elsősorban a brazil Kadyra, illetve a szenegáli Ibrahima Wadjira kell odafigyelnünk, illetve "zachariasseni" produktumot nyújtott eddig a csatársor mögött az azeri Filip Ozovic is. Bár Kady sárga lapos eltiltás miatt az odavágón még nem játszhat, úgy fest azért tudja pótolni majd a brazilt Gurbanov!

A Qarabag (feketében) hazai pályán legyőzte a lengyel és a svájci bajnokot is. (Fotó: Mahir Rustemov / Shutterstock.com)

Gólokban látjuk a zöldülő fogadási opciót

Kiindulva a Qarabag eddigi két hazai BL-selejtező meccséből, megállapíthatjuk, hogy azeriek kőkeményen nekimennek ellenfeleiknek. Mind a Lech Poznan elleni, mind pedig a Zürichhel szembeni otthoni csörtéjük rendkívül gólgazdagnak bizonyult (5:1, 3:2), függetlenül attól, hogy oda-, avagy visszavágóval volt-e dolguk. Minden valószínűség szerint Gurbanov kellő előnnyel szeretne jövő héten Budapestre érkezni, így hazai pályán csakis a győzelmet tartják elfogadható forgatókönyvnek. A bukik is hasonló nézettel számolnak, s ebből kiindulva nem csoda, hogy az odavágón egyelőre komolyan favorizálják az azeriek győzelmét.

Kérdéses ugyanakkor, vajon a Ferencváros amíg lehet őrizni kívánja a 0:0-lát, avagy Csercseszov megpróbálja korán leforrázni a keleti riválist? Igencsak kétarcú ez a Fradi az elmúlt öt tétmeccs alapján, remények szerint most a Pozsonyban mutatott szebbik arcát mutatja majd a magyar bajnok. Akárhogy is alakul, nehezen képzelhető el, hogy a Qarabag legalább egyszer érintetlenül hagyja Dibusz kapuját. Ellenben a félelmetes támadószerkezet mögött azért a másik oldalon is sebezhetőnek tűnik a védelem, hiszen az eddig eltelt négy meccsükön minden alkalommal megrezdült az azeri kapus hálója! Reméljük tehát, hogy ezúttal nem a Ferencváros lesz az első csapat, aki ellen Mahammadaliyev "cleen sheetet" tud majd lehozni. Alapvetően egy overes csörtét várunk a találkozó odavágóján, melyen mindkét csapat jó eséllyel gólt szerezhet.

  • Qarabağ - Ferencváros tipp

    mindkét csapat lő gólt
    Bet365
    1.90

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés