Liverpool vs Real Madrid Bajnokok Ligája

BL-döntő: Bosszú Kijevért és visszatérés Párizsba

Foci tippek real madrid Bajnokok Ligája Liverpool

Ha megnézzük az idei Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasz ágrajzát, akkor a Liverpool papírforma szerint, míg a Real Madrid nagy meglepetésre került döntőbe. A fináléban sem a spanyolok az esélyesek, ráadásul a Liverpool szeretne visszavágni a 2018-as ukrajnai vereségért. 

2022 máj 28. 21:36
Tipp: Real Madrid nyeri a kupát
Unibet
2.40

A Real Madrid és a Liverpool közös múltja

A Real Madrid és a Liverpool lenyűgöző történelemmel bíró klubok, összesen 19 Bajnokok Ligáját (korábbi nevét BEK-et) nyertek. Érdekesség, hogy hiába halmozták a trófeákat (1980-ig rendezett 25 döntő harmadát ez a két klub nyerte), mégsem találkoztak a nemzetközi kupaporondon tétmeccsen. Az első nagy meccsre 1981-ben került sor, az akkori BL-sorozat elődjében, a BEK-fináléban. 

1981. május 27., Párizs (Parc des Princes): A Liverpool uralta a '70-es évek második felét az európai labdarúgásban, hiszen két BEK-döntőt nyertek ('77 és '78), míg a spanyolok az'60-as évek után tértek vissza az európai elitbe. A Real Madrid nem volt meggyőző a szezon korábbi szakaszában, míg a Liverpool az elődöntőben szenvedett meg leginkább a Bayern München ellen. A finálé előtt a sajtóban több hír is megjelent: Kenny Dalglish és Alan Kennedy sérüléssel bajlódott, míg a spanyoloknál a "botrányhős", Laurie Cunningham helyzetéért aggódhattak. A Real Madrid edzője, Vujadin Boskov abban bízott, hogy Cunningham felépülése és pályára lépése segíthet, hogy legyőzzék az angolokat (érdekesség, hogy a Cunninghamet helyettesítő Pinedával sokkal jobban muzsikált a Real Madrid, amíg Laurie sérüléssel bajlódott). Az említett játékosok bevethetőek voltak, de Boskov elmélete nem valósult meg, ugyanis a Liverpool kontrollálta a találkozót. Cunningham komoly meccshiánnyal küzdött, ez meglátszott a teljesítményén is. Ha lehet így fogalmazni, akkor rajta (is) elment a döntő, amit végül Alan Kennedy döntött el, aki törött csuklója miatt alig edzett a finálét megelőzően. 

A Liverpool győzelme után hosszú idő telt el, míg a csapatok újfent találkoztak. A 2008/09-es szezonban a nyolcaddöntőben sorsolták össze őket, ez is meghatározó párharc volt a két klub életében. A Real Madridnál ugyanis Juande Ramos búcsúzott a csapattól, elkezdődött a teljes megújulás (Ronaldo-korszak), mivel a Liverpool 5-0-ra nyerte a párharcot. Az angolok elleni kudarcnak is köszönhető, hogy 2009 nyarán Florentino Pérez visszatért a klub élére és elkezdte felépíteni a csapat újabb ikonikus korszakát. 

A következő találkozó is meghatározó volt: 2014/15-ös szezonban a csoportkörben mérhették össze erejüket. A Liverpool a Brendan Rodgers-korszakot nyögte, de a csoportkörből való kiesés és a címvédő Real Madridtól elszenvedett vereségek (összességében 4-0) rávilágítottak, hogy ez a csapat nincsen azon a szinten, hogy BL-t nyerjen. A következő évben érkezett Jürgen Klopp, majd teljes átalakuláson ment át a gárda. 

2018. május 26., Kijev (Olimpiai stadion)A Real Madrid történelmi triplázásra készült, de már a csoportkörben is szenvedtek. A negyeddöntőben a Juventus ellen csak az utolsó pillanatban sikerült a továbbjutás és a Bayern München elleni elődöntő sem nevezhető simának. A Liverpool a könnyebb csoportkör után az egyenes kieséses szakaszban sem szenvedett, a Manchester City volt nehezebb ellenfél, de Klopp fiai megoldották a problémát. A döntőt az angolok kezdték agilisabban, majd jött a mindenki által ismert Salah-sérülés (Sergio Ramos és az ippon), amely alapjaiban változtatta meg a mérkőzést. A Liverpool elveszítette a legjobbját, míg a Real Madrid megérezte a "vérszagot", nyomás alá helyezte az angolok kapuját, Benzema szerzett vezetést (Karius óriási hibájából), ugyan Mané egyenlíteni tudott, de jött csereként Gareth Bale. A többi már történelem, újabb finálét döntött el a walesi csillag, de a Liverpool szurkolói joggal érezhették úgy, hogy Salah sérülésén és Karius hibáin ment el a meccs. 

A finálé után komoly átalakulás kezdődött, hiszen Cristiano Ronaldo és Zinedine Zidane elhagyták a Real Madridot, ezzel felbomlott az ikonikus csapat (míg a Liverpool a védelmét erősítette meg). A következő találkozókra 2021-ben került sor, amikor a negyeddöntőből végül a Real Madrid került tovább. A hazai meccset 3-1-re nyerték a spanyolok, visszavágón 0-0 született. Az jól látható, hogy viszonylag kevés alkalommal találkozott egymással a két klub, mégis komoly hatást gyakoroltak egymás történelmére.

Újból Párizsban

Kezdjük azzal, hogyan befolyásolja az idei Bajnokok Ligáját az orosz-ukrán háború, ugyanis az idei finálét Szentpéterváron rendezték volna, de az orosz várostól elvették a rendezés jogát, amit végül Párizs kapott, így újból a Parc des Princes gyepén küzdhet meg a két csapat. A történelem ismétli önmagát, eltelt 41 év a két finálé között! A Liverpool útja a döntőig felemás volt, hiszen papíron rendkívül nehéz csoportba kerültek, nyolcaddöntőben az Intert kapták, mégis kisebb kilengésekkel, de eljutottak a francia fővárosba. 

A Real Madrid nem kezdte jól a sorozatot, szégyenteljes vereség a Sherifftől, majd jött a küzdelmes, de örökre emlékezetes menetelés a kieséses szakaszban. Fordítás a PSG - Chelsea - Manchester City trióval szemben, rendre esélytelenebb szerepkörből tudtak előnyt kovácsolni, mindezt óriási küzdéssel. A jelenlegi Real Madrid bizonyította, hogy bármilyen kellemetlen helyzetből fel lehet állni, akár 20 perc alatt háromgólos hátrány is ledolgozgató. 

Klopp szemüvegén keresztül

A döntő taktikai elemzését először Jürgen Klopp szemszögéből kezdjük. Mi lehet a Real Madrid gyengesége? Minden és egyben semmi. Trükkös a német szakvezető helyzete, ugyanis a Real Madridra nem feltétlenül úgy kell nézni, mint mondjuk egy 4-3-3-ban pályára lévő, kontrákra építő csapatra. A jelenlegi Madrid ugyanis sebezhető, Vinícius és Benzemán kívül nincsen minőségi támadójuk (elnézést Rodrygo), Kroos sok esetben már emberhátrány, mintsem emberelőny, védelemben is vannak lyukas részek. 

A Real Madrid középpályája kifejezetten lassú (ha Kroos játszik), elől Benzema sem feltétlenül az a futógép, így sebességben jóval előrébb jár a Liverpool, mint a spanyolok. Egyedül Vinícius az, akivel futóversenyeket lehet nyerni (esetleg Rodrygo). Fizikálisan sem egy félelmetes csapatról beszélünk, hiszen Alaba és a komplett madridi védelem zavarba hozható a légtérben, illetve egy-egy rövid sprintben is (főleg a Salah - Mané - Jota trióval szemben). 

Ha Klopp abból indul ki, hogy Ancelotti a döntőben sem változtat, akkor viszonylag könnyű dolga lesz, hiszen ismeri a Real Madrid játékát. Ebben az esetben a Benzema-faktor lehet az egyik döntő tényező, ugyanis a francia támadó aranylabdás formában, egyik kedvenc ellenfele a Liverpool, akik ellen 5 meccsen 4 gólt szerzett (sosem kapott ki a Real Madriddal). A francia kiiktatásával mindössze Vinícius az, akire figyelni kell, ami megoldható. 

Van egy olyan dolog, amire nem biztos, hogy Klopp és a Liverpool reagálni tud: győztes mentalitás. A Real Madrid jelenleg minden csapattal szemben mentális fölényben van. Rettegnek tőlük, ráadásul a Liverpool edzőjének sincsen feltétlenül jó emléke a spanyolokról és az olasz edzőről. Ha ezt a gátat nem tudja lebontani, akkor nem nyerhetnek az angolok, hiába vannak fölényben a keret erősségét tekintve. 

Mire gondol Ancelotti?

Arra valószínűleg nem, hogy az Isztambulban 3-0-ról elbukott, hiszen rá két évre legyőzte az angolokat a Milannal. Pályafutása során összességében dominálja a Liverpool elleni párharcokat, pedig az Everton vagy a Napoli nem tartozott a legjobb klubok közé. A Klopp elleni párharcon sem gondolkodik, ugyanis úgy 4-3-3 a mérlege a német edző ellen, hogy összességében csak két meccs volt, ahol jobb csapattal rendelkezett, mint kollégája. 

Kijelenthető, hogy Klopp eddig nem tudta érvényesíteni taktikai akaratát Ancelotti felett, pedig erre a játékosalapanyaga is megvolt, ráadásul addigra a Liverpool egy "világverő" csapattá alakult. Ancelotti valószínűleg nem gondolja túl a szituációt, hiszen egy rendkívül higgadt, kimért edző hírében áll. Ahogyan az elmúlt években, úgy most is underdog szerepkört osztottak rá a Klopp elleni párharcban. 

Ahogyan említettük, a Real Madrid taktikájában és keretében bőven akadnak hibák, kérdés, hogyan reagál Ancelotti. Pozitívum, hogy a meccsekbe beleszólt - Camavinga beállításának köszönhető mind a három továbbjutás -, de meglépi, hogy egy döntőben a fiatal francia kezd a rutinos német helyet? Ki meri venni a primadonnát játszó Kroost a kezdőből egy ilyen fontos találkozón? Mi azt tippeljük, hogy nem.

Ez lehet az egyik veszte, míg a másik, hogy a döntőre fogy el a "tudomány". Nem lesznek képesek a padlóról felállni, ha esetleg hátrányba kerülnének. A hihetetlen fordítások nem tarthatnak örökké, de az a malmára hajtja a vizet, hogy míg a Real Madrid az elmúlt hetekben pihenhetett, készülhetett a döntőre, addig a Liverpool a bajnoki versenyfutásban folyamatosan 100%-on pörgött, de így is csak másodikok lettek.

Esélyesre fogadnánk, de nem a favoritra

A Liverpool egy rendkívül fárasztó szezon után döntőzhet úgy, hogy az utolsó hónapokban több fontos meccsük volt, kifacsart a keret, Salah és Mané egyaránt 57 meccset játszott idén (ANK-val együtt), előbbi esetében látszik, hogy a gólok kissé megcsappantak a szezon hajrájára. A keretük erősebb, mint a spanyoloké, de képes lesz belőlük Klopp a legtöbbet kihozni? 

Ha megnézzük, akkor a spanyoloknál volt bőven tartalékolás a finálére, Karim Benzema 12 mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint Salah vagy Mané. Vinícius volt kicsit "túlhajtva", de például a középpályával is próbált gazdálkodni az olasz mester. A keret magja az ötödik BL-győzelmére készül, gyakorlatilag verhetetlen a csapat, ha BL-döntőről van szó, ez is egy külön lökést ad, de elég lesz a győzelemhez? 

Kardinális kérdés lesz, hogy a Liverpool védelme lehozza-e hiba nélkül a finálét, hiszen Benzemáéknek elég egy villanás és gólt szereznek. A spanyolok részéről fontos kiemelni, hogy mennyi időt és milyen minőségben tölt a pályán Kroos? Ha túl késői a csere és komoly a hátrány, akkor Camavinga sem tehet csodát, tőle sem várható el, hogy minden fontos találkozón komoly hatást gyakoroljon. És akkor még a bíróról nem is beszéltünk (ebben a cikkben, de egy másikban igen), aki bármikor befújhat egy büntetőt. 

A Real Madrid játékosait zavarba lehet hozni (zavarba is fogja a Klopp-féle presszing), lehetséges, hogy hátrányba is kerülnek, de akkor mégis miért mondjuk azt, hogy ők nyernek? Ez olyan dolog, mint az Alex Ferguson-féle Manchester United esetében volt, amikor jött a Fergie Time, akkor gólt szereztek a Vörös Ördögök. Az elmúlt évek során olyan mentális fölényt alakítottak ki, amire elvétve volt példa a labdarúgás történelmében. Hiába elemzett Tuchel, hiába elemzett Guardiola, erre ők sem készülhettek fel, Kloppnak szintet kell lépnie, mint ahogyan a játékosainak is, hiszen hiába favoritok, de nem ők az esélyesek (furcsa paradoxon). 

Nálunk egy Apple iPad Air 5-öst nyerhetsz

Vegyél részt ingyenes nyereményjátékunkon, tippelj a mérkőzés első gólszerzőjére, valamint az első gól időpontjára, s tiéd lehet a főnyeremény!

Liverpool - Real Madrid mérkőzéstipp játék

A mérkőzéstipp játékba összesen 173 tipp érkezett be. Nem küldtél be tippet ebbe a játékba.

A verseny nyertese: curpy82
A nyertes tipp: Vinícius Júnior [Real Madrid], 51'.
A tipp beküldésének időpontja: 2022 máj 28. 20:18.

A tippelés lezárult erre a mérkőzésre. Nyeremények és részvételi feltételek

Tippek megtekintése

  • Liverpool - Real Madrid tipp

    Real Madrid nyeri a kupát
    Unibet
    2.40

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Hozzászólások 4

naxosz
naxosz
2022 máj 26. 08:20

Nagyon jó cikk.Ezt érdemes volt elolvasni.Rengeteg megközelítési mód ami mind "ül" a mérkőzésre.Egy hiba van talán,hogy nagyon az ászokon van a főszrep,pedig az úgymond kiegészítő emberek sem rossz játákosok.Simán eldönthetik a meccset.Köszönöm az írást.

lazanyja
lazanyja
2022 máj 27. 00:38

Én egy "fenevad" Poolt várok, 2:0-ás előnyben is lesznek és be kell húzniuk a rendes játékidőben. Már nincs ippon Ramos se. Chelsea 3-at, City 4-et vert ennek a Realnak. 3:1 a tippem.

sunik29
sunik29
2022 máj 28. 06:45

Én egy lassú Realt , egy többet támadó Poolt várok , keves gólt és több Pool szögletet

mityuka
mityuka
2022 máj 28. 11:01

Ami azt illeti a fentieket olvasván kissé gondolkodóba estem.Hogy is van ez,a legtöbben Liverpol győzelmet várnak.Ha semlegesiteni tudja Ancelotti gárdája Salahot akkor nyert ügyük van.Én Real győzelmet az-az Övék a trófea.

Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Bajnokok Ligája 2021/22

Pozzato hozzászólt
2022 máj 29. 12:03
Ha spanyol csapat angol klubbal játszik BL-döntőt:
2006: Barcelona - Arsenal 2:1
2009: Barcelona - Manchester United 2:0
2011: Barcelona - Manchester United 3:1
2018: Real Madrid - Liverpool 3:1
2022: Real Madrid - Liverpool 1:0
Pozzato hozzászólt
2022 máj 29. 10:26
Ancelotti BL-rekorder, Gareth Bale ötszörös BL-győztes. Hazardnak ugyanannyi BL-győzelme van, mint Manénak. A spanyoloknak erőlködni se kellett, de valahol ez várható volt, hogy egy mentálisan jóval erősebb csapat fog nyerni. Ez az Ancelotti-faktor, nem kell ilyen komplikált FM-es csapatépítés, nem kell feltétlenül futni sem, elég pár öreg, akit hagynak focizni, aranylabdást csinál bárkiből. Érdekes, hogy mekkorát fordult a világ, négy évvel ezelőtt szerintem mindenki a Poolnak drukkolt (függetlenekre gondolok), most meg nem találtam olyat, akiknek szimpatikusak lettek volna, pedig gyakorlatilag ugyanaz a két csapat döntőzött. Szerencsére Viktor is mehetett a hanyatló nyugati imperialisták döntőjére, megkönnyebbülés lehetett, hogy Sárközy is még szabadlábon van (eddig csak kétszer ítélték börtönbe), így össze tudtak állni egy közös képre.
peshark hozzászólt
2022 máj 28. 23:31
Idézetet írta: Admin Dátum május 28, 2022, 21:31:19Csupán a fotózásért ment oda, most meg gyorsan vissza pihenni.  ;D

Ott izgul azert meg Rafa :great:

Ott is van a 14. a Realnak, Hajdu B hasonlata meg remeljuk bekovetkezik jovo vasarnap... :D

Még több Foci